Kövessetek minket Bloglovinon! :D

2013. május 6., hétfő

Zerrie.! 2. rész. 18+

Hosszú-hosszú idő után itt van a Zerrie-s sztori második része.:)
http://181dke.blogspot.hu/search/label/Zerrie







Jól lakottan teszem az éjjeli szekrényre a tányérom, poharam, és szerelmemhez fordulok. Csukott szemmel ül, de tudom, hogy nem alszik. Lerántom róla a takarót, és úgy érzem belém bújt a kis ördög. Lecsúszok kincséhez és bokszeren keresztül kezdem simogatni. Szándékosan nem szabadítom ki nadrágjából, amit egy ideig tűr, de végül nem hagyja szó nélkül. 
- Nem lehetne…- kezdi elfojtott hangon- hogy, levennénk, azt- mutat nadrágjára. 
Nagy kegyesen teljesítem, amit kér, majd mosollyal az arcomon díjazom, hogy már izgalmi állapotba került. Hosszúsága és szélessége bőven az átlagon felül teljesít, amit az elején nem is bírtam megszokni… Lágy csókokat nyomok répájára, amit sóhajokkal dicsér. Nyelvemmel kalandozok rajta, majd amennyit tudok, a számba veszek, de nekem ez nem tetszik, ezért szólok neki. 
- Szeretném teljesen a számba venni, úgy, mint a múltkor!- kacsintok rá. 
Habozik egy pillanatra, mire felhúzom a szemöldököm: 
- Mi a baj, Jawadd?- kérdezem szomorúan, és felkúszok arcához. Lágy puszikat nyomok rá, miközben hasát simogatom. 
- Csak- kezdi zavartan- nem rossz az neked? Már, mint, nem megalázó? Mert én azt nagyon nem szeretném!- nyögi ki végül. Eltátom a számat, és amilyen szorosan csak tudom, megölelem. 
- Zayn én, szeretlek, azért csinálom! És, nekem egyáltalán nem rossz, bevallom az elején nem olyan jó, de utána igen!- mosolygok rá, és lejjebb húzódok. 
Combja belső felét simogatom, miközben számmal apró puszit nyomok golyójára. A lepedőbe markol, és halkan felnyög. Kezeimmel pénisze tövét simogatom, míg az elejére apró puszikat nyomok. Egyre gyorsabban mozgatom rajta kezeimet, mitől egyre nagyobb hangokat csalok elő belőle. Hátamra fekszek és intek neki, hogy jöjjön. Most már nem habozik, farkát számhoz rakja, és a felét becsúsztatja. Nyelvemmel, amennyire tudok, játszani kezdek, rajta mitől nagyokat nyög. Fejemet mozgatom, mitől még több becsusszan péniszéből. Egy kicsit súrolja torkomat, ami kellemetlen érzés, de ő ezt nem tudja, ezért még többet nyom be. Kezemet combjára rakom, és finoman feljebb tolom. Érti a célzást, így gyorsan felpattan. Nagyokat köhögök, mire levegőhöz jutok. Zayn fejét fogja, és idegesen szitkozódik. Sikerül levegőhöz jutnom, így mellé mászok az ágy szélére. Fejemet vállára döntöm, kezeit lefejtem fejéről, és összekulcsolom. 
- Ne haragudj, sajnálom!- suttogja. Elmosolyodok, és megpuszilom arcát.
- Nem történt semmi rossz dolog. Én szerettem volna, rendben? Mind a ketten kiéhezettek vagyunk még ehhez, majd a Bahamákon!- puszilom meg újra. Bólint egyet, és tekintetem lejjebb kalandozik, le farkára, ami még mindig a magasba mered. Megfogom kezét, és mellemre vezetem. Elmosolyodik, és finoman masszírozni kezdi. Másik kezével elhúzza tenyeremet nemi szervétől. 
- Hagyd, hogy most csak én kényeztesselek!- mosolyog rám. 
- Rendben, de ne kímélj!- vigyorgok. Pimaszul bólint, majd végig dönt az ágyon, és combjaim közé helyezkedik. Belsőcombomat kóstolgatja, még véletlenül se ér puncimhoz. Mikor már nem bírom tovább, rászólok. 
- A ne kímélt arra értettem, hogy durva és gyors leszel, mert azt említetted Usher 1 óra múlva itt lesz!- túrok hajába, és fejét a „lányok szívéhez” igazítom. 
Sunyi mosollyal bólint, és leszedi rólam az inget, elhajítja, majd mellemet kezdi gyúrni. Nem tagadom, egy kicsit fáj, de annyira be vagyok indulva, hogy élvezem ezt a fajta durvaságot. Még erősebben folytatja, mire még nagyobbakat nyögök. Ujjaimmal golyóin kalandozok, mire lehunyja szemeit, megragadja csuklómat, és fejem fölé rakja. Erősen fogja, majd az ágy melletti fürdőköpenyéből kiveszi a „kötelet” és rátekeri kezeimre, és hozzáköti az ágyhoz. Meglepetten pislogok rá, és talán még szám is tátva marad. Soha nem volt még ennyire merész, de kifejezetten örülök neki! 
- Nem szorít?- kérdi félve szemeimbe nézve. - Szívem szétfolyik, olyan édesen pillant le rám. Fejrázással válaszolok,- ha fáj, vagy valami gond van, szólj!- köti lelkemre, de már mellemet harapdálja, pont úgy, hogy fájjon, de nem maradjon nyoma. A vágy szétveti testemet, és hangosan sóhajtozok. Lejjebb kalandozik hasamra, de ott nem sok időt tölt. Lassan eléri dombomat, mit egy nyögéssel jutalmazok. Ujjaival kezd el simogatni, de csak kívül. Nyelvét érzem meg, mire aprót ugrok. Kuncog egy sort, majd hirtelen széthúzza ajkaimat, és mutató ujját keményen bedugja. Felsikítok a hirtelen érzéstől, mire tenyerét számra helyezi. Felsóhajtok, mikor durván mozgatni kezdi. Az elején kifejezetten fájdalmas, de utána mennyei. Nem hagy időt pihenni még két ujját benyomja. Hangosan zihálok, és nevét nyögöm. Szemeimet nem bírom nyitva tartani… Most már 3 ujjával dolgozik bennem, amit már alig bírok ki. 
- Édesem, nem fogom sokáig bírni!- kiáltok fel, mert egyik lökésénél már nagyon közel voltam… Ahelyett, hogy kihúzódna, gyorsabban folytatja. Hihetetlen gyorsasággal ér utol az orgazmus, amit egy hatalmas nyögéssel díjazok. Szememet köd borítja el, minden egybe folyik körülöttem, csak az élvezet marad. Testem úgy remeg, mintha -80 fok lenne. Gyorsan kapkodom a levegőt, kezeimet próbálom kiszabadítani, mert hozzá szeretnék bújni szerelmemhez. Zayn gyorsan kikötöz, és mintha olvasna a gondolataimban, magához húz. 
- Köszönöm, ez csodás volt!- motyogom, még mindig a föld fölött járva 10 méterrel. Elmosolyodik és megpuszilja homlokomat. Az órára pillantok: még van háromnegyed óránk Usher érkezéséig. Zayn még mindig álló farokkal ölel, ami nem lehet kényelmes. Régóta szerette volna kipróbálni fenékbe, de én mindig féltem, most viszont annyira fel vagyok tüzelve, hogy én dobom fel az ötletet. 
- Zayn… Megpróbáljuk análisan?- kérdezem könnyedén, de egy picit félek. Habozik egy ideig, majd bólint. A fiókból elő húz síkosítót, majd lerakja maga mellé. Apró puszikat nyom nyakamra, majd mellemre. Összeszorítom kebleimet, és intek neki, hogy jöjjön. Péniszét rám helyezi, és lassan mozgatni kezdi. Nyelvemmel néha megérintem elejét, mitől felnyög. Gyorsakat és nagyobbakat lök csípőjével, majd kezeivel összefogja kebleimet. Szabad kezeimmel golyóit simogatom, mert tudom, hogy azt imádja. Szemeit lehunyja, és arcán a vágy jelei ékeskednek. Végig őt nézem, majd érzem, hogy farka lüktetni kezd, így megfogom, és számba vezetem. A nyelvmunkám hatására elélvez. Büszkén nyelem le az összes cseppjét, ami szörnyen finom. Feltérdel mellém és szól, hogy helyezkedjek kutya pózba. Egy kicsit félve, de teljesítem, amit kér. Végig simít fenekemen, majd párszor ráüt játékosan. Újra kikötözi kezemet, amit nem értek és szóvá is teszek, de betömi a számat egy kendővel. Szemeimet eltakarja valami pléddel, így csak a fülemre tudok koncentrálni. Nem ez az első ilyen akciója, de azért meglep. Kb. fél óra lehet Usher-ig, remélem elég lesz! Erősebben üt rá fenekeimre, mire kiráz a hideg. Puncimba dugja egy ujját majd a többit is. A kendőbe sikítok a fájdalomtól. Ficánkolok, hogy fejezze be, de másik kezével lefog. Durván és gyorsan mozgatja ujjait. Legszívesebben nevét nyögném, de a textildarab ami még mindig a számban van megakadályoz benne. Hirtelen kihúzza ujjait puncimból és fenekemet kezdi ingerelni. Lábaim remegni kezdenek és az egész testemet fáradtnak érzem. Lassan bedugja egyik ujját fenekembe, ami nem is olyan borzasztó mint amilyennek elképzeltem előtte. Hallom ahogy felpattintja a síkosítós doboz kupakját, majd hirtelen ujját sem érzem. Érzem, ahogy a hideg folyadék végig csorog a fenekemen, majd ahogy Zayn lassan dörzsölni kezdi. 
-Készen állsz? - suttogja halkan, mire én erőtlenül csak bólintok. 
Érzem pénisze hegyét ahogy ingerli fenekem, majd nagyon lassan elkezdi belém tolni. Hirtelen hasított belém a fájdalom. Minden izmom összerándul, Zayn pedig nyugtatóan simogatja hátamat és fenekemet.
-Semmi baj, mindjárt elmúlik. - mondja halkan. 
Egyre többet tol belém és egyre jobban fáj, de próbálom magam tartani, hogy Zayn ne lássa mennyire fáj. Én akartam, hát tűrök. Amilyen lassan belém tolta magát, olyan lassan húzza ki, majd ismétli meg a mozdulatot előre. A fájdalom egy kis idő után tényleg kezd enyhülni és kezd átváltozni élvezetté. Néha egy halk nyögés hagyja el a számat, amit Zayn egy hátamra adott puszival gerjeszt. Előre nyúl arcomhoz és simogatni kezdi majd végre kiveszi a kendőt a számból, de a szememről még nem. 
-Gyorsabban!- lehelem halkan, amit Zayn teljesít is. 
Kicsivel gyorsítja a tempót és immár minden mozdulat és pillanat csupa élvezet. Mindketten elvesztünk...csak sodródunk az érzéssel és egymásnak élünk. Zayn a csípőmet markolja én pedig az ágytámlát. Mindkettőnk száját egyre gyakrabban hagyják el nyögések, mintha egymáséira válaszolnánk. Soha nem gondoltam volna, hogy az anális szex is ilyen élvezhető lehet. Zayn keze hirtelen nemi szervemre vándorol és dörzsölni kezdi fokozva ezzel az orgazmusom gyors bekövetkeztét. 
-Zayn. - nyögöm hangosan.
-Tudom, én is mindjárt. 
Nem sokkal később végig tör rajtam az érzés, de úgy mint még soha. Hangosan nyögök és vonaglok Zayn érintése alatt, majd mire lejövök a csúcsról, érzem ahogy szerelmem erősen markolja csípőmet és belém üríti magát. Úgy érzem mintha testemet mázsás súlyok nyomnák, de mégis mintha szárnyalnék az égben. Zayn kikötözi a szemem és eloldozza a kezemet, majd maga mellé húz az ágyon és szorosan megölel.
-Köszönöm. - puszil a hajamba.
-Mit? 
-Csupa olyan dolgot tettünk most amit már régóta szerettem volna. 
Halkan felnevetek.
-Nagyon szeretlek.- szorít meg még jobban.
-Én jobban téged.- mosolygok majd elalszom. 

~Boci és Jennii.

2 megjegyzés: