Kövessetek minket Bloglovinon! :D

2013. március 8., péntek

Szandinak és Jázminnak: Heartbreaker (Zayn) 18+



Egy elég bonyolult kapcsolatban vagyok egy fiúval, akinek a neve Zayn. Tipikusan az a srác, aki minden lányt megkaphat és meg is kap. Mindegyikkel csak játszadozik. Ő azok közé a fiúk közé tartozik, akikre nagy betűkkel van rá írva, hogy : "Ne szeress belém!". Hát nekem mégis sikerült. Egy bulin találkoztunk először és ennek már egy éve. Azóta Zayn állandóan velem van, ha épp nincs más. Ezerszer megalázott, ezerszer kihasznált és ezerszer közölte már velem, hogy csak arra kellek neki de én mindezek ellenére szerettem. Ő ezt tudta de nem érdekelte, neki csak az volt a fontos, hogy mindig legyen kivel össze feküdnie.
Egyik éjjel csörgött a telefonom, sejtettem, hogy ki lehet az és a sejtésem be is jött. Zayn hívott.
-Igen? - szóltam bele fáradtan.
-[T/N], édesem. - nehezen mondta ki ez a két szót
-Már megint részeg vagy Zayn! - sóhajtottam.
Nem ez volt az első alkalom, hogy részegen felhívott. Ilyenkor mindig elmentem érte, felhoztam magamhoz, ápolgattam, összebújtunk "úgy", majd reggel lelépett. Tudtam, hogy ez ma sem lesz másként.
-Hol vagy?
-A házad előtt.
-A házam előtt? - nagyon meglepett, mert eddig sosem jött el magától idáig részegen.
-Beengedsz?
-Persze. - sóhajtottam ismét majd kikászálódtam az ágyból és a bejárati ajtó felé vettem az irányt.
Kinyitottam az ajtót és a lépcsőn ült Zayn, félig aludva.
-Zayn, ébresztő! Gyerünk, kelj fel. - fogtam meg a karját és húztam fel a földről.
-Helló szivi. - mosolygott rám.
Dőlt belőle a pia szag és kába volt a tekintete de számomra még így is tökéletes volt. Bevittem a szobába, leültettem az ágyra.
-Maradj itt, hozok inni. Mindjárt jövök.
Sután bólintott egyet én pedig amilyen gyorsan csak tudtam cselekedtem. Mikor visszamentem a szobába Zayn még mindig ugyanúgy ült ott, mint ahogy ott hagytam. Megitattam, majd levettem a ruháit és csak a boxerét hagytam rajta.
-Készülsz valamire cica? - vigyorgott kajánul.
Beleborzongott a testem, ahogy végig húzta karomon a kezét.
-Igen. Arra, hogy ágyba dugjalak.
-Én mást dugnék inkább máshová.
-Zayn, aludj!- parancsoltam rá.
Nem mondott semmit, de látszott rajta, hogy beletörődött a dologba. Lefeküdt és az oldalára gördült, majd megpaskolta maga mellett az ágyat jelezve, hogy feküdjek mellé. Nem sokat szórakoztam befészkeltem magam mellé, hátat fordítottam neki, Ő átkarolt, orrát a hajamba fúrta és így feküdtünk.
-Jól vagy? - kérdeztem tőle.
-Sokkal jobban, hogy már itt vagyok veled.
A szívem azt hiszem kihagyott egy ütemet. Soha nem mondott nekem ilyet. Nem tudtam eldönteni, hogy a pia beszél-e belőle vagy komolyan is gondolta. Hiszen részegen a legőszintébb az ember.
-Részeg vagy. - mormogtam.
-De attól igazat mondok. Szeretlek.
Ledermedtem, de szó szerint. Percekig csak feküdtem és hallgattam ahogy szuszog, mikor erőt vettem magamon és megfordultam.
-Komolyan mondtad ezt Zayn?
-Teljesen. Komolyan szeretlek. Csak nem tudom lekötni magam. Kell az, hogy tomboljak ezért nem vagyok veled.
Könnyek gyűltek a szememben, nem bírtam magammal megcsókoltam. Térdhajlatomba nyúlt, magára húzta a lábam én viszont azzal a lendülettel csípőjére ültem. Haját túrtam és néha a szájába haraptam, ami Zaynt arra késztette, hogy fenekembe markoljon. Néha erősebben ágyékának nyomtam magam amit Ő egy kisebb nyögéssel jutalmazott. Éreztem, hogy kezd bevadulni de nem érdekelt. Helyet cseréltünk, én voltam alul. Erősen harapta és szívta a nyakam, miközben kezével lent izgatott. Hatalmasakat sóhajtottam, a haját túrtam néha meg is húztam, minek hatására nyakamba harapott.
-Istenem! - nyögtem, mikor két ujját belém nyomta.
-Annyira imádom ezt a hangot. - morogta nyakamba és gyorsabban kezdte mozgatni ujjait, mire én még hangosabban nyögtem.
-Zayn.... - haraptam számba, mikor éreztem, hogy nem sokára elmegyek.
Abba hagyta, amit csinált és mintha kicserélték volna. Gyengéd volt. Ezt az oldalát sokkal jobban imádtam, mint a durvát. Ilyenkor elhitettem magammal, hogy Ő is érez valamit irántam. Most is ezt éreztem, ráadásul, ha csak arra gondoltam, hogy pár perccel ezelőtt mondta ki, hogy "Szeretlek" beleremegett a testem. Lassan lehúzta bugyimat, miközben az egész testemet bejárta a keze. Szerettem, mikor gyengéd volt de egyre türelmetlenebb lettem.
-Zayn...akarlak. - néztem gyönyörű szemeibe.
Neki sem kellett több. Levette boxerét és befészkelte magát a lábaim közé.
-Szeretlek. - puszilta meg nyakamat, majd éreztem ahogy lassan belém vezeti magát. - Szeretlek.
Ez a szó olyan hatással volt rám, mint még soha semmi más. Főleg, hogy Zayn mondta.
-Én is. - nyögtem ahogy egy kicsivel erőteljesebbet lökött.
Élveztem minden egyes pillanatot, ahogy kitöltött, ölelt és csókolt. Egy idő után megfordultunk így én voltam felül.
-Csináld légyszi gyorsabban. - markolt combjaimba miközben tökéletesen ívelt száját harapdálta. Mellkasán támaszkodtam, egyik kezével az enyémet fogta a másikkal pedig folyamatosan a combomat simogatta. Növeltem a tempót, ahogy kérte. Halk nyögéseink töltötték be a csendes éjszakát. Mellkasa gyorsabban kezdett fel-le mozogni. Tudtam, hogy már nem sok kell neki ezért még egy kicsit gyorsítottam.
-Mindjárt... - nem tudta végig mondani. Éreztem, ahogy meleg nedvét testembe "lövelli", ami engem is közelebb vitt a csúcshoz. Hirtelen Zayn megragadta a csípőmet, megemelt és Ő kezdett el felfelé döfni csípőjével. Egyszer-kétszer sikerült megérinteni g-pontomat így néhány percen belül szinte felsikítottam az élvezettől. Nem mozgott csak durván belém nyomta szerszámát és úgy várta meg míg teljesen lejövök a csúcsról. Fáradtan omlottam mellkasára miközben mindketten még kapkodtuk a levegőt.
-Szeretlek. - suttogtam majd elaludtam.

Reggel arra ébredtem, hogy Zayn öltözködik. Kómásan néztem rá és volt egy dolog, amit mindenképp tudni akartam.
-Zayn. - rám kapta gyönyörű tekintetét. - Komolyan gondoltad azt, amit az éjjel mondtál?
-Nem tudom mit mondtam de egyet tudok. Soha ne hidd el amit részegen mondok. - nevetett majd nyomott egy puszit a homlokomra és kisétált az ajtón.

Remélem tetszett.:)) x
Jennii*

3 megjegyzés:

  1. Sziasztok!
    Többször jöttem már fel erre az oldalra, csak úgy nézelődni, olvasgatni stb... nem vagyok 1D fan, csak úgy nézelődök. Építőkritikával jöttem, nem akarlak megbántani téged, illetve titeket, de muszáj leírnom, mert lehet, hogy jobb lesz. nekem biztos.
    Mielőtt feltennétek a történetet, olvassátok el még kétszer, és futtassátok le word-ben a helyesírás ellenőrzőt. Ha ez megvan, akkor a hibák nagyobb része ki van lőve, és olvasható lesz a történet.
    Ezután olvastassátok el egy olyan emberrel, aki közel áll hozzátok, de nem elfogult a munkátokkal kapcsolatban. Lehet ez őszinte barát, szülő, testvér, bárki.... Ők rávilágítanak a tartalmi hibákra, és az esetleges formai hibákra.. Kiemelnék pár példát, hogy teljes legyen a megjegyzésem.
    Hogyha párbeszédnél vagyunk, akkor:
    - mondat(csak felkiáltójel ill. kérdőjel, pont nem kell. vagy vessző, ha folytatódik majd rövid szünet után)- mondta xy. <- csak a végére kell pont.
    Konkrét tartalmi hibák ebből a történetből:

    Ha kettőspont van, nem kell idézőjel.

    nem kell cenzúrázni. nincs összebújtunk "úgy", hanem szex van. Persze, hogy az olvasók nagy része érti, de ha kertelünk, azzal nem jutunk előrébb.

    Írtad, hogy "lent kényeztetett" utána írtad, hogy megujjazta, utána pedig hogy levette a bugyiját... Sehol nem volt az, hogy még van rajta egyáltalán bugyi. Szóval ha úgy van akkor:
    Benyúlt a bugyimba és kényeztetett, majd ezt levéve rólam megujjazott.

    nem emelek ki többet most... Majd még visszanézek.
    Üdv.:B.

    VálaszTörlés
  2. köszi az építőkritikát és, hogy ezt normálisan leírtad. :)
    egyikünk sem profi így van még mit tanulnunk bőven.:)
    helyesírás ellenőrző van a blogspoton és amit jelez, hogy hibás át is írom szóval lehet, hogy a hibák amik még benne vannak a blogspot hibája vagy csak én nem veszem észre, nem tudom.:)
    a cenzúra pedig azért van mert vannak olyan sztorik amiket kicsit visszafogottabbra akarok írni, mint pl ezt és ezért nem írok ki dolgokat konkrétan.
    vannak formai hibák tisztában vagyunk ezzel de, mint már mondtam nem vagyunk profik.:) tanulunk a saját hibáinkból.
    J.

    VálaszTörlés
  3. Szereintem nagyon jó volt csak így továáábbb!!!!!! :-) :-) :-)

    VálaszTörlés