Kövessetek minket Bloglovinon! :D

2013. január 27., vasárnap

B.Biankának.: Sulis kaland Harryvel. 18+

Otthon rájöttem, hogy az egyik könyvemet a suliban hagytam ezért kénytelen voltam visszamenni. A folyosók üresek voltak így zavartalanul ballagtam el a szekrényemig.
Miközben a sok lom között turkáltam két erős kezet éreztem meg a derekamon.
-Neked nem órán kéne lenned? - mosolyogtam Harryre a barátomra.
-De kéne. - vigyorgott kajánul majd megcsókolt.
Göndör fürtjeibe túrtam, amit mindig is imádtam. Hosszú, kiengedett hajamat megmarkolta tarkómnál, hátrébb húzta fejem majd nyakamnak esett. Egy cseppett sem finomkodott.
-Hazz, itt bárki megláthat minket. - suttogtam.
-Tudom. - nyalta meg egy kicsit a nyakam. Tudta, hogy ez a gyenge pontom.
Megragadtam az ingjét, majd a legközelebbi női mosdóba toltam, miközben folyamatosan csókoltam. Berángattam az egyik wc-be, magunkra zártam az ajtót.
-Mennyire bevadultál. - nyalta meg szája szélét, ami engem mégjobban felizgatott.
Lelöktem a wc-re majd átvettem rajta lábaim és ölébe ültem. Két kézzel szorítottam haját, miközben nyelveink egymással küzdöttek. Erősen a fenekembe markolt, majd a számba harapott.  Leszedtem róla ingjét és végig simítottam tökéletes felsőtestén.
-Ez így nem fair. - vigyorgott majd levette atlétámat, majd a melltartómat. Egyik mellemet megmarkolta és símogatni kezdte, a másikat pedig szájával kezdte kényesztetni. Fejemet hátra szegtem, számat kisebb nyögések hagyták el. Önkéntelenül is elkezdtem dörgölni magam hozzá, mire egy kisebb morgást hallatott. Felálltunk, levettük magunkról a maradék ruhát és fehérneműt, majd ismét a wc tetjén kötöttünk ki. Harry kicsit megemelt és símogatni kezdett. Hangos sóhajok hagyták el a számat, majd felsikítottam, mikor két ujját belém tolta. Egy jó ideig ujjazott, mikor éreztem, hogy már nem bírom tovább. Mielőtt elélveztem volna rászóltam.
-Harry basszameg. Nem a kibaszott ujjaidat akarom magamban tudni.! - kiáltottam rá, mire ő rögtön abba hagyta és ujjait hatalmas erekciója váltotta fel. Lassan kezdtem rajta mozogni, mert másfél év alatt sem sikerült megszoknom hatalmas méretét. Mikor már eltűnt a legkisebb fájdalom is gyorsabban kezdtem rajta mozogni. Hirtelen megmarkolta fenekem, megemelt és ő kezdte diktálni az őrületes tempót. Nyakába kapaszkodtam és halkan nyögtem. Néhány perc múlva éreztem, hogy nem sok kell a csúcshoz.
-Édes. - nyögtem nyakába, majd hirtelen felindulásból beleharaptam és megszívtam.
Mégerősebben markolta a fenekem és még gyorsabban kezdett lökni.
Egymást váltották nyögéseink, majd éreztem, hogy rángatózik bennem és elmegy. A tempón viszont nem változtatott, azt akarta, hogy nekem is jó legyen. Nem sok kellett már nekem se.. elélveztem.
-Megérte kilógni óráról. - vigyorgott rám kajánul és megcsókolt. - A nyakamért pedig még kapsz. - mondta miközben szedtük magunkra ruháinkat.
-Állok elébe Styles. - vihogtam majd megcsókoltam.


Ne haragudj, hogy ilyen rövid lett és unalmas, de már késő volt, mikor írtam..:$ remélem azért tetszik.:)) x
~Jennii.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése