Kövessetek minket Bloglovinon! :D

2013. május 9., csütörtök

Fájdalmas vigasz (Niall) 18+ /2. rész/

Meghoztam a második részt. Remélem tetszeni fog :)
Teljesen kikészültem Niall elvesztése miatt. Amióta otthagytam a barátnője háza előtt, rengetegszer próbált hívni, de sohasem volt erőm felvenni. Heverésztem a kanapén és bőgtem. Így amikor kopogtatást hallottam, felkászálódtam a fekhelyemről, kicsit megigazítottam magamon Niall pólóját, amit lenyúltam tőle még régebben és az ajtóhoz botorkáltam. Unottan kinyitottam, majd a vér is meghűlt az ereimben. Az ajtómban állt, pilóta fazonú napszemüvegben, Nike cipőben és trikóban. Vele szemben én, az ő ruháiban amit még régebben kunyeráltam össze, szétbőgött fejjel, össze-vissza álló hajjal. Pont úgy néztünk ki, mint a szépség és a szörnyeteg, csak ebben az esetben ő volt a szépség, én pedig a szörnyeteg.
- (T/N) hallgass végig, könyörgöm!- kérlelt, mire sóhajtottam egyet és összefontam magam előtt a karomat.- Haragszol rám?- kérdezte.
- Kibeszélted magadból a bánatod, lefektettél, aztán visszamentél a nődhöz. Á, dehogy haragszom...- ingattam a fejem idegesen.
- Nézd, sajnálom. De annyira hiányzol, (T/N)! Muszáj megbocsátanod!- vetett rám egy reményteli pillantást.
- Oké, jó-jó. Legyen.- mentem bele. Szorosan magához ölelt én pedig berángattam a házba, mert nem kéne az utcán ölelkeznünk. A média nagyon felkapná a dolgot.
- Na, jössz ma velem bulizni?- érdeklődött vigyorogva.
- Milyen buli?- faggatóztam. Ez az, házibuli! Akkor megyek! Miután Niall kiadta az instrukciókat, elbúcsúzott és hazament ő is készülődni. Felrohantam az emeletre újjászületni, azaz tusoltam, hajat mostam, kiválasztottam a ruhám, elkészítettem a sminkem és felöltöztem. Lementem és vártam Niall-t, aki nemsokára dudált is, úgyhogy bezártam magam után a lakást és rohantam a kocsihoz, ahol kellemetlen meglepetés fogadott, ugyanis a barátnője ott ült mellette az anyósülésen, szóval én bemásztam hátra. Mit is mondhatnék arról a lányról? Dekoratív, az egyszer biztos, de, hogy annyi esze sincs, mint egy molylepkének, az is száz százalék. Az út azzal telt, hogy mi ketten, Niall-el poénkodtunk, a csaj pedig vihogott, de olyan fülsiketítő módon, hogy néha már fájt. Beparkoltunk a garázsba, majd a házba mentünk. Odabent a lányka rögtön ráakaszkodott Niall-re, úgyhogy én fogtam magam és odasétáltam Harry-hez.
- Hazz!- örültem látványosan.
- Szia (T/N)! Úgy örülök, hogy látlak!- ölelt meg. Még egy ideig beszélgettünk, túlüvöltve a zajt, majd megtalált a banda többi tagja minket és ők is körbeölelgettek. Louis hamarosan hozott piát, mi pedig mind leültünk iszogatni.
*Niall szemszöge*
Alig bírtam levakarni magamról a barátnőmet. Láttam, hogy (T/N) nem nézi jó szemmel, hogy ennyire tapad és őszintén én sem. Pásztáztam a táncoló alakokat, amikor hirtelen észrevettem valamit. (T/N) teljesen bebombázva, Harry-hez simulva táncolt. Nem tetszett nekem ez az egész. Odamentem és megragadtam (T/N) karját.
- Vigyázz magadra, Styles!-kiabáltam egyik legjobb barátomra, aki védekezően feltette a kezét.- Te pedig most velem jössz!- ráncigáltam magam után a hullarészeg lányt. Meg sem álltam az emeleten lévő hálószobámig. Előkapartam a zsebemből a szobakulcsot, kinyitottam az ajtót és betoltam rajta (T/N)-t. Utána mentem, majd hirtelen az ágyon találtam magam, alatta. Ahhoz képest, hogy látszólag járni alig bírt, egész jó erőben volt. Ingem két felső gombját kigombolta, majd belenyúlt és szétszakította rajtam.
- Tudod, én leszarom, hogy van barátnőd! Te most az enyém vagy!- dadogta illuminált állapotban és kezeit mellkasomon futtatta fel-le. Övcsatomra vándoroltak apró kezei és reszketve csatolta ki, majd a nadrágomat is kigombolta. Még ha először nem is akartam, ahogy mozgolódott rajtam, teljesen felizgatott, innen már nem volt visszaút. Óvatosan magam mellé löktem, nyomtam egy csókot puha ajkaira és az ajtóhoz mentem. A zárba dugtam a kulcsot és elfordítottam. Visszamentem az ágyhoz, a lábai közé férkőztem, derekam köré erősítettem őket, megfogtam combjait és átfordultam a hátamra, rántva ezzel őt is. Felkuncogott, hogy ennyire benne vagyok a dologban. Lerángatta rólam a farmeromat, majd én kezdtem őt vetkőztetni, amit készségesen hagyott is. Puha bőrét pici, nedves puszikkal kényeztettem, mire hajamba túrt és megmarkolta tincseimet. Felhúzta a fejemet magához, hogy megcsókolhasson, közben ujjai boxerem szélére tévedtek és lehúzta rólam, egészen combközépig.
- Most nincs kedvem a játékhoz! Csak dugj meg!- kérte a fülembe suttogva. Levettem róla a melltartóját és a többi ruhánk közé dobtam, majd lecibáltam a bugyiját és se só, se beszéd, betoltam neki. Lassan kezdtem mozogni benne, amit ő hangosakat nyögve élvezett. Kezei hátamra tévedtek és erőteljesen karmolni kezdett, ami még jobban ösztönzött a gyorsabb tempóra. Hátraszegte fejét, mellkasát megemelte, így mellei nekinyomódtak felsőtestemnek, miközben löktem. A hátamra fordultam úgy, hogy ne csússzak ki belőle, ő pedig rögtön iszonyatos tempóban kezdte mozgatni a csípőjét. Néha lehajolt egy-egy csókért. Mikor éreztem, hogy közel vagyok, ujjaimat csípőjébe mélyesztettem, fejemet hátravetettem és tűrtem az elképesztő sebességet. Olyan hangosakat nyögtünk, hogy azt sem csodálnám, ha lent is hallották volna.
- Niall!- nyögte ki nagy nehezen.- Azt hiszem, mindjárt..-kezdte, de közbeszóltam.
- Én is!- préseltem ki a szavakat a számon. Hirtelen lelassított és kicsit előre hátra kezdett mozogni, ami mindkettőnket a csúcsra juttatott. Hangos nyögések közepette élveztünk el. Leszállt rólam és mellém feküdt.
*Te szemszöged*
Az aktus végére már egész tiszta volt az elmém. Miután mindketten elmentünk, mellé dőltem és valószínűnek tartom, hogy elnyomott az álom, mert mikor felébredtem, egyedül feküdtem az ágyban. A nap bevilágított a szobába, tehát reggel volt. Felkapkodtam a földről a ruháimat, felvettem és lesétáltam az emeletről...
~ Orsa

8 megjegyzés: