Kövessetek minket Bloglovinon! :D

2013. január 31., csütörtök

Cs.Szintia.: "Pihenés" - Niall. 18+



Niall állandóan dolgozik így alig jut időnk egymásra. Abból állnak ki a napjaink, hogy mire én reggel felkelek Ő már nincs is otthon, este mire hazajön én már alszom, vagy csak beszélünk két szót és alszunk. A kapcsolatunk ezáltal kezdett ellaposodni így úgy döntöttem, hogy egy kicsit feldobom. Tudtam, hogy aznap korán fog hazaérni ezért elkészítettem a szobát. Az egyik fotelt nagy nehézségek árán betoltam a hálóba a nappaliból, pár gyertyát meggyújtottam, enyhe világítást csináltam a szobába és kellemes zenét kapcsoltam be. Hogy még jobban fokozzam a kedélyeket, megvettem azt a fekete fehérnemű szettet, amit egyszer kinézett nekem de nem engedtem, hogy megvegye. Kilencre vártam haza, de előbb jött. Hallottam, ahogy becsukódik a bejárati ajtó, gyorsan leültem a fotelba.
-[T/N], itthon vagyok. - kiáltott de nem reagáltam.
Hallottam, ahogy léptei egyre közelednek a szobához ezért gyorsan egy szexi pózba vágtam magam. Mikor belépett meglepetten nézett körül, majd mikor rám nézett megnyalta száját és elindult felém. Felálltam a fotelből, majd mikor elért hozzám kezeit derekamra tette és magához húzott.
-Mivel érdemeltem ezt ki? - nézett rajtam végig.
-Röviden azzal, hogy vagy nekem. - mosolyogtam csábosan, mire neki sem kellett több azonnal megcsókolt. Csókunk mohó, mégis gyengéd volt. Végig simított meztelen hátamon, majd tovább ment fenekemre és erősen rámarkolt. Kicsit elhúzódtam tőle és helyet cseréltem vele, leültettem a fotelba és lehajoltam hozzá.
-Ne mozdulj. - haraptam meg számat majd a lejátszóhoz sétáltam és egy dögös zenét tettem be.
Ránéztem és láttam rajta, hogy kíváncsi a folytatásra. Lassan elé sétáltam és táncolni kezdtem. Nem volt nagy gyakorlatom benne, de Niallnek tetszett, ahogy láttam.
-Látom meg akarsz ölni. - morogta és láttam, hogy szemei elsötétülnek a vágytól.
Megfordultam és úgy folytattam a mozgást. Vállam fölött átnéztem és rákacsintottam. Ismét szembe fordultam velem térdeire tettem a kezeimet és kicsit szét tettem őket, majd lassú mozgással leguggoltam elé, majd vissza fel. Minden mozdulatomat követte pillantásával. Megint hátat fordítottam neki és ölébe ültem. Nyolcasokat írtam le csípőmmel és éreztem, ahogy a "Kis Niall" kezd dudorodni. Megmarkolta csípőmet és jobban ölébe húzott.
-Milyen kis türelmetlen valaki. - kuncogtam.
-Ilyen kínzás mellett csodálkozol? - morogta.
Ujjait csípőmbe nyomta, nem bírt magával.
-Tudod nagyon tetszik ez a fehérnemű, de úgy érzem mennie kell. - mondta halkan majd egy mozdulattal levette melltartómat és a földre dobta. Amennyire csak lehetett ölébe húzott és megmarkolta a melleimet. Felsóhajtottam, majd tovább folytattam a csípőmozgást amit Őt egyre jobban beindította. Apró puszikkal lepte el vállamat, majd egyik keze a mellemről levándorolt az bugyimra és agyagon keresztül kezdett el dörzsölni. Mielőtt benyúlt volna bugyimba felálltam, Niall pedig csalódottan nézett rám.
-Most miért? - kérdezte.
-Meglátod. - haraptam számba.
Leguggoltam elé, kicsatoltam az övét, lejeb húztam róla nadrágját, boxerével együtt. Mérete felfelé ágaskodott és már a látványától is benedvesedtem. Kezembe vettem farkát és lassan, ütemesen verni kezdtem neki. Lehunyta szemét és úgy élvezte azt amit csinálok. Mivel nem látta cselekedeteimet ezért hirtelen tövig bekaptam neki és gyorsan szopni kezdtem neki. Egy hangos nyögés hagyta el száját, kezét fejemre csúsztatta, megmarkolta a hajamat, így átvéve Ő az irányítást. Fogammal néha súroltam, amit Őt még inkább csak ingerelte.
-[T/N]. Gyorsabban, már nem sok kell. - nyögött én pedig eleget tettem kérésének.
Nem sokkal később éreztem, ahogy rángatózni kezd a számban és elélvez. Kicsit nehezen de lenyeltem az egészet, majd felmentem arcához és megcsókoltam. Hajamba túrt és próbált magára húzni de nem engedtem neki.
-Szivi, téged nem zavar ez a nadrág? Mert engem nagyon. - néztem félig letolt nadrágjára, mire Ő vette az adást és gyorsan levette magáról. Ahogy ölébe ültem pénisze csiklómnak nyomódott, ezért egy kisebb nyögés hagyta el a számat. A nyakamat csókolgatta közben pedig folyamatosan duruzsolt.
-Annyira akarlak, hogy azt el sem tudnád hinni. - harapta meg a bőrt a nyakamon és ezzel egyszerre megemelte csípőjét így megint nekem nyomódott ékessége.
-Ezt nem bírom. - nyögtem.
Félrehúztam bugyimat és lassan ráereszkedtem meredező farkára.
-Rohadt élet. - morgott fel, gyorsan megemelte csípőjét így tövig belém csúszott. Egy hangosat nyögtem, majd fel-le kezdtem rajta mozogni. Niall erősen markolta a csípőmet vagy a fenekemet. Néha gyorsítottam a tempón, majd ismét lassítottam. A váltogatásaim az őrületbe kergették de egyszerre közelebb is került a csúcshoz.
-Óh kicsim. - nyögött és úgy megmarkolta combjaimat, hogy meglátszottak ujjai.
Éreztem, ahogy belém "üríti" magát, aminek hatására én is elmentem. Levegőt kapkodva és hevesen dobogó szívvel ültem még mindig ölében, miközben egymást öleltük.
-Máskor is csinálhatnál ilyen akciókat. - vigyorgott kajánul majd megcsókolt.

Remélem tetszett.:)) x
~Jennii.

2013. január 30., szerda

V. Fanninak: Iskola Zaynnel +18



Hála az égnek, csak 5 órám volt ma a suliba, de a nővéremet meg kell várnom még végez. Élvezetes.
Épp a folyosón lévő kanapén ültem, és néztem ki a fejemből, mikor hallottam, hogy nagy léptekkel jön valaki. Túlságosan nem izgatott, azt hittem valamelyik tanár, és ezért folytattam a semmit tevést. Lecsúsztam a kanapén, és folytattam a semmit tevést.
-Valaki nagyon laza.-sétált el előttem, az suli első számú szexistene
-Tessék?-ültem fel hirtelen, és mikor megláttam, hogy ki szólt hozzám, összerezzentem. Erre vágyok már 2 éve, hogy tudomást szerezzen rólam.
-Leülhetek?-nézett rám azzal a rossz fiús tekintetével
-Öhm..i-gen persze..-dadogtam össze-vissza
-Egy ilyen szexi lány, itt ül egymaga minthogy szórakozna egy szexi pasival?-húzogatta a szemöldökét
-Mi-mi micsoda?-ráztam meg a fejem
-Ne tedd a hülyét kislány.-és egy hajtincset a fülem mögé tett
-Zayn...-hajtottam le a fejem
-Óó a nevem is tudod (T/N)?
-Te honnan tudod a nevem?-néztem rá nagy szemekkel
-Tudnom kell, hogyha elélvezek akkor kinek a nevét kiáltsam, nem de?-mondta és beleharapott a szájába
-Zayn én...
-Shh kislány, gyere van az egyik teremhez kulcsom.-felállt összekulcsolta a kezünket és elvezetett a teremhez. Nem ellenkeztem, mert erre a pillanatra várok 2 éve. Még ha, csak szex is lesz, akkor is már megérte. Mikor megérkeztünk az teremhez, Zayn gyors kinyitotta szinte belökött az ajtón, és nekinyomott a falnak.
-Kislány most olyanba lesz részed...-nem fejezte be, mert megcsókolt. Nyelve esedezett a bejutásért, amit azonnal megadtam neki. Erősen de mégis szenvedélyesen csókolt, már most a mennyekbe éreztem magam, de mégis féltem.
-Akarlak.-suttogta a fülembe
-Te akarsz engem, vagy ott az ott lent, akar engem?-néztem mélyen a szemeibe
-Mindketten akarunk téged.-és újra megcsókolt
Miközben smároltunk, felkapott Zayn, a lábaimat összekulcsoltam rajta és letett az egyik padra. Miközben elkezdte a nyakamat csókolni, és szívni, észrevettem, hogy leveszi magáról a nadrágot. Utána a lábaimat feltolta terpeszbe, hogy még közelebb férkőzzön hozzám. Elkezdte a melleimet csókolni, majd a hasamat, miután áttért a combomra. Érzetem, hogy kezd egyre bentebb haladni.
-Zayn!-felkiáltottam
-Nem tetszik?-nézett rám szomorúan
-Nem erről van szó..hanem...-mondtam volna, de Zayn közbevágott
-Akkor folytatom bébi.-és folytatta a kínzásomat
Zayn elkezdett simogatni, és egy hirtelen mozdulattal letépte a szoknyámat, a bugyimmal együtt, és megszakadt a csókunk, mert Zayn elkezdett nyalni. Ilyet még soha nem csinált nekem senki, ezért eléggé új érzés volt számomra, de nagyon tetszett. Az egyik kezemmel Zayn hajába túrtam, a másikkal pedig a padot fogtam, hogy le ne essek. Ezek után, hogy minél hamarabb a csúcsra juttasson elkezdett erősen ujjazni.
Először csak egy ujjal, majd két ujjal folytatta. Azt hittem, szét szakadok, annyira fájt...még ilyenbe se volt részem soha.
-Zaayn..-nyögtem
-Nyögd a nevem (T/N)!-utasított
-Ahh Zayn....-hátradöntöttem a fejem
-Nyögd már baszki!-kiabált
Több se kellett, annyira felizgatott Zayn, a kiabálásával, hogy másodpercek alatt elmentem. Leszálltam a padról, hogy most biztos én következek...De Zayn nem engedte.
-Nem kislány, én rángattalak ide, ezért most csak én kényeztetlek téged.-súgta szexi hangján a fülembe
-Zayn én...-mondtam két nagy levegővétel között
-Úgy megbaszlak, hogy soha nem fogsz elhagyni.-búgta mély hangján a fülembe
-Nem is vagyunk együtt...-mondtam bánatosan
-Az most nem mindegy?-mondta, miközben lehúzta a boxerét, és megláttam a hatalmas férfiasságát, még a vér is megállt bennem, annyira megijedtem.
-Zayn, én szűz vagyok.-néztem le a földre
-Tessék? Ha nem akarod bébi akkor nem fogjuk csinálni.
-De de nagyon is akarom, csak félek.
-Úgy fogok rád vigyázni, mint még soha senkire, ígérem. Nem fogsz bennem csalódni.-és megcsókolt, de most sokkal gyengédebb volt.
-Mehet bébi?-kérdezte, mire én válaszként csak bólintottam.
A bejáratomhoz pozícionálta magát, és megállt.
-Ha nem tetszik, vagy nem akarod, vagy ha fáj, szólj és abbahagyom rendben ?
Bólintottam egyet nagy félelmembe, és gyengéden belém hatolt. Sírni tudtam volna a fájdalomtól, de ehelyett elkezdtem karmolni Zaynt hátát, és elkezdtem szívni a nyakát. Így vezettem le a mérhetetlen fájdalmamat.
-Ne haragudj, ne haragudj.-ismételgette két tolás között
-Shh, csak csináld gyorsabban.-nyögtem
Elkezdett gyorsabban tolni, és éreztem, hogy a testem kezd felemelkedni a padról.
-Uhh (T/N) imádlak.-nyögte
-Mindjááárt elmegyek Zayn..-sikítottam
-Nyögd a nevem bébi.-és elkezdett még ennél is erősebben tolni. Éreztem, hogy nagyon közel vagyok már.
-ZAYN!-kiabáltam és elélveztem, másodpercek után éreztem, ahogy Zayn is elmegy. Még nem húzta ki magát belőlem, hanem egymáson pihentünk, és próbáltunk egyenletesen lélegezni.
-Ennél jobbat...-lihegte
-Zayn....
-Este folytatjuk nálam (T/N).-mélyen a szemembe nézett, és lágyan megcsókolt.
Életem legszebb iskolai napja volt ez.

~S.

Kérdezzetek.:)

Kérdezhettek mostantól tőlünk ITT
Bármilyen kérdésre válaszolunk, normális keretek között.:))  Csak írjátok meg, hogy kitől kérdezitek.:) Ha nem írtok nevet akkor mindannyian válaszolni fogunk rá.:) 

A történetek folyamatosan íródnak, legyetek türelemmel dolgozunk.:) 

Fannii, Szikra, S és Jennii.:) x 

E-mailes. In Paris with Zayn. 18+



Franciaországban, Párizsban voltam a barátnőmmel nyaralni. Elmentünk egy kisebb körútra megnézni a látnivalókat, ezért vittem fényképezőt is.
Ott álltunk az Eiffel-torony előtt, mikor épp fotózni készültem. Mikor lenyomtam a gombot, észrevettem, hogy egy srác belesétált a képembe. Mérges lettem ezért rögtön oda is mentem hozzá. Mikor odaértem és elé álltam, már pont nekikezdtem volna, de olyan gyönyörű szemei voltak, hogy teljesen leblokkoltam és csak néztem mélyen a szemeibe.
- Segíthetek? - kérdezte.
- Bele...sétáltál a képembe. - nyögtem nehézkesen.
- Sajnálom - mondta - Zayn vagyok. Téged hogy hívnak?
- Brigi - még mindig a szemeit bámultam, amik engem fürkésztek.
- Mit szólnál hozzá Brigi, ha jóvátenném egy közös képpel?
- Oké. - mire válaszoltam, már elkérte a fényképezőmet, odaadta egy lánynak és mondott neki valamit majd visszajött és ezt mondta:
- Csak engedd el magad és pózolj!  - reakció idő nélkül a karjai a derekam köré fonódtak, magához húzott és gyengéden megcsókolt. Úgy csókolt mint még soha senki. (Ami röhejes, mert már nagyon sokszor csókolóztam.) Mikor éreztem a vaku villanását, Zayn lassan elengedett és elment a gépért. 
-Mit szólnál egy közös délutánhoz? - mosolygott. 
- Rád bízom a programot. - feleltem. Egy csodás délutánban volt részünk. Lassan besötétedett és felajánlotta hogy haza visz. Én beleegyeztem, de félreértettük egymást, mert ő a saját szállására vitt fel. 
Amint becsukódott mögöttünk az ajtó, megragadta a csípőmet és nekitolt a falnak. Vadul csókolóztunk, amikor benyúlt a felsőm alá és elkezdett simogatni. Halkakat sóhajtottam, mikor félrehúzta a melltartómat és a melleimet kezdte markolászni. Az ajkunk szorosan egymáshoz tapadt és szinte összeforrt a vágytól. Beleharaptam a szájába, mire felsóhajtott. Elkezdtem vetkőztetni, levettem a felsőjét és végigsimítottam a kockás hasán. Szenvedélyesen magához szorított és a kezével megmarkolta a fenekem és a combom.
Hirtelen felemelt és bevitt a hálójába. Ledobott az ágyra aztán a hasamon lefelé haladva végigcsókolt. Elért az érzékeny pontomhoz és rögtön feldugta 2 ujját. Erősen pumpált és közben a nyelvével izgatott.
- Zayn, én mindjárt....-  hirtelen abbahagyta, megemelt és helyet cseréltünk. Kezemmel izgatni kezdtem a szerszámát amit ő nyögésekkel jutalmazott. Átvetettem rajta a lábamat és ráültem. Élvezet töltött el, amikor éreztem, hogy kitölt. Elkezdtem rajta fel-le mozogni, majd egyre gyorsabban és gyorsabban, így eljuttatva mindkettőnket a csúcsig.
- Zayn! - sikítottam, majd egyszerre élveztünk el. Mikor lefeküdtem mellé felém fordult és rám nézett:
- Remélem még sokáig maradsz Párizsban. <3

Brigi. 

2013. január 28., hétfő

Lexusnak.: Harry a romantikus 18+

Kicsit több mint egy hónapja vagyok együtt a barátommal, Harryvel. A szülei elutaztak és mondta, hogy menjek át, mert vannak ötletei. Tudtam mire gondol, már többször is felhozta a témát én viszont mindig elutasítottam. Viszont most már úgy érzem kész vagyok neki adni ártatlanságom.-Szia!-köszöntem miután ajtót nyitott.

-Szia édes-nyomott puszit a homlokomra.Amint beléptem láttam, hogy a szobájáig vezető utat rózsaszirmokkal szórta végig. Mindenre számítottam csak erre nem. Harry nem szokott ilyen gyengéd, romantikus lenni. Kellemesen csalódtam.

-Gyere!-fogta meg a karom, majd vezetni kezdett a szobája felé. Kitárta előttem az ajtót, beljebb léptem, s láttam, hogy az ágyat is szirmok borítják. Leengedte a redőnyt, s a gyér fény a szobába, az asztalon meggyújtott mécsesektől származott. Igazán meghitté, hangulatossá varázsolta a szobáját. Miattam.

-Harry, ez gyönyörű-mondtam mélyen a szemébe nézve, magamhoz húztam és megcsókoltam.Göndör fürtjei közé túrtam, ő pedig kezével kalandozott testem minden részletén. Óvatosan ledöntött az ágyra, majd megszakította forró csókunkat.

 -Biztos, hogy akarod?-Igen akarlak!-húztam ismét magamhoz.Ajkaimat ismét az övére tapasztottam. Letért szájamról, csókokkal hintette be a nyakamat, miközben én megszabadítottam őt a pólójától és a szoba padlójára dobtam. Végigsimítottam izmos hasát, majd a saját pólómat is az övé mellé hajítottam. Egyre lejjebb haladt, áttért a hasamra, apró puszikkal hintette be minden szegletét, miközben kezével ügyesen kikapcsolta a melltartómat. Megmarkolta a melleimet, majd gyengéden masszírozni kezdte. Felhúztam magamhoz, nyelvünk újra vad táncot járt, közben lehúzta a nadrágomat, és én is az övét, a boxerével együtt. Eltoltam magamtól, s a hátára döntöttem. Kezembe fogtam hatalmas erekcióját és kézzel kezdtem izgatni.

-Nem muszáj, ha nem akarod-mondta, bár láttam fájna neki, ha abbahagynám.

-Csss.-csitítottam. Egyszer kétszer végignyaltam rajta majd a számba vettem. Lassan kezdtem el szopni, majd gyorsítottam a tempón miközben, a golyóit markolásztam. Öblös nyögések hagyták el a száját, ami felbátorított, így még gyorsabb tempóra kapcsoltam.

-[T/N], ahh.-nyögött egy hatalmasat, majd a szájamba élvezett, én meg lenyeltem.Megfogott, hátamra döntött, s ismét csókolni kezdett. Először a hasamat simogatta, majd egyre lejjebb haladt.Lehámozta rólam a bugyit és körkörösen kezdte dörzsölni a csiklómat, ami belőlem egy hangos nyögést váltott ki. Harry elmosolyodott, majd feltolta egyik ujját. Lassan kezdte mozgatni, mire szájamat újabb nyögések hagyták el. Feldugta még egy ujját, ami nagyobb élvezetet váltottak ki belőlem.

-Tőled..akarok…elélvezni..Harry!-nyögtem ki nagy nehezen.

 Megállt és kivette ujjait belőlem, de már éreztem is, ahogy faszával a bejáratomhoz ér, és lassan halad bennem felfele. Nagyon nagy volt neki, fájt is és egy könnycsepp gördült ki a szemem sarkából, de nem foglalkoztam vele, csak őt akartam magamban tudni. Hagyta, hogy megszokjam a méretét, majd lassan elkezdett mozogni bennem. Nagyon vigyázott rám, mindvégig gyengéden csinálta. Nem gyorsított a tempón, nem is mozgott bennem egész hosszában, inkább erőseket tolt rajtam. Hátát markolásztam, majd a hajába túrtam. Csípőjével körözni kezdett, nem is kellett több.

-HARRY…-élveztem el igen hangosan.Azonban ő még nem volt kielégülve.

 Hátára fordítottam, s én kerültem felülre. Elkezdtem lovagolni rajta. Előre hátra mozogtam rajta, hogy megadjak mindent neki, hisz ő is ezt tette velem. Öblös, férfias nyögések hagyták el a száját, majd éreztem, hogy belém élvez. Lemásztam róla, magához húzott, olyan közel amennyire csak bírt, majd szenvedélyesen megcsókolt.

-Nem is lehetett volna jobb az az első alkalom számomra. És ezt neked köszönhetem.

-Ez volt a cél.-mosolyodott el hihetetlenül édesen.Magunkra húzta a takarót, majd karjaiba feküdve álomba zuhantam.

Remélem tetsziik! ;)

~Dreamer

2013. január 27., vasárnap

Robertának: Stoppolás Harryvel +18




Összevesztem a szüleimmel otthon, de annyira, hogy olyanokat vágtak a fejemhez, hogy "takarodjál el
itthonról". Én pedig fogtam magam, összepakoltam a holmijaimat, és eljöttem. Alig volt nálam pénz, és azt nem buszra akartam költeni hanem kajára, ezért kiálltam a város szélére stoppolni, hogy hátha valaki felvesz, és elvisz innen jó messzire.

Már vagy 1 órája stoppolhattam, mikor egy hatalmas fekete kocsit láttam közelíteni. Felvettem a stoppolós pózt, és reménykedtem, hogy a kocsi meg fog állni. Szinte repdestem az örömtől, mikor lelassított a kocsi.
-Merre mész szépség?-szólt a nagy fekete kocsiból egy rekedtes hangú pasi
-Messzire.-próbáltam benézni a kocsiba, hogy hogyan néz ki a pasi, de annyira sötét volt, hogy csak a szemeit láttam, amik zölden világítottak.
-Ülj be.-ismét megszólalt a rekedtes hangján, ami eléggé beindított. Mikor beültem az autóba, és megpillantottam a pasit, már szinte a pillantásaitól elmentem.
-Mi a neved?-és egy olyan mosolyt villantott rám, mint még soha senki, és még jobban beindultam rá.
-(T/N)..és neked?
-Harry Styles.-mondta, és rám nézett, szinte égetett a tekintete, és szemei megálltak a melleimen.
-Az utat nézd.-mondtam nevetve. Elég meleg volt a kocsiba, ezért Harry végig kigombolta az ingét, és megvillantotta a tökéletesen kidolgozott kockás hasát. Nem bírtam nem rá nézni, de éreztem, hogy alul kezdek elég nedves lenni.
-Tetszik a látvány (T/N)?-nézett rám egy perverz vigyor kíséretében
-Ha nem lenne rajtad semmi jobban tetszenél...-válaszoltam, és reméltem, hogy tenni fog az ügy érdekében, de sajnos csalódnom kellett.
Már vagy fél órája voltunk úton, amikor megpillantottam a combomon Harry hatalmas kezeit.
-Hát jó Harry, te így akkor én is.-mondtam és ezzel a lendülettel a férfiasságára tettem a kezemet, ami másodpercek alatt kidudorodott, mintha kiakarna törni a nadrágjából. Mikor ezt megláttam, elnevettem magam.
-Na jó én ezt nem bírom tovább.-mondta Harry és egy hirtelen mozdulattal letért az útról, és egy erdős részhez vezetett, és megállította a kocsit.
-Kiszállni.-utasított Harry, nem haboztam, gyorsan kicsatoltam magam és kiszálltam az autóból.
Mikor kiszálltam Harry megfogott, a derekamnál és neki nyomott a kocsinak.
-Most olyanba lesz részed, hogy pár napig nem fogsz tudni járni.-suttogta szexi hangján a fülembe
-Állok elébe Styles.-ahogy ezt kimondtam, ráfektetett a motorháztetőre és a kezeivel benyúlt a felsőm alá és elkezdte felfelé húzni. Értettem a célzást, ezért rásegítettem, és gyors kibújtam a felsőmből. A meleg keze, még jobban beindított, és már magam előtt láttam, hogy miként fogunk egyszerre elmenni, még a gondolatába is beleremegtem. Én is lehúztam róla a kigombolt kockás ingét. A kezeimmel végig simítottam a kidolgozott felső testén, amit már az út elejétől meg akartam tenni.
-Mikor akarsz már megcsókolni?-néztem rá dühösen
-Nem hallottam, mit is akarsz?-próbálta játszani a fejét
-Azt akarom Harry most azonnal csókolj már meg és utána pedig úgy...-nem bírtam befejezni, mert a számat betapasztotta az övével. Ahogy csókolt az nem volt mindennapi. A nyelve szinte égette az enyémet, ezáltal még nedvesebb lettem, és éreztem, hogy a "kis" Harry nagyon kiakar törni már ott alul.
Harry megszakította a csókunkat, és a hasamat kezdte a nedves szájával puszilgatni.
-Drága, a nadrágodnak mennie kell.-nézett mélyen a szemembe. Szinte letépte rólam a rövidnadrágomat. Miután lehúzta, visszatért a számhoz, és elkezdte vadul csókolni, sokkal vadabbul mint az előbb. Közbe a keze sem tétlenkedett. Bugyimon keresztül elkezdett izgatni.
-Hmm cica, ki tett téged ilyen nedvessé?-mondta, miközben megnyalta az alsó ajkát
-Te...te...Harry.-ziháltam
-Akkor most megjutalmazlak.-ahogy kimondta, félrehúzta a bugyimat, és feltolta az egyik ujját.
-Úristen Harry....-hirtelen felnyögtem
-Nézzük mennyit bírsz el...2..-mondta és feldugta még egy ujját.
-Szent szar Styles, csináld már.-kiabáltam
-Na akkor folytassuk..3.-feldugta a harmadik ujját is.
-Harry jéézusom...-a légzésem még nehezebb lett, amikor a másik szabad kezével elkezdte markolászni a melleimet.
-Harry nagyon...nagyon..nagyon..-ki se bírtam mondani, hogy : mindjárt elmegyek, mert azonnal elélveztem.
-Te következel.-mondtam és lepattantam a motorháztetőről, és most én nyomtam neki Harryt.
-Keményítünk kislány?-húzogatta szemöldökét
-Szerintem más keményedik itt...-és lenéztem a hatalmas férfiasságára ami eléggé kiakart már törni onnan.
Letérdeltem Harry elé. Igaz régebben azt gondoltam, hogy ez olyan megalázó, ha egy lány letérdel egy fiú elé és úgy elégíti ki, de Harryvel most kivételt tettem. Szépen lassan, kicsatoltam az övét, és lehúztam róla a nadrágot, majd a boxerét is. Mikor megláttam életnagyságba a méretét, még a szar is belém fagyott. Nem vagyok már szűz...de akkor is ekkorával még sose volt dolgom. A kezemmel a fel-le technikát alkalmaztam. Felnéztem rá, hogy lássam élvezi-e, de a szemei csukva voltak, a kezei pedig ökölbe. Először megnyaltam a pénisze tetejét, majd a számba vettem, és elkezdtem az igazi kényeztetést. Harry száját, nagy nyögések hagyták el, ami még jobban beindított, ezért az egész hosszát bevettem a számba. 
-Bébi...igen...mindjárt...-ahogy próbálta kimondani ezeket a szavakat, éreztem, hogy a számba az a bizonyos meleg lé árad el. Kicsit undorodva, de lenyeltem, és Harry felhúzott magához, és ismét megcsókolt...istenem, annyira jól csókol, de mégis félbeszakítottam.
-Azt akarom, hogy dugj meg, hogy soha ne akarjak más férfival lenni.-szinte lihegtem
-(T/N) készülj fel, mert ezt soha nem fogod elfelejteni.
Ahogy kimondta Harry, azonnal belém tolta, hatalmas méretét, és nem várta meg még megszokjam, hanem azonnal gyors tempóra kapcsolt. Az érzés, hogy bennem van, még közelebb juttatott a csúcsra. Minden lökéssel érintette a g-pontomat.
-(T/N) kibaszott jó vagy...-nyögte a lökések között
-Mindjárt meg lesz..-és elkezdtem harapdálni a nyakát, hogy Harryt is még közelebb juttassam a csúcshoz.
Szinte az egész erdőt, a mi nyögésünk töltötte be. 
-Harry..én...mindjárt...-szinte már sikítottam
-Várj egy kicsit bébi!
Még párat lökött rajtam és egyszerre élveztünk el. Kihúzta belőlem a játékszerét, és rám dőlt. Próbáltunk egyenletesen lélegezni, de nem nagyon ment. 
-Nagyon tetszett, és megismételhetnénk többször.-törte meg a csendet
-Nem ellenkezek.
-Nem tudsz hova menni igaz? Mert akkor lakhatnál nálam.-kacsintott
Én válaszként megcsókoltam, és kezdődött minden elölről.

Remélem tetszett, az első "alkotásom"! :))
~S.



Roxinak.: In the Party with Zayn 18+



Szombat este volt és a barátnőimmel készültünk bulizni.
-Szerintetek jó leszek ebben a ruhában? - tettem magam elé egy pink miniruhát. 
-Tökéletes. Pont passzol a barna színedhez. - vigyorgott barátnőm. 
Mivel nyár volt így mindannyian csoki barnára voltunk sülve. Magamra aggattam a ruhát és elégedetten nyugtáztam az eredményt. A hajamat enyhén begöndörítettem és dögös sminket is feldobtam magamnak. 
-Mi ez a dög stílus most? - nézett rám kérdőn másik barátnőm. 
-Hm...- számba haraptam. - Becserkészek ma valakit. - kacsintottam rájuk és felvettem fekete magassarkúmat. - Készen vagytok, mehetünk? 
Elvégeztük az utolsó simításokat, majd nekiindultunk az éjszakának. Elérkeztünk a kedvenc szórakozóhelyünkre, majd elfoglaltuk a törzshelyünket. Rendeltünk egy egész üveg Absolut Vodkat majd szép lassan iszogatni kezdtünk. Éppen a harmadik kört húztuk le, mikor egy nagyobb fiú társaság lépett be. Mindannyian jó pasik voltak, de az egyiken megakadt a szemem. Magas volt, majdnem fekete haja volt és, ahogy láttam messziről a sötétben gyönyörű szeme. Mintha megérezte volna, hogy nézem; rám kapta tekintetét. Hosszú hajamat átdobtam vállamon, hogy szabad rálátást kapjon rá, számba haraptam, kissé lehajtottam fejem és szempilláim alól néztem rá. Egy darabig még néztük egymást, majd elindult a haverjaival és a tőlünk nem messze lévő kanapén foglaltak helyet. Szemezésünk egy percre sem maradt abba, én pedig tovább folytattam kihívó játékaimat. A lányok a szexi idegen felé néztek majd rám. 
-Oh, ahogy látom már megvan a mai áldozat. 
-Ő több, mint egy áldozat. - ezt nem csak úgy mondtam, hanem komolyan is gondoltam. 
Megszólalt az egyik kedvenc számom én pedig tudtam, hogy most kell csak igazán akcióba lendülnöm. 
-Lányok, segítenétek? - néztem barátnőimre, akik mindig vevők voltak egy kis hülyeségre vagy éppen csábításra. Jelen esetben az utóbbira. Felálltunk a kanapéról és táncolni kezdtünk, de nem akárhogyan. Szorosan összesimultunk a lányokkal, néha végig simítottuk egymás testén. Láttam, ahogy a társaságában mindenki minket néz, de engem csak Ő érdekelt. Láttam a szemében, hogy mennyire nem bír már magával. Hirtelen felállt és elindult felénk. A lányok észrevették és gyorsan ott hagytak egyedül, de én nem hagytam abba a táncolást. Hátat fordítottam neki, felemeltem az egyik kezemet a másikkal pedig végig simítottam rajta. Hirtelen egy erős kéz ragadta meg a csípőmet és rántott magához.
-Te szórakozol velem? - duruzsolta a fülembe.
-Nem állt szándékomban. - válaszoltam de a mozgást még mindig nem hagytam abba. Csípőmmel férfiasságának dörgölőztem, aminek hatására kezdett keményedni.
-Pedig nekem nagyon úgy tűnik, hogy szórakozol. - megmarkolta csípőmet, megállítva ezzel a mozgást. - Hagyd ezt abba különben itt mindenki előtt duglak meg.
Szívem hevesen kezdett dobogni szavaira és kissé meg is remegtem. Egy hirtelen mozdulattal megfordultam így szemben voltam vele. Közelebbről arca még tökéletesebb volt így a szavam is elállt tőle. Néhány másodpercig csak egymást néztük, majd a füléhez hajoltam és úgy suttogtam.
-Mi van, ha pont ez a célom? Azzal a különbséggel, hogy nem itt mindenki előtt akarom. - aztán szemébe néztem és számba haraptam.
-Ezt most kár volt mondanod kislány. - húzódott mosolyra a szája, majd elkezdett húzni a férfi mosdó felé.
Bementünk ahol néhány srác végezte a dolgát. Kicsit meglepődtek, mikor megláttak de aztán hamar vették a lapot és kimentem. Az idegen bevonszolt az egyik WC-be, a falnak nyomott és megcsókolt. Rendezetlen hajába túrtam, Ő pedig megmarkolta a fenekemet. 
-Türelmetlen valaki. - kuncogtam csókunkba. 
-Türelmetlen? - nézett rám kacéran. - Örülj neki, hogy nem támadtalak le ott kint. 
Ismét megcsókolt, ruhámat kissé feljebb húzta és tangámon keresztül kezdett simogatni. Számat kisebb sóhajok hagyták el. Kicsit felbátorodtam így nadrágjához nyúltam, és simogatni kezdtem már dudorodó méretét. Hirtelen vadult be. Hasamig felhúzta a ruhámat, leszedte magáról nadrágját, boxerével együtt és párszor végig húzta rajta a kezét. Számba harapva figyeltem mozdulatait. Rám nézett, majd egy hirtelen mozdulattal leszedte rólam a bugyimat. Benyúlt lábam közé és csiklómat kezdte izgatni. Lélegzet visszafojtva hagytam, hogy csinálja, amit. Középső ujjával a bejáratomat kezdte kínozni, megnyaltam a számat; hangosakat lélegeztem. 
-Mi a neved szépség? 
-[T/N]. 
-Az enyém Zayn. Csak akartam, hogy tudd milyen nevet kell sikítanod, mikor elélvezel. - mondta majd belém dugta az ujját. 
-Óh istenem. - nyögtem fel hangosan. 
-Tetszik mi? - búgta és nyakamat kezdte csókolgatni. 
Ki-be mozgatta ujjait, alig tudtam vissza tartani nyögéseimet. 
-Ne tartsd vissza. Had halljam. 
Ahogy ezt kimondta, kiengedtem egy hangos nyögést. 
-Oké, eddig bírtam. - morogta. 
Térdhajlatomba nyúlt és felemelt. Lábaimat csípője köré szorítottam, lassan megemelt és férfiasságára ültetett. Egy nagy nyögés hagyta el számat, ahogy kitöltött. Lassan kezdte mozgatni csípőjét én pedig vállába kapaszkodtam, nevét mondogattam és néha megcsókoltam. 
-El fogok menni. - szűköltem ölében.
-Ne fogd vissza magad. - csípte meg a bőrt a nyakamon, ami elősegített abban, hogy eljussak a csúcsra. 
-Óóóóóh, Zayn. - nyögtem egy hatalmasat és vállába karmoltam. 
Attól függetlenül, hogy egy szórakozóhely mosdójában voltunk, földöntúli érzésben volt részem. Miután elélveztem Zayn lökött rajtam még párat, majd Ő is elélvezett. Kihúzta magát belőlem, majd letett a földre.
Pihegve álltunk egymással szemben, majd egy lágy csókban forrtunk össze. Rendbe hoztuk magunkat és felvettük a hiányzó ruhadarabokat. Mielőtt kiléptünk volna a mosdóból magához húzott.
-Remélem tudod, hogy én nem csak ennyit akarok tőled. 
-Hát..reméltem. - kuncogtam majd megcsókoltam. 

Remélem tetszett.:)) x
~Jennii.






Harry meglepetése 18+

 
E-mailben érkezett.

Mivel a bátyám, Tom nem tudott értem jönni suli után, ezért legjobb barátját, Harryt kérte fel erre a feladatra. Harry pontos volt, sőt még előbb is ott volt. A kocsijához futottam, és bepattantam.
-Szia.-köszöntem neki.
-Szia.-válaszolta mosolyogva, majd beindította a motort.
Furcsa úton mentünk, kicsit sem volt ismerős. Egy eldugott földúton álltunk meg, majd Harry bezárta az ajtókat. Kezét pedig a combomra csúsztatta. Mivel a szoknyám rövid volt így könnyen beférközött alá. Hirtelen a nőiességemhez ért, majd simogatni kezdett.
-Harry, ne.-haraptam a számba.
-Erre várok, mióta megismertelek-csókolt meg.
Igazából én is, de ezt mégsem akartam bevallani neki. Hátra másztam, ő pedig követett. Alúlra fektettem, majd ruhán keresztül keménykedő faszának dörgölve magamat ráhasaltam. Közben persze nem állt le az akcióm.
-Ne szívass, had basszalak már meg.-nyüszögte Hazza.
-Nem-nem.-mondtam neki kaján vigyorral az arcomon.
Tovább folytattam a  dolgom, viszont Harold sem tétlenkedett. Egy laza mozdulattal benyúlt a ruhám alá, és levette a bugyim. Én pedig szándékosan a dudorodó faszára ültem, és levettem róla a felsőjét. Végigsimítottam rajta a kezem, majd megcsókoltam, és lefelé haladva néha-néha bele haraptam. Nadrágjánál megálltam, majd lassan, kínzóan lehúztam róla. Boxeren keresztül is nagy volt a fasza. Már nagyon dudorott, így attól is megszabadítottam. Ő sem várt tovább, letépte rólam a ruhát, majd egyszerre 4 ujját dugta fel. Egyszerre felnyögtem, mire ő mosolyogni kezdett. Egyik kezével durván megujjazott a másikkal és szájával pedig a melleimet kényeztette.
-lL fogok menni, Harry-síkítottam.
Egyszerre abba hagyta, erősen belém nyomta vastag, nagy faszát, majd ráélveztem.
-Hmmm, baby-morgott Harry.
Közben egy autó lassított mellettünk. Zayn szállt ki belőle.ő is bepattant, majd míg Hazza faszát leszoptam, ő melleimmel játszott, ujjazott és néha-néha hozzám érintette a faszát.Hazza egy hangos nyögés keretében elélvezett, amit én lenyeltem, majd Zaynnel is megcsináltam ugyanezt. Harry közben belém dugta nagy faszát, mire én Zayn nemiszervére csíptem. Zayn a mellemre élvezett, majd Harold mellé ment és cseréltek. Zaynnek valamivel kissebb mérete volt.Miután megszoktam a méretet gyorsan, vadul megdugott majd Hazza is belém helyezte még méretesebb faszát.
-Aaaaa-síkítottam fel a fájdalomtól, mert majdnem szétrepedtem. Innentől nem tétlenkedtek, jól megbasztak majd belém éveztek. Most pedig én ültem rá egyszerre a két faszra, ami jobban fájt, mint eddig. Kicsit vártam, majd vadul lovagolni kezdtem. A fiúkkal körülbelül egyszerre mentünk el.

Mondanom sem kell, ezekután többszöt hívtam őket magamért.

Lilinek.: Egy délután Louissal. 18+


36531_431214576949491_806473686_n_large
Péntek délután volt, vártam a barátomat Louist. Az ágyamon feküdtem és egy unalmas műsort néztem, mikor végre belépett az ajtón.
-Szia. - mosolyogtam.
-Szia szépség. - mosolygott Ő is , majd befeküdt mellém és adott egy puszit a számra. Mellkasára helyezkedtem és úgy kapcsolgattuk a tévét de semmi normálisat nem találtunk.
-Mit csináljunk? - simított végig meztelen combomon, amire rajtam végig futott a hideg.
-Hm..van pár ötletem. - haraptam a számba, majd lábaimat átvetettem csípőjén, mellkasomat az övéhez nyomtam és csókolni kezdtem. Combjaimat és fenekemet simogatta, néha meg is szorította őket, ami bennem csak fokozta a vágyat.. Fogaimmal kicsit megszorítottam alsó ajkát, mire Ő egy halkan nyögött. Nyelveink lassan értek egymáshoz, ajaink pedig tökéletesen simultak. Kicsit felemelkedtem róla és levettem pólóját. Végig simitottam testén, éreztem hevesen dobogó szívét. Visszahajoltam és nyakát kezdtem el kínozni. Kissé megcsíptem a bőrt, mire teljes erejéből a fenekembe markolt.
-Vedd le a ruháidat! - morogta, mire én engedelmeskedtem.
Lemásztam az ágyról, elé álltam és kínzó lassúsággal kezdtem magamról levenni a darabokat, csak a bugyit hagytam magamon. Végig puszilgattam mellkasát, ő a karomat simogatta. Kölcsönösen őrjítettük meg egymást. Elértem nadrágjához, mire én gondolkodás nélkül lehúztam róla boxerével együtt. Kezembe vettem férfiasságát és fel-le kezdtem rajta húzni. Megnyaltam ajkamat, majd lassan számba vettem hatalmas méretét. Száját egy hangosabb nyögés hagyta el, amig engem arra bíztatott, hogy kapcsoljak rá a tempóra.  Miközben hol gyorsabban, hol lassabban szoptam a hasát simogattam. Hirtelen felült, türelmetlenül csípőmnél fogva emelt meg és dobott az ágyra. Felém mászott és vadul csókolni kezdett. Renedezetlen hajába túrtam és kicsit meghúztam. Számról lejebb ment a melleimre, nyalni és csókolgatni kezdte őket, én halkan nyöszörögtem.
-Louis! - nyögtem, mikor kicsit negharapta bimbómat.
Melleim kínzását abba hagyta, majd hasamat kezdte csókolgatni. Váratlanul lehúzta bugyimat, szét terpesztette lábaimat és gyorsan nyalni kezdett. Számat egy nyüszítés hagyta el, mire Ő felbátorodott és csiklómat kezdte szívni. Legnagyobb meglepetésemre feldugta nekem egy ujját és lassan, kínzóan kezdte mozgatni.
-Ahh. - nyögtem halkan.
Ujjai egyre gyorsabban kezdtek mozogni, Louis száját és hangosabb nyögések hagyták el, pedig Ő okozott nekem örömet.
-Na jó én ezt nem bírom. - nyögött fel.
Lábaim közé pozícionálta magát és türelmetlenül belém hatolt. Hátába mélyesztettem körmeimet és hagnosan nyögtem. Szánk néha egy tüzes csókig össze fort, de aztán nyögéseink megszakították.
-Kérlek, csináld gyorsabban! - nyögtem, Louis pedig eleget tett kérésemnek.
Mindketten közel voltunk már a csúcshoz, hirtelen abba hagyta, kihúzta magát belőlem és hanyatt bágódott. Tudtam, hogy azt akarja én legyek felül. Ismét átvetettem lábamat csípőjén, majd lassan magamba vezettem méretét. Számba haraptam, ahogy egyre jobban kitöltött. Először lassan, majd egyre gyorsabban kezdtem ugrálni. Néha lehajoltam hozzá, megcsókoltam, Ő pedig a fenekemet markolta.
-El fogok menni, Louis. - szűköltem.
-Élvezz nekem baby. - harapott a nyakamba.
Nekem csak ennyi kellett, hangos nyögések közepette elélveztem. Párat még mozdultam rajta, majd lemásztam.
-Szeretlek. - suttogta.
-Én is. - csókoltam meg. Ő még nem volt kielégülve. - De most te jössz. - vigyorogtam majd ismét akcióba lendültem.

Remélem tetszett.:)) xx
~Jennii.

Kérjetek *KE* sztorit, vagy 18+os történetet.:))) küldjetek e-mailt a ke181d@hotmail.com-ra. Írjátok le a neveteket; azt, hogy mit szeretnétek és, hogy kivel.:)

H.Vikinek~Ke* sztori Zayn


Elmész egy 1D koncertre és találkozol a srácokkal.
Éppen fotózkodtok, amikor Zayn megfogja a kezed.
Te értetlenül nézel rá, majd az összekulcsolt kezetekre.
-Nem is ismersz!-suttogod oda neki.
-Épp ezért lenne olyan izgalmas ha ma eljönnél velem randizni..


Remélem tetszett :))
Kérjetek *KE* sztorit, vagy 18+os történetet.:))) küldjetek e-mailt a ke181d@hotmail.com-ra. Írjátok le a neveteket; azt, hogy mit szeretnétek és, hogy kivel.:)

T.Timinek.: Fürdőzés Niallel 18+



Épp fürödni készültem mikor csengettek. Kimegyek, s látom, hogy Niall az, tesóm legjobb haverja. Eszembe jutott, hogy mondta, hogy elmennek valami koncertre, biztos azért jött.
-Szia!-köszöntem szélesen mosolyogva. Mindig is helyesnek találtam.-Tomy még nincs itthon.
-Tudom. Esetleg megvárhatom bent?
-Igen persze.-tártam szélesre az ajtót.-Menj be nyugodtan a szobájába, ha nem baj én épp tusolni készültem.
-Persze, persze menj nyugodtan, elleszek.-kacsintott rám gyönyörű szép kék szemeivel.
Gondoltam sietek, hátha tudunk még pár szót váltani kettesben. Gyorsan ledobtam a ruháimat, majd beugrottam a tus alá. Ma sokáig sétálgattunk a barátnőimmel a téli hidegben, így rendesen átfagytam. Nagyon jól esett a meleg, csak álltam a forró víz alatt, s dúdolgattam. Nem hallottam semmit, hisz zuhogott a fülem mellet a víz, meg a zárt kabinon elég nehezen szűrődnek át a zajok. Így hát azt sem vettem észre, hogy valaki bejött. Csak akkor hallottam meg mikor már nyitotta a kabin ajtaját, s gyorsan beugrott, majd be is csukta. Niall volt az. Ki más? Rajtunk kívül nem volt senki a házba. Hátranéztem, és semmi sem volt rajta. Zavaromban rögtön vissza is fordultam, nem bírtam állni tekintetét. Közelebb jött, átnyúlt előttem és elzárta a csapot. Megragadta a derekam, s magához húzott. Ahogy hozzáértem ágyékához, jól éreztem, hogy férfiassága már növekvőben van.
-Nem kellene itt lenned.-mondtam olyan halkan, hogy kételkedtem benne, hogy meghallotta.
-Nem bizony. De szeretnéd.
-Szeretném.-mondtam, ha lehetséges még az előbbinél is halkabban.
Niall még közelebb húzott magához, s csókolgatni kezdte a nyakam, vállam, miközben a melleimet masszírozta.
-Mmmm….-adtam hangot érzéseimnek.
-Tetszik baby, mi?-hallottam hangján, hogy mosolyog, mire én válaszul hátra nyúltam és megmarkoltam a seggét. Beleharapott a nyakamba, majd tovább csókolgatta, miközben kezével egyre lejjebb vándorolt. Elérte csiklóm, s elkezdte izgatni. Eléggé benedvesedtem, majd feldugta egyik ujját, amit rögtön a másik követett.
-Ahhh..Nehogy abbahagyd!-utasítottam. Megfordított, de ujjaival, még mindig ’’dolgozott’’ rajtam, ajkait az enyémre nyomta, s nyelveink összeforrtak. Éreztem, hogy már nem sok kell, egyre többet és hangosabbat nyögtem. Niall gyorsított, majd egy-két perce múlva ujjai köré élveztem.
-Most te jössz!-mondtam, s egy hirtelen mozdulattal a kabin falának nyomtam, s vadul csókolni kezdtem. Szájáról áttértem a nyakára, egyre lejjebb vándoroltam a testén. Mikor férfiasságához értem, bátran megfogtam, megnyaltam párszor a végét majd egész hosszát bekaptam. Fokozatosan gyorsítottam a tempón, miközben kezemmel a fenekét markoltam. Öblös nyögések hagyták el a száját, s nemsokára éreztem, hogy a számba élvez, én pedig gondolkodás nélkül lenyeltem.
-Nem tudom mennyire vagy tapasztalt, de nagyon jól csináltad!-dicsért meg, majd felhúzott magához és szenvedélyesen megcsókolt.
Egy ideig még csókolgatott miközben a melleimet masszírozta, majd felkapott, lábaimat csípője köré fontam, ő meg nekitámasztott a zuhany oldalának, ami eléggé hideg volt, de nem érdekelt. Kezével újra csiklómat kezdte izgatni, majd egy hirtelen mozdulattal belém tolta magát. Kicsit várt hogy megszokjam a méretét, de közben folyamatosan csókolt. Elkezdett mozogni bennem és meglepetésemre egyáltalán nem fájt. Nagyon jól csinálta. Egy idő után elkezdett gyorsítani, de nem őrült tempóba csinálta,  így még jobban tetszett. Mintha olvasott volna a gondolataimban. Nyögéseink egybefolytak, mindketten nagyon közel voltunk már.
-Én…-kezdtem, de nyögésem félbeszakította.
-Én is mindjárt, csak még egy kicsit.-zihálta két nyögés között.
Párat tolt rajtam, majd éreztem, hogy belém élvezett. Ekkor én is átadtam magam annak a leírhatatlan jó érzésnek, ami hatalmába kerített. Pár percig meg sem szólaltunk, csak homlokunkat összetámasztva mosolyogtunk egymásra.
-Talán ezt többször is megismételhetnénk.-fúrta bele gyönyörű szép tekintetét az enyémbe.
-Én minden este fürdök-mondtam kacéran, mire ismét magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt.

Reméljük tetszett.:)) x
~Dreamer (beugró írónktól)

Hegedűs Blankának .: Zarry....(18+)



A barátom Zayn ma áthívta az egyik legjobb haverját, Harry-t vacsorára, hogy megismerjük egymást. A srácok kedvéért csak ma valami extra finomat főzök, hogy elnyűgözzem mindkettejüket.
Éppen készen lettem mindennel, amikor csöngettek. Zayn ment ajtót nyitni, és beszélgettünk egy darabig aztán ettünk. Kaja után, nem jutott jobb az eszünkbe, mint leülni TV-t nézni.
Én a két fiú közé szorulva ültem és fejemet Zaynnek támasztottam.
Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy minkét combomon van egy-egy kéz. Lenéztem a combomra és egyiken Harry, másikon pedig Zayn keze pihent.
Zayn elkezdett csókolni, Harry pedig a hajamat félresöpörve a nyakamat kezdte el szívogatni.
Harry és Zayn egyszerre haraptak oda, ahol éppen csókolgattak, mire én egy aprót nyögtem.
Zayn benyúlt a lábam közé és nadrágon keresztül kezdett el simogatni, ami egyre gyorsította a lélegzetemet és az egekbe nyomta a pulzusomat.
Harry leszedte rólam a pólót és a melltartót, és a melleimet markolászta.
-Nem kéne bemenni a hálóba?? Ott mindhárman jobban elférünk, mint a kanapén....-nyögtem Zayn két csókja között.
Zayn felkapott és becipelt a hálószobánkba, majd mikor beértünk ledobott az ágyra és átadott Harrynek.
Elővette a vibrátoromat, de egyenlőre még nem kezdett vele semmit, csak odaadta Harrynek.
Ketten levettek rólam minen ruhát egytől egyig. Én meg róluk.
Harry lejjebb csúszott és nyelvével a csiklómat kezdte izgatni.
-Ahh...Har...Harry...-nyögtem levegő után kapodva.
Egyszer csak Harry bekapcsolta a vibrátort, és őrjítő lassúsággal feltolta nekem. Én ezt egy hosszú nyüszítéssel jutalmaztam.
Zayn a fejemhez térdelt és kíméletlenül a számba tolta férfiasságát. Én szopni kezdtem, úgy, mint még soha.
Néha kivettem a számból és ráfújtam egyet-egyet. A nyögések egyre gyakrabban hagyták el a számat, így kézzel folytattam Zayn kielégítését. Néhány másodperc múlva elélvezett, és örömnedvét lenyaltam méretes farkáról, golyóiról, és mindenhonnan, ahova jutott.
Harry ajkaival óvatosan, mégis erősen összeharapta a csiklómat. Erre én nem bírtam visszartatani egy sikítást.
Amikor Harry kicsit még benyálazta és fújt egyet a csiklómon, ott volt a csúcs. Rögtön elmentem egy, az előzőnél sokkal nagyobb sikoly kíséretében.
Harry felhajolt hozzám és miközben apró csókokkal hintette be minden szegletemet, néha bele-bele harapott testemnek egyes pontjaiba.Harold lassan belém hatolt és szexistenhez illő csípő mozgásával kezdett ki-be járkálni bennem. Amikor megszoktam Harry méretét, belém vezette magát Zayn is.-Szűz anyám!!-kiáltottam fel fájdalmamban.-Css.... Nyugi, nem lesz semmi baj.-Nyugtatott Harry, de közben egy pillanatra sem hagyta abba bennem a mozgást.Amikor már nem fájt anniyra, Zayn is elkezdett mozogni bennem.. Amikor Harry kijjebb húzta magát, Zayn beljebb tolta a farkát. Amikor Zayn kihúzta, Harry betolta, és ez így ment végig.-Ahhh!!! Fiúk... mingyár el megyeeeeeek....-nyögtem szenvedve.-Sikítsd a nevünket, ha élvezel!!.-parancsolt rám Zayn, én pedig bólintottam.Amikor már tényleg nem bírtam tovább, és éreztem, ahogy az alhasam egyre inkább feszít, a hátam pedig kifogástalan ívbe feszül, mély levegőt vettem, és elengedtem magamban azt a csodálatos, földöntúli érzést.-Oooohh, Zaayn, Haaary!!!!-sikoltottam közben.A fiúk egy perccel utánam keztek el egyszerre rángatózni bennem, és belém élveztek. Éreztem, ahogy mindkettejük spermája végigfolyik bennem, és ez megint csak hihetetlen állapotba hozott.Ledőltek mellém az ágyra, és Harry szólalt meg.-Hát ez aztán ismerkedés! Örülök, hogy megismerhettelek [T/N]!- vigyorgott perverzen.-Kösz, hogy bemutattad nekem Zayn.-Én is örülök Harry.-mosolyogtam rá én is. 

-Nagy örömmel mutattam be neked Harry.-kuncogott Zayn, és mind hárman elaludtunk a hatalmas franciaágyon.
Remélem, hogy tetszett :DD
~Szikraa*

Vaninak. Harry, az oktató. 18+



Mondván, hogy sportolnom kéne anyám elküldött egy uszodába. Semmi kedvem nem volt az egészhez. Utáltam az uszodákat és a klór szagot. De végülis elmentem, egy alkalomba csak nem halok bele.
Bementem az egyik öltözőbe és felvettem a bikinimet. Úszósapkát nem vettem fel, mert elvileg nem kellett. (furcsáltam de örültem) Kilebegtem az egyik medencéhez és körül néztem. Az egyik padon egy csíkos úszógatyás, tökéletes felsőtestű, göndör hajó srác ült. Valahogy megérezhette, hogy bámulom mert rám kapta a tekintetét és féloldalasan mosolygott. Már a látványától is benedvesedtem, számba haraptam, majd gyorsan elindultam és fejest ugrottam az egyik medencébe. Átúsztam a medence másik végébe majd megálltam, hogy kifújjam magam. Egy lábat láttam meg, ami közvetlenül a medence szélén volt. Felnéztem a tulajdonosra és a Göndört pillantottam meg.
-Van még mit javítani a technikádon. - vigyorgott kajánul. - Segíthetek, ha gondolod.
Ismét számba haraptam, mire Ő leguggolt így majdnem egy szintben volt arcunk.
-Ne harapd a szádat, mert itt a medencében, mindenki előtt foglak megdugni.- suttogta a fülembe mély, reszelős hangján.
Önkéntelenül is megint beleharaptam a számba mire Ő felmordult.
-Most azonnal kimászol a medencéből és utánam jössz. Értetted?
Teljesen felizgultam, ahogyan beszélt hozzám. Hátralépett pár lépést, de nem indult el.
Kezeimet a medence szélére tettem és mint ahogy a filmekbe szokták, feltoltam magam. Láttam szemében, hogy már mennyire kíván, így kínzó lassúsággal álltam fel a földről, hogy még kicsit húzzam az agyát.  Odasétáltam hozzá, mire Ő megragadta a karomat és elindult az öltözők felé.
-Hová viszel? - kérdeztem. De átakoztam magam, hogy megszólaltam mert a hangom remegett.
-Majd meglátod.
Néhány ajtó előtt elvitt, majd megálltunk egy előtt amin ez a név állt: "Harry"
-Harry a neved? - kérdeztem.
-Kuss ribanc. Itt csak én kérdezek.
Kicsit meglepődtem a válaszon, de még inkább felizgatott. Miután beléptünk a kis öltözőbe és ránk zárta az ajtót keményen a falnak nyomott és édes nyelvével rögtön a számba hatolt. Falta ajkaimat, közben pedig a csípőmet és a fenekemet markolászta felváltva.
-Hogy hívnak? - kérdezte miközben bikini felsőmet szedte le rólam.
-[T/N].
-Uhum. - duruzsolta mielőtt nyakamnak esett. Szívta, harapta és csókolta.
A hideg kirázott. Hátát símogattam és karmoltam. Időkközben bikini felsőmet is leszedte és kezeibe vette melleimet. Számba haraptam az élvezettől. Kezét lecsúsztatta oldalamon és a bugyimon keresztül kezdett símogatni. Hangosan felsóhajtottam, mire Ő erősen nyakamba harapott.
-Aaaaah. - nyögtem fel, mikor egy hirtelen mozdulattal bugyimba nyúlt és felnyomta két ujját. Gyönyörű zöld szemével az én szemeimbe nézett és még mélyebbre dugta az ujjait.
-Rohadt élet. - nyögtem és éreztem, hogy falaim tágulni kezdenek. - El fogok menni. - nyögtem.
-Na azt már nem. - morogta, majd gyorsan leszedte rólam bugyimat és magáról a csíkos gatyát. Mikor megláttam hatalmas szerszámát számba haraptam, megint.
-Mondtam, hogy ezt ne csináld.
Felkapott az ölébe, lábaimat dereka köré fontam.
-Most pedig kegyetlenül meg leszel dugva. - mondta majd egy egyszerű mozdulattal, durván belém nyomta magát.
-Áááh.. - kiáltottam fel a fájdalomtól. Nem Harry volt az első, de ekkora mérettel még nem volt dolgom. Nem kegyelmezett, gyorsan és keményen járt ki-be, nekem pedig kicsordult a könnyem. Néhány percig még iszonyúan fájt, majd a fájdalom átalakult élvezetté. Hangosakat nyögtem, Harryvel együtt. Mikor éreztem, hogy már közel vagyok vállára hajtottam a fejem.
-Mindjáárt. - nyögte.
-Én is. - suttogtam.
Néhány lökés után éreztem, ahogy meleg nedve végig folyik bennem, ez pedig engem is elvitt a csúcsra. Nem akartam túl hangos lenni, ezért inkább vállába haraptam, hogy elfojtsam hatalmas sikolyomat. Miután mindkettőnk légzése helyre jött, lerakott a földre, arcomat kezébe vette és lágyan megcsókolt.
-Nagyon fájt? - nézett rám aggodalmasan.
-Kicsit. - válaszoltam zavartan.
-Ne haragudj. Csak annyira elkapott a hév...
-Nem baj. - mosolyogtam és én csókoltam meg.

-Na milyen volt? - kérdezte anyu, mikor haza értem.
-Elég jó. Szerintem gyakran fogok járni. - vigyorogtam kajánul.

Remélem tetszett.:)) x
~Jennii

Summer love (Louis) 18+

 
E-mailben kaptuk a "beugrós" írónktóól.:))
Anyuékkal nyaralni mentünk, de semmi kedvem nem volt hozzá, mivel előtte 2 hete szakított velem a barátom, és egyáltalán nem volt kedvem másfél hétig egy szállodába rohadni. Viszont muszáj volt mennem, mert anyuék szerint ez majd jót fog tenni, hogy elfelejtsem Bradet. Első napot végig a szálloda szobában töltöttem, filmet néztem és mindenféle hízlaló édességgel tömtem magam. Másnap úgy döntöttem, hogy attól, hogy búslakodom, nem lesz minden a régi, fogtam magam felvettem a fürdőruhám és kimentem napozni a medencéhez. Rengeteg jó pasi volt lent, de nem igazán érdekeltek, bedugtam a fülem, s zenét hallgattam. Egy bő fél óra épp elég is volt és elindultam visszafelé a szállodába. Anyáék fent voltak, nem is vittem magammal kulcsot. Benyitottam ledobtam a törölközőt az asztalra. Furcsának találtam, mintha eddig nem teljesen így nézett volna ki. Mindegy, vontam vállat és indultam is a szobám felé. Benyitok, de a szobám helyett egy másikat találtam benne egy irtó helyes pasival, aki épp kielégítette magát. Azonnal megpördültem tengelyem körül és kivágtattam a házból. Pechemre a szomszéd házba nyitottam be. Magamba szidtam az átkozottul egyforma házakat, amikor egy hirtelen gondolattól vezérelve ismét benyitottam, bementem a gyönyörű idegenhez és semmi szó nélkül szopni kezdtem.
-Mmmm..Hogy hívnak kedves idegen?-húzta elképesztően gyönyörű mosolyra a száját.
-(T/N)-nyögtem közbe kezemmel kényesztettem hatalmas férfiasságát-Na és téged?
-Louis…baby-nyögött bele a mondandójába-Ahh ne hagyd abba, gyorsabban!-adta az instrukciót, majd inkább a hajamba túrt, megfogta a fejemet, s ő kezdte el diktálni a tempót.
-Oohhh-nyögött egy hatalmasat, a számba élvezett, én meg engedelmesen lenyeltem.
-Most pedig tisztára nyallak!-dobott le az ágyra és nem is törődött a bikinim eloldásával, egyszerűen csak letépte rólam. Megcsókolt, közben a melleimet markolászta, majd egyre lejjebb haladt, s végül elérte a csiklómat. Hatalmasat nyögtem, ő meg elégedetten mosolygott. Addig izgatta a csiklóm még majdnem elmentem, de a csúcs előtt abbahagyta.
-Te szemét!-ordítottam rá-Bassz már meg, de rendesen!
-De türelmetlen valaki.-mondta, majd feljött hozzám, hogy ajkaink újra egymásba forrjanak, nyelveink pedig tüzes táncba kezdhessenek. Közben egyik ujját, majd a másikat is belém rakta, s pumpálni kezdett.
-Nem az ujjaidtól akarok elmenni basszameg!-ordítottam még türelmetlenebbül.
-Te akartad!-lábamat szétnyitotta, s belém tolta magát. Meg sem várta hogy megszokjam a méretét egyből iszonyatos sebességgel döngetni kezdett.
-Ahh, nagyon jó vagy Lou!-ziháltam, majd belemarkoltam a fenekébe. Ettől csak még jobban beindult. Megfordult, magára rántott, ezzel változtatva helyzetünkön. Elkezdtem rajta lovagolni, közben ő a melleimet kényeztette.
-Mindjárt elmegyek!-kiáltottam. Louis megint fordult, s így ismét én voltam alul. Még az előbbinél is gyorassaban mozgott bennem, már ha ez egyáltalán lehetséges.
-Louis!-kiáltottam, s abban a pillanatba elélveztem. Nem hagyta abba, még egy párat tolt rajtam, s éreztem, hogy ő is elment.
-Ez csodálatos volt-mondta csillogó szemekkel-Ugye jössz holnap is?- tette hozzá pimasz mosollyal.
-Persze-ígértem meg, s megcsókoltam.

Kurucz Rami-nak.: Egy Jó Délután (Harry) +18



Harryvel már 3 és fél hete járunk, és még nem történt semmi OLYAN. Nem tudom, hogy ő akarja-e, mert sosem mondta ki nyíltan, de én már nagyon kívánom.
Ma délután jön át hozzánk, de most csak én leszek itthon. A bátyám a haverjánál, anyámék meg anyám barátnőjénél. Így most csak a miénk a ház.
-Szia!-nyitottam ajtót izgatottan.
-Szia Cica!-köszönt és azonnal megcsókolt.
Nem hagyta abba a csókot.
Berúgta az ajtót, és nekinyomott a falnak.
Egyre vadabb és őrültebb tempóban csókolt, és elkezdte levenni a felsőmet.
-Ezt inkább a szobámban folytassuk. Itt túl kényelmetlen!-ziháltam, és a háló felé kezdtem húzni.
Mikor beértünk lelöktem Harry-t az ágyra és ráültem a csípőjére, majd leszedtem róla a pólóját.
A lélegzetem is elállt, ahogyan végigsimítottam kockás hasán.  Idő közben lekerült rólam a melltartó és a rövid gatya is.
Egy szál bugyiban voltam, és kezdett kissé frusztráló lenni, hogy rajta még rajta van a nadrág, így fogtam, és lerángattam róla. Láttam, hogy férfiassága igen csak keményedik, így kezemet becsúsztattam a boxerébe és verni kezdtem neki.
Halk apró nyögések hagyták el a száját, ami engem iszonyat mód beindított, úgyhogy fogtam és minden előjel nélkül bekaptam a farkát, ami egy kissé hangosabb nyögést váltott ki belőle.
Harry a hajamba markolt, és úgy kezdte el mozgatni magán a fejemet.
-AAHHHH!!!-nyögött, miközben egyre intenzívebben szoptam.-Uuhh de jó vagy!!-próbálta halkra fogni, de nem ment neki.
Nem kellett sok Harrynek, a számba élvezett. Én még kissé viszolyogva, de lenyeltem örömnedvét, és Harry a hátamra fordított.
Végigcsókolt a nyakamtól a hasam aljáig. Amikor leért a bugyimhoz, lassan, idegölően végigsimított rajta.
Én egy hangos sóhaj kíséretében szóltam rá.
-Ne szórakozz már Harold! -kiáltottam rá, mire ő letépte rólam a bugyit és nyelvével a csiklómat kezdte izgatni.
Egyre hangosabban ziháltam, amikor egyszer csak Harry feldugta nekem két ujját, amire én egy hangosat nyögtem.
Folyamatosan pumpált, és közben felhajolt és megcsókolt.
Éreztem, hogy már nincs sok. a hátam ívbe feszült, és nem bírtam visszatartani egy kisebb sikolyt.
Harry lenyalta az ujjáról, ami rá került, és feljött a fejemhez.
Megcsókolt, és közben lassan belém vezette magát. Én felsikítottam és a lepedőbe markoltam.
Nem ő volt az első, de tényleg hatalmas volt, és fájt, amikor tövig belém hatolt.
-Abbahagyjam? -kérdezte aggodalmasan.
Én csak ráztam a fejemet, de egy könnycsepp kigördült a szememből.
Először lassan mozgott bennem. Amikor már kevésbé éreztem a fájdalmat, rámarkoltam Harry fenekére és erősen toltam rajta egyet magam felé.
Harry vette az adást, és gyorsított. Mindketten egyre gyorsabban és gyorsabban kapkodtuk a levegőt, és egyre hangosabban nyögtünk.
-H...Harry! El fogok... menniiii!!-nyögtem és a nyakába haraptam, mire ő felmordult.
-Várj még kérlek!!-nyögte vissza és még jobban rákapcsolt. Én Harry hátát karmoltam és a nyakát haraptam és szívogattam.
Aztán éreztem, hogy az alhasam egyre erősebben feszíteni kezd. Nem bírtam tovább tartani.
-Harry!!!!!!!!!!!-kiáltottam amikor elmentem.
Harry 1-2 perccel később követett a csúcsra.
-[T/n]!!!- nyögte ő is és lefeküdt mellém.
-Szeretlek Harold.-suttogtam és megcsókoltam.
-Én is szeretlek [T/N]. - mondta. Átölelt és elaludtunk.

Remélem, hogy tetszik! :DD
~Szikraa*

H.Vikinek.: Ha korán mész a suliba…(Zayn) 18+


E-mailben érkezett ez a történet az egyik "kisegítő" írónktól, akinek ezúton köszönöm a segítségét.:)) <33

Este alig bírtam aludni, és reggel is korán felébredtem. Gyorsan elkészültem, s hamar odaértem a suliba. Jó diák révén lementem a kulcsért, kértem krétát és még a táblát is letöröltem.  Alig telt tíz percembe, s meglepetésemre nem csak én, hanem egy másik osztálytársam is hamar bejött. Legalább lesz kivel beszélgetnem, gondoltam én naiv fejjel.
-Nem tudtam, hogy van már itt valaki-mondta Zayn, a suli egyik legmenőbb pasija, aki után minden lány álmodozik.-Mindegy, én már nem viszem le a kulcsot.-mondta, s a tanári asztalra hajította.
-Ahogy gondolod-vontam vállat.
-Tudod - kezdte, s alig bírtam állni gyönyörű tekintetét, mindig zavarba hoz - mindig olyan kis csendes vagy. Mi lenne ha változtatnánk rajta? - húzza perverz mosolyra a száját, felugrik, s bezárja az ajtót.
Totál ledöbbentem, de nem volt időm tiltakozni, mert a következő pillanatba már arra eszmélek, hogy hevesen csókolózunk. Szűz vagyok, Zayn pedig most akar tőle megfosztani. Itt, a suliban!? Mégsem tiltakozom, nem foglalkozom semmivel, csak elvezem a pillanatot. Nyelveink heves táncba kezdenek. Zayn hamar ráun, s keze elkezd vándorolni testem minden szegletén,  majd hátrafelé tol, mígnem nekilökődöm a tanári asztalnak. Felszisszenek, de válaszul csak egy harapást kapok az ajkamba. Letér a számról, s nyakam kezdi kényeztetni. Hihetetlenül élvezem, kezeimmel hol hátát simogatom, hol a fenekébe markolok bele. Úgy látszik ez a gyengéje.  Nem vár tovább. Ő is belemarkol a fenekembe, felemel, s elfektet a tanári asztalon. Felhúzza a pólóm, s hasamat kezdi csókolgatni, szívi és simogatni.
-Ohh Zayn!-szökik ki egy nyögés a számom.
-Csssssss! - száját újra az enyémre szorítja, s közben egyik kezével még mindig a hasamat simogatja, másik kezével pedig a farmeromat hámozza le rólam. Kezdek kicsit feszültél válni s ezt ő is megérzi, ám nem hagyja abba, csak egy pillanatra még fülembe suttog pár édes szót, hogy újra ellazuljak. Már csak a bugyim van rajtam, s Zayn azon keresztül simogat, miközben én is húzom lefelé a nadrágját. Egy hirtelen mozdulattal megszabadítom tőle, s vele együtt a boxerétől is. Megpillantom hatalmás szerszámját. Nem volt még dolgom eggyel se, de így is meg tudom állapítani, hogy nem átlagos a mérete.Kézzel kezdem izgatni, mikor rám szól.
-Előbb én! - majd abban a pillanatban feldugja egyik ujját, hangosan felnyögök, s még egy ujját belém nyomja majd gyorsít a tempón. Egyre több nyögés hagyja el a számat.
-Zayn én….-nem bírom befejezni, abban a pillanatban az ujja köré élvezek. Zayn lenyalja ujjárról a nedvet, majd odahozz egy széket, hasra fordít, ő feltérdel rá, hogy magasabb legyen, s kíméletlenül számba nyomja hatalmas erekcióját. Sosem csináltam, de szerintem elég jól csinálom, mert Zayn hatalmasakat nyög. Nemsokkal később el is megy.
-Csak azt ne mondd, hogy először csinálod!-zihálja Zayn. A választ meg sem várva hátamra fordít, s csókokkal hinti be vállam, nyakam, majd szájamra tapasztja ajkait, közben én kézzel izgatom. Mikor kész az új menetre, kicsit elhúzódik,felém térdel, makkjával húz néhányat csiklómon, majd kíméletlenül belém tolja magát. A fájdalomtól legördül egy könnycsepp az arcomon, de nem foglalkozom vele, annyira csodásan érzem magam. Zayn elkezd tolni először lassan, majd fokozatosan gyorsít, s szájunkat mély sóhajok hagyják el.
-Zayn!-kiáltom, mikor már érzem nincs messze a csúcs.
-Csak még egy kicsit!-kéri, de sajnos, nem tudtam uralkodni magamon, s a csodás érzés egész testem átjárja. Néhány pillanattal később érzem ahogyan belém élvez.
-Basszus, te rohadt jó vagy!-vigyorog rám, én ismét elpirulok. Magunkra kapkodjuk a ruhákat, megigazítom a hajam, majd mielőtt még bárki ideérne kizárjuk az ajtót. Nem bírom levakarni a mosolyt az arcomról. Első óra biosz. Bejön a tanár, s kíméletlenül belekezd az anyagba.
-És akkor a szexuális viselkedés!
Ösztönösen hátranézek, elkapom Zayn tekintetét, s rám kacsint. Igen, azt hiszem mostantól korábban megyek suliba! :D

Reméljük tetszett.:)) x

Elizának.: Breakfast in bed with Zayn. 18+



Úgy gondoltam meglepem a barátomat Zaynt, egy reggelivel amit az ágyba fogok vinni neki. Egy tök jó reggelit összedobtam de, hogy fokozzam a hatást csak egy bugyi volt rajtam. Bementem az alvó barátomhoz, letettem az ágyra a tálcát és ébreszteni kezdtem.
-Zayn, baby. - megsimítottam arcát, mire kinyitotta a szemét.
Végig nézett majdnem meztelen testemen és a reggelin ami mellette pihent és beleharapott a szájába. Bár kétlem, hogy ez a reakció a kajának szólt volna.
-Csináltam neked reggelit. - mondtam kacéran és hajamat az egyik vállamra dobtam, ami szabad kilátást adott neki mindkét mellemre.
-Azt látom. - arcán megjelent a perverz vigyora.
Felkönyökölt az ágyban, a tálcát a kisszekrényre tette, ami az ágy mellett volt majd felém fordult. Tarkómra csúsztatta kezét majd maga felé húzott és szenvedélyesen megcsókolt. Imádtam, hogy akármennyire felvolt izgulva mindig gyengéden, lágyan csókolt, amivel mégjobban fokozta az élevezeteket. Mivel én akartam Őt meglepni ezért hanyatt döntöttem az ágyon és úgy csókoltam tovább. Szájáról fokozatosan haladtam lefelé, majd mikor elértem méretes férfiasságához végig nyaltam teljes hosszát. Kezemet néhányszor végig húztam rajta, majd bekaptam az egészet, ami belőle egy kisebb nyögést váltott ki. Szép lassan tettem a dolgomat, majd hirtelen megfogta a hajam és Ő kezdte el diktálni az ütemet. Mielőtt elélvezett volna abba hagytam. Nem ellenkezett mert tudta, hogy ami következni fog az jobb annál, hogy csak szájjal kényesztetem. Félrehúztam bugyimat, néhányszor végig simítottam magamon, majd felé pozícionáltam magam és lassan ráültem. Egy nyögés hagyta el a számat, ami Ő azzal kontrázott, hogy megmarkolta a fenekem. Lassan és ütemesen kezdtem el mozogni fel-le. Zayn néha megtörte az egyenletes ritmust azzal, hogy mielőtt teljesen ráültem volna felém lökte csípőjét. Egyre hangosabb nyögések hagyták el a szánkat én pedig már kezdtem érezni, hogy közel vagyok a csúcshoz. A fel-le mozgást, előre-hátra mozgára váltottam, így miközben Zayn mérete ki-be járkált bennem, a puncim a hasának dörzsölődött, ami jobban fokozta az élvezeteket.
-El fogok menni.- nyögtem, mire Ő átvette az irányítást.
Megmarkolta csípőmet, kicsit megemelt és vadul kezdett mozogni bennem.
-Aaaaah jesszusooooom. - nyögtem hangosan és farka köré élveztem.
Ennyivel nem volt még vége. Hanyatt döntött, széttárta lábaimat és nedves nyelvét csiklómra tapasztotta.
-Óh, a rohadt életbe. - nyögtem hangosan, mire egy ujját felnyomta a fenekembe.
Sokszor csináltuk már úgy, de viszont már régen is. Számpa haraptam de álltam amit csinált. Lassan mozgatta ki-be az ujját, közben pedig még mindig nyalt. Néhány perc után abba hagyta, amit csinált. Mögém feküdt és lassan fenekembe nyomta magát. Attól, hogy nem ez volt az első ilyen szexünk, mindig óvatos volt. Halkan nyögtem miközben egyre jobban kitöltött és csókolgatta a nyakam.
-Csináld gyorsabban. - ziháltam, Ő pedig teljesítette a kérésemet.
Nem kapcsolt őrült tempóra, hogy ne fájjon, de pont úgy csinálta, hogy ismét közeledtem a csúcshoz. Felkelt az ágyról és feltérdelt de egy percre sem hagyta abba amit csinált. Lehajolt hozzám és édes szájával csókolni kezdett. Zayn egyre közelebb volt már és én is a második orgazmusomhoz. Hirtelen megmarkolta a fenekem és gyorsabban kezdett lökni. Csodálattal néztem, ahogy minden izom megfeszül a testén és ahogy a száját harapdálta. Hirtelen kihúzta magát belőlem tudtam, hogy már csak néhány másodperc kell neki ezért verni kezdtem, mire ő hangos nyögésbe kezdett és rámélvezett.
-Oh baby, ez isteni volt.
Azt hiszem soha nem volt még jobb reggelink az ágyban.

Remélem tetszett.:)) x
~Jennii.

Sarahnak: Fesztiválon Louissal. 18+




A barátaimmal minden évben megyünk fesztiválozni és ez akkor sem volt másképp, mikor ez a is történet megesett.
A hatalmas tömeg közepén tomboltam éppen, mikor éreztem, hogy két erős kar a derekamra fonódik és ahogy egy test hozzám simul. Együtt kezdtünk mozogni, a rejtélyes idegen a hasamat símogatta, ami elég izgató volt. A hatást növelte az is, hogy éreztem keményedő férfiasságát hátsómon. Egyik kezével a combomat símogatta, míg a másikkal a halyamat söpörte el nyakamból és kezdte el csókolgatni. Hirtelen ötlettől vezérelbe megfordultam és egy valóságos álompasival találtam szemben magam. Barna tincsei, amik rendezeltlenül álltak és gyönyörű kék szeme megigézett. Semmit nem mondott csak megcsókolt. Puha, meleg ajka csak úgy falta az enyémet. Nyelve átcsusszant számba és táncot járt az enyémmel. Keze derekamról lecsúszott fenekemre és erősen megarkolta. Hajába temettem kezem. Úgy kapaszkodtam belé, mintha az életem múlt volna rajta.
-Menjünk kicsit nyugodtabb helyre. - búgta a fülembe, amitől kirázott a hideg.
Tudtam, hogy a fesztiválokon az egyetlen nyugodt hely a sátor. Szorosan fogta a kezem és úgy törte előre magát a tömegben. A szívem majd kiugrott. Két másodperc alatt megbabonázott a rejtélyes, de mégis szexi fiú. Egy hatalmas kék sátorhoz értünk, ami kicsit messzebb volt a többitől. Bementünk a sátorba, ami akkora volt, hogy állva is elfértünk benne. Ismét magához rántott és csókolni kezdett. Fogaival kicsit meghúzta alsó ajkamat, ami belőle megy kisebb nyögést váltott ki. Levettük egymásról a ruhákat, miközben ahol értük csókoltuk egymást. Nem mondtunk és nem kérdeztünk semmit, csak tetük, amit tenni kellett. Mikor már csak egy bugyi és melltartó volt rajtam, hajamat elsöpörte az útból és nyakamnak esett. Csókolta, szívta és nyalta egyszerre..
-Istenem! - nyögtem mikor ujjai lábam közé vándoroltak és simogatni kezdtek. Hirtelen egy ujját feldugta. Remegni kezdtem az élvezettől. Még egy ujját flenyomta és úgy pumpált. Hüvelykujjával csiklómon kezdett el körkörözni amitől lassan elértem a csúcsra.
-El fogok menni! - nyögtem hangosan.
-Élvezz ide baby. - gyorsabbra kapcsolta a kezeit, mire én comboat összeszorítottam és hangos nyögések közepette elélveztem. Szembe fordultam vele és megcsókoltam. Fenekembe markolt én pedig hajába túrtam. Letérdeltem elé és rögtön számba vettem hatalmas farkát. Nem fért be teljes hossza a szémba, ezért a kimaradt részt kezemmel izgattam.
-Nagyon jó vagy. - nyögte és tarkómra tette a kezét, majd így kezdte diktálni az ütemet. Nem sokkal később éreztem, ahogy elélvez a számban, én pedig szemrebbenés nélkül lenyeltem mindent. Egy hatalmas matracra feküdtünk. Ő volt felül. Lábaimat átkulcsoltam derekán és közelebb húztam magamhoz. Megint csókolni kezdtt, közben mellemet markolászta.
-Ne szórakozz már. - nyögtem és megemeltem csípőmet, ezzel is jelezve türelmetlenségemet.
Halványan elmosolyodott, megfogta hatalmas szerszámát, néhányan húzott rajta majd lassan belémvezette. Kicsit fájt, de az örömtől, hogy végre kitölt odalennt hangosan felnyögtem. Néhány másodpercig lassna mozgott bennem, majd erősebben kezdett lökni. Golyói a fenekemnek csapódtak, ami csak fokozta az élvezetet. Nyögéseink elvesztek a hangos zene és az emberek ricsajában de egyikünket sem érdekelte. Combomat símogatta, én pedig hátát karmolásztam. Éreztem, hogy közel csúcs, önkéntelenül is a vállába harapta, mire ő méggyorsabban kezdett mozogni.
-Oh baby, mindjárt elmegyek. - suttogta a fülembe.
Azt hiszem mintha ez lett volna a végszó, összerándultam és férfiassága közré élveztem. Néhány perc múlva Ő is elélvezett. Kihúzta magát belőlem és lefeküdt mellém. Magunkra terített egy takarót és magához szorított.
-Kösz az élményt, baby. - puszilt a hajamba, majd mindketten elaludtunk.

Másnap egyedül ébredtem a sátorban. A titokzatos idegenből semmi nem maradt ott. Csak az emléke a szívemben. Még a nevét sem tudtam meg....
Remélem tetszett.:)) x
~Jennii.

~Több, mint barátság...

A mai napot biztos, hogy soha sem fogom elfelejteni köszönhetően a legjobb barátomnak, Liamnek. Megbeszéltük, hogy ma este nálam alszik és filmezünk. Nos, annyit mondhatok így előre, hogy a filmezés az elmaradt.
-Szia.-köszöntem mosolyogva, mikor belépett az ajtón.
-Szia.-mondta és adott egy puszit az arcomra.
Leültünk a kanapéra, szorosan egymás mellé és elkezdtük nézni ami éppen ment. Kicsivel később éreztem, ahogyan engem figyel. Jobbra fordítottam a fejemet és mélyen belenéztem a szemébe.
-Mit nézel?-mosolyodtam el önkéntelenül.
-Sajnálom.-suttogta.
-Mit sajnálsz?-kérdeztem, de akkor már késő volt.
Egyszerűen letámadott ... ellenkeztem volna, de nagyon jól csókol. És az illata ... nem bírtam neki ellenállni. Elterültünk a kanapén és a heves csókolózás közben észre sem vettem, ahogyan levette rólam a pólót.
-Liam.-toltam el magamtól.-Ezt folytassuk a hálóban.
-Oké.
Többet mondanom sem kellett, Liam felkapott az ölébe és felvitt a hálószobába. A szobába érve gyengéden ráfektetett az ágyra és felém mászva a nyakamat kezdte csókolgatni. Egy gyors mozdulattal lerántottam róla a pólót utána pedig az övét kezdtem el kicsatolni.
-Ha tudnád, milyen régóta várok erre.-mondta huncut mosollyal az arcán és levette rólam a melltartót.
Miközben én az övét próbáltam kicsatolni ő a fülem mögötti érzékeny területet kezdte csókolgatni. Felnyögtem. Kigomboltam a nadrágját, letoltam és a keményedő férfiasságára tettem a kezem.
-Hmm .... Liam.-nyögtem, miközben lehúzta rólam a nadrágom, a fehérneműmmel együtt.
Nem kímélt, rögtön két ujját dugta fel, amit én egy hangos nyögéssel eredményeztem. Ki-be pumpált és némely lökésnél érintette a g-pontomat.
-Sikítsd a nevem, ha elélvezel.-mondta kaján vigyorral az arcán.
Még egy ujját feldugta és gyorsított a tempón siettetve, hogy elmenjek.
-Liaaaaam.-sikítottam és abban a pillanatban elélveztem.
Ujjai köré élveztem, s lenyalta mindazt, ami kijött belőlem. Lábaimat széttárta és a vállára tette, miközben méretes farkával a csiklómat kezdte izgatni.
-Az Isten szerelmére, Liam. Dugj már meg!-mondtam idegesen, mire elmosolyodott.
Egész hosszát kíméletlenül belém nyomta és várt, hogy megszokjam hatalmas méretét. Kis idő múlva elkezdte a csípőjét mozgatni. Sosem hittem volna, hogy pont én és Liam fogjuk együtt csinálni, de nem bánom, hogy így történt. Minden lökésnél éreztem, hogy a golyói megcsapódnak a fenekemen és ez még élvezetesebbé tette az egészet. Éreztem, hogy közel a vég, s lábaimmal körbefogtam a derekát.
-Nem bírom tovább.-nyögtem.
-Csak egy kicsit tartsd még vissza.-mondta és ismét gyorsított a tempón.-Most!
Mindketten egyszerre élveztünk el. Nyomott egy puszit a homlokomra és mellém feküdt. Lihegéseink visszhangzottak a szobában.
-[T/N], szerintem erről ne beszéljünk.-nézett bele a szemembe.
-Szerintem se.-értettem egyet.
~Bea.