Kövessetek minket Bloglovinon! :D

2013. november 16., szombat

Újra Vele /Harry/ 18+



Ma is, mint minden pénteken az egyik haverom garázsában gyűltünk össze. Ez nem egy olyan lepukkant, lomos garázs. Sokkal inkább a törzshelyünk. Van kanapé, biliárd asztal, csocsó és hangszerek. Minden, ami egy csapat 18 évesnek kell. Már mindenki ott volt, kivéve egy valakit, a volt barátomat, Harry-t. Nagy nehezen aztán ő is beesett, egy csajjal. Jó, visszafogom magam, nem rohanok haza dühösen és szomorúan. Próbálok jó fej lenni, de nem igazán megy, ha azt kell néznem, hogy nyalják falják egymást. Ha ő így, akkor én is. Ma este felejtek. Az legjobb haveromhoz léptem, aki éppen csocsózott a többiekkel. Elég volt mellé állnom, rögtön észrevett. Fél karral átölelt, majd maga elé húzott, hogy játszhasson tovább. Sejtette, hogy mit akarok, neki is feltűnt a kanapén smároló pár. Mindig egymást segítjük, ha le kell koptatni, vagy -mint jelen esetben- féltékennyé kell tenni valakit. Mikor megnyerte a menetet, karjaimat a nyaka köré fontam és elsuttogtam egy "ne haragudj, de muszáj"-t és megcsókoltam. Vette a lapot és visszacsókolt, közben derekamat simogatta. Mikor elváltak ajkaink, szorosan magához ölelt.
- Néz minket. És zavarja, hogy megcsókoltál.- suttogta a fülembe. A hangján hallottam, hogy szórakoztatja a dolog. Igazából engem is. 
- Kimegyek egy kicsit, oké?- mondtam normál hangerővel, majd nyomtam egy puszit a szájára és kisétáltam a januári fagyba. A garázsajtó mellett állva nézelődtem, amikor hirtelen kinyílt. Harry állt meg mellettem. Néhány perc hallgatás után rám nézett.
- Mondd csak, te mi a fenét képzelsz magadról?- vont kérdőre.
- Mi van?- értetlenkedtem. 
- Azt hiszed, hogy smárolhatsz Vele csak úgy?- vágta a fejemhez a kérdését. Nagyon feldühített.
- Nincs jogod beleszólni, hisz KIDOBTÁL!- kiáltottam rá. Abban a pillanatban nekilökött a falnak és ajkait az enyémekre tapasztotta. Vad csókjába minden porcikám beleremegett. Szerencsére testével szorosan tartott a falnál. Ujjaim puha göndör tincsei közé csúsztattam és azoknál fogva hátra húztam a fejét, hogy nyakához férjek. Nem finomkodtam, rögtön szívni kezdtem a bőrét, amit ő halk nyögésekkel dicsért.
- Állj!- szólt rám.- Lépjünk le! Itt a garázs előtt nem lehet semmit sem csinálni.- mondta, majd nyomott még egy csókot az ajkamra. Amíg beszálltunk a kocsijába, írtam egy üzenetet a legjobb haveromnak, hogy leléptünk megbeszélni a dolgokat, majd meg sem álltunk Harry házáig. Ott nagy nehezen beverekedtük magunkat az előszobába. Felemelt és felvitt a szobájába. Mire elértünk az ágyig, már csak farmer volt rajtam és melltartó, rajta pedig csak farmer. Leültem az ágyra, így szemmagasságba kerültem Harry büszkeségével. Amennyire csak tudtam, kacéran néztem fel rá és kínzó lassúsággal kicsatoltam az övét, kigomboltam a nadrágját és lehúztam a sliccét, majd bokáig letoltam a szűk darabot. Egyetlen boxerben állt előttem vigyorogva. Tudta, hogy ma mindent megkap tőlem, amit csak akar. Hiányzott már ez a mosoly, ami akkor jelenik meg az arcán, ha tudja, hogy hiányos öltözetével zavarba hoz. Játékosan végigfektetett az ágyon, kigombolta a farmeromat, majd lerángatta rólam. Mellém feküdt, majd magára húzott. Pillanatok múlva a melltartóm is a földön landolt, a többi ruháink mellett. Merev mellbimbóim izmos mellkasának nyomódtak, ahogy szorosan magához húzva csókolt. Erőt vettem magamon és átvettem az irányítást, mikor kényelmesen elhelyezkedtem lovagló ülésben. Éreztem egyre inkább dudorodó erekcióját magam alatt. 
- Na és mit szeretne a fiatalember?- kérdeztem szórakozottan, mélyen belebámulva vággyal teli smaragd íriszeibe. Keményen belemarkolt a csípőmbe és felmordult. 
- Semmi szórakozás, csak kemény szex!- nyögte. Ezzel pedig teljesen felizgatott, amit talán még ő maga is megérzett. Ajkamba haraptam, mielőtt válaszoltam volna, ezzel teljesen kikészítve. 
- Akkor kezdj bele!- parancsoltam rá önkívületi állapotomban, körmeimmel végigszántva felsőtestét. Pillanatok alatt az ágyon találtam magam, Harry teste alatt. Mutatóujjaimat beleakasztottam az alsógatyája szélébe és lerángattam róla. Kezét néhányszor végigfuttatta kemény férfiasságán. Saját maga kényeztetése helyett inkább az én bugyimtól vett búcsút és azzal a lendülettel a lábaim közé pozicionálta magát. Vágyakozva nyaltam végig az ajkamat. Alkarjaira támaszkodott fejem mellett, majd figyelmeztetés nélkül behatolt. A lélegzet a torkomon akadt hirtelen. Egy enyhe zsibbasztó fájdalmat éreztem, amit betudtam annak, hogy régen voltunk utoljára együtt. Rögtön őrületes tempót diktált. Hangos nyögéseink szinte visszhangoztak a szobában. Körmeim nyirkos hátát karmolták. 
- Váltsunk!- kérte két nyögés közt, majd meg sem várva válaszom, a hátára fordult. Ráültem lovagló ülésbe és lassan, érzékien kezdtem mozgatni a csípőmet. Lágyan simogatta a derekamat, miközben lovagoltam. Egy pillanatra újra láttam benne azt a srácot, akivel hétvégenként a kanapén összebújva néztünk idióta tv műsorokat. A srácot, aki főzött nekem, ha romantikára vágytam. A srácot, akit szerettem, és akit még mindig szeretek. Lehajoltam hozzá és megcsókoltam. Semmi vadság nem volt a csókomban, érzelem viszont annál több.
- Szeretlek, Harry!- csúszott ki a számon, miközben elvesztem a gyönyörű zöld szemeiben. Közelebb húzott magához, megcsókolt, majd kisöpört néhány tincs hajat az arcomból.
- Én is szeretlek! Mindig is szerettelek!- mondta. Minden, amit láttam rajta, őszinteség volt. Teljesen össze voltam zavarodva. Egy valami azért mégis világos volt: örömet akartam szerezni neki. Hátracsaptam hosszú hajamat és annyira gyorsan mozogtam, ahogy csak tudtam. Mellkasán támaszkodtam, egészen addig, amíg meg nem fogta a kezeimet és össze nem kulcsolta ujjainkat. Ekkor már tompán, de éreztem a bennem épülő orgazmus csodás érzését. Viszont azt is éreztem, hogy már eléggé kifáradtam. Ez az alattam fekvő angyalnak is feltűnt, ezért fordított a helyzetünkön, én pedig újra alá kerültem. Minden egyes lökésével közelebb sodort a mennyország kapuihoz. Nyögéseim fokozatosan hangosodtak és egyszer csak kisebb-nagyobb sikolyokká váltak. 
- Hé baby, hagyjuk a szomszédságot aludni!- nevetett fel édesen. És itt végem volt. Fejem hátravetettem, lábaimat szorosan háta köré kulcsoltam, hogy a lehető legmélyebben érezhessem magamban és egy hatalmas nyögés szakadt fel belőlem. Még össze sem szedtem teljesen magam az előbbi orgazmusomból, Harry tovább mozgott, majd egyszer csak megállt. Kicsúszott belőlem és egy-két mozdulattal elősegítve magát a hasamra élvezett. Abban a pillanatban nem érdekelt a hasamon végigfolyt ragadós váladék, szorosan magamhoz öleltem, mintha csak attól tartanék, hogy eltűnik hirtelen. Percekig csak ölelkeztünk. Tenyerei közé fogta az arcomat és lágyan megcsókolt. Tisztában voltam vele, hogy ez csak egy egyszeri alkalom volt és azzal is, hogy a mi sztorink talán itt véget ért. Ilyen keserű gondolatokkal küzdöttem, mikor kicsúszott a számon:
- Annyira hiányozni fog a csókod, a nevetésed, a hangod, az illatod. Annyira hiányozni fogsz!- mondtam ki nehezen, már megbánva, hogy belekezdtem. 
- Miről beszélsz? Ha szeretnéd, a tiéd vagyok! Teljesen a tiéd!- mondta komolyan. 
- Szeretném!- feleltem boldogan. 
- Akkor ezt a többiekkel is közölni kellene.- mondta mosolyogva. Helyeselve bólogattam majd összeszedtük magunkat és visszamentünk a garázshoz, ahol mindenki ott volt, kivéve a csaj, aki Harry-vel érkezett. Bejelentettük, hogy újra együtt vagyunk. Legjobb barátom mélyen a szemembe nézett, így némán kifaggatva a történtekről. Az este hátralévő részét újra életem szerelmének karjaiban tölthettem. Úgy érzetem, hazaértem! 

- Orsa

1 megjegyzés: