Kövessetek minket Bloglovinon! :D

2013. február 2., szombat

Mr.Payne 18+



Már nagyon untam a napot, de végre jött az utolsó óra a matek. Mindig is jó voltam ebből a tárgyból, még érdekelt is, de mégsem ez volt az oka annak, hogy mindig örömmel ültem be az órára. Hanem a tanár, Mr. Payne tette igazán izgalmassá az órákat. Sok diáklány fantáziált róla, hisz fiatal, fitt és hihetetlenül jóképű volt, a diákokkal is jól kijött. Elfoglaltam a helyem, ami természetesen a legelső sorban volt. Az óra rendkívül gyorsan telt, s a csengőszóra a többiek egyből felpattantak és siettek haza, én viszont lassan pakoltam be a cuccaim a táskámba. Hirtelen ötlettől vezényelve felkaptam a füzetem és odabaktattam a tanári asztalhoz.
-Tanár úr, ennek a másodfokúra vezető magasabb-fokú egyenletnek nem értem a végét. Esetleg el tudná nekem még egyszer magyarázni?-kérdeztem ártatlan tekintettel, bár pontosan tudtam hogyan kell levezetni a feladatot.
-Persze.-nézett fel rám, majd visszafordult a füzetemhez.-Először bevezettük ezt az új változót…-mondta, de nem bírta befejezni, mivel én közelebb húzódtam hozzá, s véletlenül ráborítottam az asztalon lévő kávét, ami beterítette a pólóját, és nadrágjára is bőven jutott.
-Annyira sajnálom-szabadkoztam-mindjárt segítek.
Zsebkendőt nyújtottam neki, majd egyet én is a kezembe véve kezdtem felitatni a felsőjén lévő kávéfoltokat. Hirtelen fogtam magam, majd az átázott, combjához ragadt nadrágját kezdtem tisztogatni. Éreztem, hogy megfeszülnek az izmai, de megőriztem a hidegvérem, csináltam tovább amit elkezdtem. Minden mindegy alapon egyre közelebb nyúlkáltam férfiasságához. Egyszer csak elkapta a csuklóm és felrántott. Felálltam nekidőltem a tanári asztalnak, mire az így teljesen mini szoknyám annyira felcsúszott, hogy szinte kilátszott csipkés tangám.
-[T/N] mégis mit akarsz?-nézett mélyen a szemembe.
-Magát, Mr. Payne, magát.-haraptam a számba.
Egy pillanatig habozott, majd felállt, s magához húzott. Ajkait az enyéimre tapasztotta, amik tökéletesen eggyé váltak, s tüzes táncba kezdtek. Nem tétlenkedett, talán mert túlságosan ki volt éhezve, vagy nagyon sietett, de jelen pillanatban egyáltalán nem érdekelt. Szoknyám alá nyúlt, a bugyimon keresztül kényeztetett. Sóhajok hagyták el a számat. A falnak támasztott, lerántotta a tangámat, felnyomta egyik ujját és pumpálni kezdett.
-Ohh Mr. Payne, gyorsabban!-utasítottam önkívületi állapotomban.
-Szólíts nyugodtan Liamnak, az úgy kevésbé kínos.-mondta majd fokozta a tempót.
-Liam..mindjárt..elmegyek!-nyögtem, eleget téve kérésének.
-Ezaz [T/N], amilyen hangosan csak tudsz.-tolta fel még két ujját egyszerre.
-LIAAM!-élvezte, ujjai köré, egy hatalmas sikoly keretében.
Elégedett mosoly terült szét az arcán.
-Ha a matek példához nem is,-kezdtem kaján vigyorral az arcomon, miközben nadrágját hámoztam le róla boxerével együtt-de ehhez biztosan értek.
Kézzel kezdtem neki verni. Hátrahajtott fejjel adta át magát az élvezetnek. Gyorsítottam a tempón, majd hirtelen abbahagytam, mire fájdalmasan felnyögött.
-Ezért most kibaszottul meg fogsz fizetni!-mondta durván.
Megragadta a csípőm, megfordított és nekitol egy asztalnak. Méretes faszát rögtön feltolta a seggembe, ami annyira fájt, hogy felordítottam. Nem érdekelte, meg se várta, hogy kicsit is megszokjam a méretét, egyből hihetetlen erővel döngetni kezdett. A sex e formáját még sosem próbáltam ki, de nagyon tetszett. Hangos nyögések hagyták el szánkat. Éreztem, hogy pénisze rázkódni kezd bennem, majd kihúzza belőlem.
-Sajnálom, kicsit elborult az agyam.-lihegte fülembe.
-Semmi baj, nagyon élveztem.-nyaltam meg alsó ajkát, majd fordítottam a helyzetünkön, és háttal rálöktem az asztalra. Fölé emelkedtem és végignyaltam kockás hasát majd a végén egy kicsit beharaptam a bőrt rajta. Látszott rajta, hogy alig bírja visszafogni magát, nem is szarakodtam tovább. Ráültem méretes péniszére, majd lassan fel le kezdtem mozogni rajta.Eleinte nagyon feszített, hisz hatalmas volt neki, de viszonylag gyorsan megszoktam, s folyamatosan gyorsítottam a tempón. Közben vállán támaszkodtam, néha bele is vájtam a körmeimet. Elkezdtem nyolcasokat leírni a csípőmmel, amivel mindkettőnket még közelebb vittem a csúcshoz.
-Gyerünk, csináld még durvábban!-zihálta két nyögés között.
Elkezdtem ugrálni az ölébe, ami még nagyobb élvezetet váltott ki mindkettőnkből. Éreztem már nem kell sok, hogy eljussak a csúcsra.
-Liam én mindjárt…-sikítottam mondandómba az élvezet hatására.
-Még egy kicsit baby.-utasított.
Utoljára még egy kicsit fokoztam a már így is őrült tempót.
-Aahhh-markolt bele a fenekembe, és éreztem ahogy a meleg lé testembe áramlik, aminek hatására egy nagy nyögés keretében én is elélveztem.
Felült, még utoljára megcsókolt, majd magunkra kapkodtuk a ruháinkat. Már épp ki akart menni a teremből, amikor visszafordult.
-Holnap délután még egyszer elmagyarázom, ha még mindig nem világos.-kacsintott rám, egy sokatmondó mosoly kíséretében.
-Persze, a gyakorlás sosem árt.-válaszoltam, mire bólintással felelt és elhagyta a termet.


~Dreamer

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése