Kövessetek minket Bloglovinon! :D

2013. február 16., szombat

Dana.: Louis Ke* sztori :)


Modellként dolgozol a 1DsDress-nél. Igen a One Direction ruhákat kezdett tervezni.
Ez az első bemutatód ennél a cégnél, szóval eléggé izgatott vagy, holott már pelenkás korod óta mozogsz ebben a körben.
A bemutató este nyolckor kezdődött, de a te munkád már korábban indult. Sminkes, fodrász még egy kis vitatkozás a stylisttal. Ez a cég jelenleg csupán öt modellt foglalkoztatott. Téged és még négy lányt. 
Azt, hogy ki melyik ruha összeállítást veszi fel, az a szerencsén múlott. Mindenkinek ki kellett húznia, melyik srác által tervezett ruhákat mutatja be. Te Louist húztad.
A ruhák mókásak voltak és színesek, amik eléggé jól tükrözték a tervező egyéniségét. És a tieddel sem állt szöges ellentétben. 
A lányok egymást felváltva követtétek a kifutón. A vakuk folyamatosan villogtak, mintha a Vörös Szőnyegen haladnál végig. Elérkezett az utolsó kör. A ruhád Louis kedvenc színét, a répa sárgát is magába foglalta. A kifutó szélén álltál az összeállításban, éppen bepúdereztek, mikor Louis ment el előtted. Rád kacsintott, majd kilépett a kifutóra. Te összezavarodva követted őt. A kifutó végére érve megálltál, hogy mindenki megcsodálhasson és lefényképezhessen téged. Louis átkarolta a derekadat és veled együtt mosolygott a kameráknak. Magához vett egy mikrofont, és így szólt.
-Köszönöm szépen mindenkinek aki eljött a mai estére, hogy az 1DsDress ruháit megtekintse! Köszönöm a stylistok, a sminkesek és a fodrászok kitartó munkáját. És köszönöm neked, Dana.-miközben feléd fordult.-Köszönöm, hogy viseled a ruhákat. Igazán örülök, hogy ezt a gyönyörű lányt választottam a cégünk reklámarcának.-mondta Louis, immár a kamerák tengerének.
Ezeket a sorokat már az öltöződben gondolod végig. Először el sem hiszed, majd pedig amennyire a magassarkúban lehet, ugrálsz örömödben, hogy te lettél a világhírű divatcég reklámarca.
A kopogás zavar meg az ugrálásban. Az ajtóban nem más, mint a főnököd, Louis áll.
-Szia!-mondja szélesen mosolyogva.
-Szia!-válaszolsz.
-Öhm, csak el akartam mondani neked, mennyire jól néztél ki ma.-fejezte be elpirulva Louis.
A te színed is vöröshöz hasonló lett.
-Igazán, köszönöm. És azt is, hogy én a.....-kezded el, azonban Louis ujját az ajkadra tette, hogy elhallgattasson.
-Mi lenne ha a feltételeket egy vacsora mellett beszélnénk meg?-kérdezi csibészesen mosolyogva.
Igent mondasz.
Annyit mondhatok, hogy nem ez volt az utolsó romantikus vacsorátok.


~ Fanniiiiii
Remélem tetszett a sztori :) Annyi mentségem hadd legyen, hogy eléggé kijöttem a gyakorlatból, de remélem ennek ellenére elfogatható. ;)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése