Kövessetek minket Bloglovinon! :D

2013. január 27., vasárnap

Elizának.: Breakfast in bed with Zayn. 18+



Úgy gondoltam meglepem a barátomat Zaynt, egy reggelivel amit az ágyba fogok vinni neki. Egy tök jó reggelit összedobtam de, hogy fokozzam a hatást csak egy bugyi volt rajtam. Bementem az alvó barátomhoz, letettem az ágyra a tálcát és ébreszteni kezdtem.
-Zayn, baby. - megsimítottam arcát, mire kinyitotta a szemét.
Végig nézett majdnem meztelen testemen és a reggelin ami mellette pihent és beleharapott a szájába. Bár kétlem, hogy ez a reakció a kajának szólt volna.
-Csináltam neked reggelit. - mondtam kacéran és hajamat az egyik vállamra dobtam, ami szabad kilátást adott neki mindkét mellemre.
-Azt látom. - arcán megjelent a perverz vigyora.
Felkönyökölt az ágyban, a tálcát a kisszekrényre tette, ami az ágy mellett volt majd felém fordult. Tarkómra csúsztatta kezét majd maga felé húzott és szenvedélyesen megcsókolt. Imádtam, hogy akármennyire felvolt izgulva mindig gyengéden, lágyan csókolt, amivel mégjobban fokozta az élevezeteket. Mivel én akartam Őt meglepni ezért hanyatt döntöttem az ágyon és úgy csókoltam tovább. Szájáról fokozatosan haladtam lefelé, majd mikor elértem méretes férfiasságához végig nyaltam teljes hosszát. Kezemet néhányszor végig húztam rajta, majd bekaptam az egészet, ami belőle egy kisebb nyögést váltott ki. Szép lassan tettem a dolgomat, majd hirtelen megfogta a hajam és Ő kezdte el diktálni az ütemet. Mielőtt elélvezett volna abba hagytam. Nem ellenkezett mert tudta, hogy ami következni fog az jobb annál, hogy csak szájjal kényesztetem. Félrehúztam bugyimat, néhányszor végig simítottam magamon, majd felé pozícionáltam magam és lassan ráültem. Egy nyögés hagyta el a számat, ami Ő azzal kontrázott, hogy megmarkolta a fenekem. Lassan és ütemesen kezdtem el mozogni fel-le. Zayn néha megtörte az egyenletes ritmust azzal, hogy mielőtt teljesen ráültem volna felém lökte csípőjét. Egyre hangosabb nyögések hagyták el a szánkat én pedig már kezdtem érezni, hogy közel vagyok a csúcshoz. A fel-le mozgást, előre-hátra mozgára váltottam, így miközben Zayn mérete ki-be járkált bennem, a puncim a hasának dörzsölődött, ami jobban fokozta az élvezeteket.
-El fogok menni.- nyögtem, mire Ő átvette az irányítást.
Megmarkolta csípőmet, kicsit megemelt és vadul kezdett mozogni bennem.
-Aaaaah jesszusooooom. - nyögtem hangosan és farka köré élveztem.
Ennyivel nem volt még vége. Hanyatt döntött, széttárta lábaimat és nedves nyelvét csiklómra tapasztotta.
-Óh, a rohadt életbe. - nyögtem hangosan, mire egy ujját felnyomta a fenekembe.
Sokszor csináltuk már úgy, de viszont már régen is. Számpa haraptam de álltam amit csinált. Lassan mozgatta ki-be az ujját, közben pedig még mindig nyalt. Néhány perc után abba hagyta, amit csinált. Mögém feküdt és lassan fenekembe nyomta magát. Attól, hogy nem ez volt az első ilyen szexünk, mindig óvatos volt. Halkan nyögtem miközben egyre jobban kitöltött és csókolgatta a nyakam.
-Csináld gyorsabban. - ziháltam, Ő pedig teljesítette a kérésemet.
Nem kapcsolt őrült tempóra, hogy ne fájjon, de pont úgy csinálta, hogy ismét közeledtem a csúcshoz. Felkelt az ágyról és feltérdelt de egy percre sem hagyta abba amit csinált. Lehajolt hozzám és édes szájával csókolni kezdett. Zayn egyre közelebb volt már és én is a második orgazmusomhoz. Hirtelen megmarkolta a fenekem és gyorsabban kezdett lökni. Csodálattal néztem, ahogy minden izom megfeszül a testén és ahogy a száját harapdálta. Hirtelen kihúzta magát belőlem tudtam, hogy már csak néhány másodperc kell neki ezért verni kezdtem, mire ő hangos nyögésbe kezdett és rámélvezett.
-Oh baby, ez isteni volt.
Azt hiszem soha nem volt még jobb reggelink az ágyban.

Remélem tetszett.:)) x
~Jennii.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése