Kövessetek minket Bloglovinon! :D

2013. április 27., szombat

Sophinenak és Lindának.: Kérlek, csak légy olyan, mint régen. (Zayn) 18+



Arcomon patakokban folynak le a könnyek, arcomra a szomorúság szinte már ráfagyott, karomat égeti a fájdalom, de a lelki kín sokkal nagyobb. Megcsaltam! Őt, akit annyira szeretek. Azt hittem, az, ami köztünk volt örök és törhetetlen. Annyi ember életét tette már tönkre a szerelem és egy bizonyos harmadik személy. Féltem, a válástól, attól, hogy a gyereket neki ítéli a bíró. Bizony, a kis Jawadd Malik. A közös fiúnk Zaynnel, akiért bármire képesek lennénk.
-Megjöttünk Mami! - kiáltja a fiam.
Felpattanok a földről, a kezemből csordogáló vért szürke nadrágomba törlöm, a szilánkokat próbálom összeszedegetni, de ismét megvágom magam. Hangosan szitkozódok és a szememet törölgetem idegbeteg módjára.
-Anya, hoztam neked kaktuszt! - rohan be az ajtón ifjabb Jawadd, az említett növényt tartva a kezében.
-Köszönöm. - mosolygok rá és puszit nyomok homlokára, de lefelé konyuló ajkából következtetem, észrevette kisírt szemeimet.
-Mi a baj? Ki bántott? - apró karjával körbe öleli combomat és igéző barna szemeit kíváncsian enyémbe fúrja.
-Hé tojás, a kocsiban hagytad a pulcsidat! - kiáltja Zayn.
Hangjától újra pityeregni kezdek, de fiúnkra lévő tekintettel próbálom türtőztetni magam. Mikor meglát egy pillanatra meglepődik, majd rendezi vonásait és magához hívja Jawaddot.
-Mama kérdezte, hogy nincs-e kedved velük tartani Disney Land-be.
-Vihetem a plüss malacot? - mosolyog
Zayn vigyorogva bólint és elküldi pakolni.
-Köszönöm. - bólintok hálásan.
Pár pillanatig egymást nézzük majd végül elmegyek seprűért és feltakarítom az általam szétesett üveg maradványait. Fel is mosom a vért, majd az emeletre megyek, hogy átcseréljem a ruhámat, amivel gyorsan végzek is.
-Elviszem anyuhoz, fél óra és visszajövök. - súgja fülembe Zayn és fülcimpámba harap, mire végig fut rajtam a hideg.
-És miért? - motyogom.
-A feleségem vagy, de kapsz egy kis büntetést. - kacsint felém.
-Kaphatnék egy kicsike ízelítőt?
-Meggondolandó. - vág sejtelmes fejetés lágyan, mégis lényegre törően betol a hálóba.
Miközben a nyakamat csókolgatja és felsőtestemen kalandozik arról magyarázok neki, hogy sajnálom amit tettem és nagyon szeretem.
-Tudom, én is! - bólogat.
Szenvedélyes csókot lehel számra, végül nem bírja tovább, nadrágomhoz kap és ketté szakítja. Tágra nyílt szemekkel vizsgálom a maradványokat a bugyimból is.
-Úgy is utáltam ezt a mami bugyit. mormogja és lágy puszikat lehel szemérem dombomra.
Még ennyi év után is hihetetlen érzés volt mikor Zayn kényeztetett, soha nem tudtam megunni. Akármennyire élvezem Zayn gyengéd ténykedését eszembe jut a fiúnk, aki éppen a szomszédos szobában pakol.
-Zayn, a gyerek. - nyöszörgöm halkan.
-Majd csendben leszünk.
-Zayn... - nyögök fel halkan mikor ajkai rátaláltak központomra.
Mellkasom gyorsan emelkedik fel-le. Nem tudtam mivel érdemeltem ki ezt a csodálatos és tökéletes embert, aki még azt is képes volt elnézni nekem - a jelek szerint -, hogy megcsaltam.
-Anyu, apu. Készen vagyok. - hallom meg Jawadd hangját, amire Zayn és rögtön felkapja a fejét.
-Ne mozdulj, mindjárt jövök. - puszilja meg a hasam, mire az összes izmom a hasamban összerándul.
Halkan hallom ahogy Zayn a nappaliba küldi fiúnkat tévézni, mondván, hogy van egy kis dolgunk amit gyorsan el kell intéznünk. Uramisten, Zayn tényleg úgy akar lefeküdni velem, hogy a fiúnk éppen egy emelettel lejjebb tévézik. Éppen sikerül rendszereznem légzésem, mikor imádott férjem belép az ajtón és bezárja.
-Most komolyan így akarod, hogy Jawadd itt van?
Látja, hogy tényleg aggaszt a dolog, sóhajt egy nagyot majd felhúz, hogy vele szemben álljak.
-Húsz perc. - csókol meg gyengéden, majd vissza lemegy.
-Anyu, gyere! - kiált kisfiam, mire elmosolyodok és gyorsan felveszek magamra valamit.
Leszaladok fiamhoz, aki neki futásból megölel.
-Megyek mamáékhoz, majd jövök haza. Rendben? - mosolyog.
Akárhányszor ránézek mindig egyetlen szerelmemet látom benne.
-Rendben. Érezd magad jól és fogadj szót a nagyiéknak.
Mosolyogva bólint majd nyújtózkodni kezd egy pusziért. Kissé felnevetek, megpuszilom arcát majd már szalad is Zaynhez.
-Sietek. - szól vissza, amitől szívem egy hatalmasat dobban.

A konyhában pakolászok, hogy egy kicsit eltereljem a figyelmem, mikor két erős kar fonódik derekamra.
-Megjöttem. - suttogja fülembe mély hangján és maga felé fordít.
Felültet az asztalra és durván számnak esik.
-Megfogod tanulni, hogy soha többé nem teheted ezt velem, megértetted? - kemény hangja meglepetésként ér, de nem törődöm vele, csak örülök, hogy velem van.
Bólintok, mire megszorítja hátamon a pólót.
-Nem hallottam.
-Igen. - hangom remeg.
Nyakamnak esik, durván csókolja és szívja én pedig lábamat csípője köré fonva húzom magamhoz, hogy minél jobban érezhessen. Kezemet hajába csúsztatom és kissé meghúzom azt, mire egy hangos reccsenést hallok. Zayn szétszakította a hátamon a pólót, így szedve le azt rólam.
-Ez már a harmadik darab ma amit tönkre tettél. - húzódok el tőle.
-Ha kell az összes ruhád széttépem csak, hogy térj észhez.
Tudom mire érti így nem is kérdezősködöm csak hagyom, hogy tegye amit akar. Térdhajlatomba nyúl, felkap az ölébe és a hálóig meg sem áll. Ledob az ágyra és ismét megszabadít nadrágomtól, bugyimmal együtt. Ledobja magáról pólóját, felfedve így tökéletes testét. Számba harapok a látványtól, hiába vagyunk házasok már évek óta. Nyakamtól lefelé csókol miközben melleimet markolássza vagy csípőmet. Végül eléri ismét szeméremdombomat és most minden finomkodás nélkül belém tolja két ujját. Hangosan felnyögök, mire Zayn őrült tempóban kezdi ki-be mozgatni ujját.
-Istenem. - nyögöm hangosan.
-Most megtanulod, hogy engem nem csalhatsz meg többé.
-Hagyd abba! - érzem, hogy nem sok kell és nem az ujjaitól akarok elélvezni.
-A mai este folyamán könyörögnöd kell mindenért, édesem. - a hangja éles, ami még jobban izgat.
-Kérlek Zayn. Mást akarok. Kérlek. - nehezemre esik a beszéd miközben gyorsan dolgozik rajtam.
De hirtelen kihúzza ujjait és erősen számba tolja őket. Soha nem csinált ilyeneket, általában gyengéd volt így a mai délután/este folyamán elég sok meglepetésben volt részem.
-Gyerünk!
Ajkaimat ujjai köré zárom és lassan nyalogatni kezdtem őket, mire Zaynnek elnyílik az ajka és összeszűkült szemekkel mered rám. Hirtelen kirántja ujjait számból, hanyatt fekszik és magára ránt, majd parancsolóan rám néz. Tudom mire gondol. Kezemet néhányszor végig húzom férfiasságán majd lassan ráülök. Egy szaggatott nyögés hagyja el mindkettőnk száját. Mellkasára támaszkodom és úgy mozgok fel-le lassan, közben pedig egy pillanatra sem törjük meg a szemkontaktust. Egyik pillanatról a másikra megmarkolja combomat és fordít a helyzetünkön úgy, hogy nem csúszik ki belőlem, majd így folytatja Ő a lökéseket. Lassan és érzékien csinálja, ami teljes ellentéte az előbbi viselkedésének. Egyszer gyorsít a tempón aztán ismét lassít. Változtatja állandóan a ritmust ami egyre közelebb visz a csúcshoz.
-Szívem. - nyögöm, majd pár pillanat múlva érzem, ahogy belém élvez. Nem sok kell nekem sem és szinte rögtön követem.

Kissé fáradtan, ölelkezve fekszünk egymás mellett.
-Miért csináltad?
-Nem tudom. Pillanatnyi hülyeség. De nem akarlak elveszíteni sem téged sem Jawaddot. Ti vagytok nekem a legfontosabbak. - már már majdnem elsírom magam, mikor még jobban ölelni kezd és megpuszilja a fejem.
-Csak annyit kérek, hogy ez ne forduljon elő még egyszer. Azt akarom, hogy minden olyan legyen, mint régen.
Ismét szembesülök azzal, hogy nekem van a legjobb, legtökéletesebb, legédesebb férjem.
-Tudod min gondolkozom?
-Min?
-Szerinted Jawadd örülne egy kis tesónak?

~Boci és Jennii.

5 megjegyzés:

  1. Nagyon jó a blog.Csinálnátok Zayn+Louis-os storyt.Nagyon megköszönném

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülünk, hogy tetszik.:)
      Van a listán azt hiszem két Zouis is felírva, de nem tudom mikor lesznek megírva.

      Törlés
  2. Nagyon jó a blog és ez a rész ki*aszottul jó lett.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönjük és örülünk, hogy tetszik..:*

      Törlés