Kövessetek minket Bloglovinon! :D

2013. március 31., vasárnap

F.Líviának.: Edzés (Lilo) 18+



Olyan remek munkát kaptam, hogy a fiúk öltözőjében kell rendet raknom az edzés alatt és az edzés után. És ezt mind azért, mert vissza dumáltam az egyik tanárnak, és ezt a büntetést szabták ki rám. A pálya mellett ültem és vártam, hogy végre kijöjjenek a fiúk az öltözőből. Tíz perc után meguntam a várakozást és lesétáltam, hogy elkezdjem a szokásos melót. Fáradtan vonszoltam be magam a büdös öltözőbe és a zuhanyzók felé vettem az irányt, hogy felmossak kissé, mikor két fiú ütközött nekem. Zavartan léptem hátra kettőt és mértem végig a két istent, akik egy szál törölközőben álltak előttem.
-Öh bocs, azt hittem már mindenki kiment az öltözőből. - tekergettem hajamat zavaromban.
-Nem gáz. - szólalt meg az egyik majd pár lépéssel közelebb jött és megemelte fejemet, hogy rá nézzek.
Egy gyönyörű barna szempárral találtam szemben magam.
-De megyek is, nem zavarok. Majd később vissza jövök. - próbáltam elmenni de a másik srác ekkor már mögöttem állt. Fogalmam nem volt mikor és, hogy került mögém.
-A-a. Csak ne olyan gyorsan. - mosolygott perverzen, majd egy laza mozdulattal le vette a pólómat.
Ellenkezni sem volt időm olyan gyorsan történt minden.
-Még a neveteket sem tudom. - ziháltam két csók között, amit a kék szemű szépséggel folytattam.
-Én Louis vagyok. - vigyorgott majd ismét csókolni lezdett.
Puha ajkakat éreztem a nyakamon, amitől önkénytelenül is Louis szájába nyögtem.
-Én pedig Liam. - dörmögte a nyakamba.
Louis a derekamra csúsztatta kezeit, onnan pedig fel a melltartómhoz és egy egyszerű mozdulattal kikapcsolta azt. Liam lassan húzta le a pántokat karomon, amitől kirázott a hideg. Olyan összhangban voltak, hogy komolyan elgondolkodtam, hány lánnyal csinálták már ezt végig. Louis kezei és ajkai egyből rátaláltak melleimre míg Liam szüntelenül kínozta nyakamat.
-Még mindig túl öltözött vagy hozzánk képest. - dörmögte Liam így egy hirtelen mozdulattal maga felé fordított. A nadrágom gombjával kezdett babrálni, Louis pedig hátulról markolászta a melleimet.
-Nektek nem kéne inkább a pályán edzeni? - fogalmam nem volt miért tettem fel a kérdést.
-Kéne, de ez az edzés sokkal izgalmasabb lesz. - mosolygott Liam majd lehúzta nadrágomat bugyimmal együtt.
-Óh, anyám. - leheltem magam elé zavartan.
Egy óvatlan pillanatban Liam felkapott az ölébe és az egyik pad felé vette az irányt. Leült, én pedig még mindig az ölében voltam. Csak egy törölköző volt köztünk és azon keresztül is éreztem keményedő férfiasságát. Akaratlanul is előre-hátra kezdtem mozgatni a csípőmet, mire Ő hatalmas kezeivel megragadta a  fenekemet, csípőjét feltolta így ágyéka teljesen az enyémnek nyomódott, ami egy kisebb nyögést eredményezett tőlem.
-Na jó, nem szórakozunk tovább. - mondta mély hangján. Kicsit megemelt így gond nélkül lehámozta magáról a törölközőt, s minden előzmény nélkül belém tolta magát.
-Áááh. - kiáltottam fel ahogy megéreztem - kicsinek nem mondható - méretét.
Lassan fel-le kezdtem mozogni, majd egyre gyorsabban csináltam. Liam néha mordult egyet alattam, mikor csípőmet körbe-körbe mozgattam. Közben Louis is megérkezett hozzánk, aki saját magát kényeztette. Megsajnáltam kissé szegényt, ezért megragadtam péniszét és lassan verni kezdtem neki. Száját hangos sóhajok hagyták el, majd mikor megnyaltam a tetejét egy nyögést is sikerült kicsikarnom belőle. Lassan a számba vettem, de mikor Liam megragadta a csípőmet és irtózatos tempóban kezdett felfelé döfködni, inkább kézzel folytattam tovább Louis kényeztetését, mert folyton csak nyögések hagyták el a számat.
-Mássz le! - nyögte hirtelen Liam én pedig teljesítettem, de nem értettem miért.
Néhány másodperc múlva hangos nyögések mellett a padlóra élvezett. Csak álltam az öltöző közepén, mint egy idióta, remegő lábakkal és nem tudtam, mi fog tovább történni.
-Gyere! - fogta meg a kezem Louis és a zuhanyzóba vezetett.
Háttal fordított magának így a csempével voltam szemben. Lábaimat kissé széttárta és feldugta két ujját. Nyögni kezdtem, miközben félre söpörte hajamat és csókolgatni, harapdálni kezdte az újonnan felfedezett területet. Már közel voltam a csúcshoz, mikor kihúzta ujjait és férfiasságát tolta be helyükre. Nyögéseink töltötték be az egész öltözőt és a legkevésbé se érdekelt, hogy ki hallhat meg minket.
-Louis, Louis...- nyögtem, mikor egyszer-egyszer rácsapott a fenekemre.
-Mindjárt...
Abban a pillanatban egy csodálatos érzés lett rajtam úrrá és elélveztem, miközben Louis nevét hajtogattam. Miután lejöttem a csúcsról nem sokkal később Ő is elélvezett. Egyenletlenül lélegeztünk, Louis maga felé fordított és gyengéden megcsókolt. Ekkor Liam is megjelent a zuhanyzóban, ismét törölközővel a derekán.
-Eddig miért nem láttunk?
-Én már egy hete ide járok edzés közben és után. Ti nem voltatok bent soha. - hajtottam le a fejem.
-Akkor ezen változtatni fogunk. - mosolyogtak mindketten.

Remélem tetszik.:)) x [bocsi, hogy kicsit lapos lett.:s]
~Jennii.

2 megjegyzés: