Kövessetek minket Bloglovinon! :D

2013. január 27., vasárnap

Vaninak. Harry, az oktató. 18+



Mondván, hogy sportolnom kéne anyám elküldött egy uszodába. Semmi kedvem nem volt az egészhez. Utáltam az uszodákat és a klór szagot. De végülis elmentem, egy alkalomba csak nem halok bele.
Bementem az egyik öltözőbe és felvettem a bikinimet. Úszósapkát nem vettem fel, mert elvileg nem kellett. (furcsáltam de örültem) Kilebegtem az egyik medencéhez és körül néztem. Az egyik padon egy csíkos úszógatyás, tökéletes felsőtestű, göndör hajó srác ült. Valahogy megérezhette, hogy bámulom mert rám kapta a tekintetét és féloldalasan mosolygott. Már a látványától is benedvesedtem, számba haraptam, majd gyorsan elindultam és fejest ugrottam az egyik medencébe. Átúsztam a medence másik végébe majd megálltam, hogy kifújjam magam. Egy lábat láttam meg, ami közvetlenül a medence szélén volt. Felnéztem a tulajdonosra és a Göndört pillantottam meg.
-Van még mit javítani a technikádon. - vigyorgott kajánul. - Segíthetek, ha gondolod.
Ismét számba haraptam, mire Ő leguggolt így majdnem egy szintben volt arcunk.
-Ne harapd a szádat, mert itt a medencében, mindenki előtt foglak megdugni.- suttogta a fülembe mély, reszelős hangján.
Önkéntelenül is megint beleharaptam a számba mire Ő felmordult.
-Most azonnal kimászol a medencéből és utánam jössz. Értetted?
Teljesen felizgultam, ahogyan beszélt hozzám. Hátralépett pár lépést, de nem indult el.
Kezeimet a medence szélére tettem és mint ahogy a filmekbe szokták, feltoltam magam. Láttam szemében, hogy már mennyire kíván, így kínzó lassúsággal álltam fel a földről, hogy még kicsit húzzam az agyát.  Odasétáltam hozzá, mire Ő megragadta a karomat és elindult az öltözők felé.
-Hová viszel? - kérdeztem. De átakoztam magam, hogy megszólaltam mert a hangom remegett.
-Majd meglátod.
Néhány ajtó előtt elvitt, majd megálltunk egy előtt amin ez a név állt: "Harry"
-Harry a neved? - kérdeztem.
-Kuss ribanc. Itt csak én kérdezek.
Kicsit meglepődtem a válaszon, de még inkább felizgatott. Miután beléptünk a kis öltözőbe és ránk zárta az ajtót keményen a falnak nyomott és édes nyelvével rögtön a számba hatolt. Falta ajkaimat, közben pedig a csípőmet és a fenekemet markolászta felváltva.
-Hogy hívnak? - kérdezte miközben bikini felsőmet szedte le rólam.
-[T/N].
-Uhum. - duruzsolta mielőtt nyakamnak esett. Szívta, harapta és csókolta.
A hideg kirázott. Hátát símogattam és karmoltam. Időkközben bikini felsőmet is leszedte és kezeibe vette melleimet. Számba haraptam az élvezettől. Kezét lecsúsztatta oldalamon és a bugyimon keresztül kezdett símogatni. Hangosan felsóhajtottam, mire Ő erősen nyakamba harapott.
-Aaaaah. - nyögtem fel, mikor egy hirtelen mozdulattal bugyimba nyúlt és felnyomta két ujját. Gyönyörű zöld szemével az én szemeimbe nézett és még mélyebbre dugta az ujjait.
-Rohadt élet. - nyögtem és éreztem, hogy falaim tágulni kezdenek. - El fogok menni. - nyögtem.
-Na azt már nem. - morogta, majd gyorsan leszedte rólam bugyimat és magáról a csíkos gatyát. Mikor megláttam hatalmas szerszámát számba haraptam, megint.
-Mondtam, hogy ezt ne csináld.
Felkapott az ölébe, lábaimat dereka köré fontam.
-Most pedig kegyetlenül meg leszel dugva. - mondta majd egy egyszerű mozdulattal, durván belém nyomta magát.
-Áááh.. - kiáltottam fel a fájdalomtól. Nem Harry volt az első, de ekkora mérettel még nem volt dolgom. Nem kegyelmezett, gyorsan és keményen járt ki-be, nekem pedig kicsordult a könnyem. Néhány percig még iszonyúan fájt, majd a fájdalom átalakult élvezetté. Hangosakat nyögtem, Harryvel együtt. Mikor éreztem, hogy már közel vagyok vállára hajtottam a fejem.
-Mindjáárt. - nyögte.
-Én is. - suttogtam.
Néhány lökés után éreztem, ahogy meleg nedve végig folyik bennem, ez pedig engem is elvitt a csúcsra. Nem akartam túl hangos lenni, ezért inkább vállába haraptam, hogy elfojtsam hatalmas sikolyomat. Miután mindkettőnk légzése helyre jött, lerakott a földre, arcomat kezébe vette és lágyan megcsókolt.
-Nagyon fájt? - nézett rám aggodalmasan.
-Kicsit. - válaszoltam zavartan.
-Ne haragudj. Csak annyira elkapott a hév...
-Nem baj. - mosolyogtam és én csókoltam meg.

-Na milyen volt? - kérdezte anyu, mikor haza értem.
-Elég jó. Szerintem gyakran fogok járni. - vigyorogtam kajánul.

Remélem tetszett.:)) x
~Jennii

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése