Két tűz között: 3. rész

Restellem, hogy nem időben hoztam az újat, de tegnap kicsit hosszú napom volt és nagyon fáradt voltam. Annyit kérek, hogy az életemet azért hagyjátok meg. (:

- Harry, ő az én barát nőm, és ameddig ez így van, nem nyúlhatsz hozzá egy ujjal sem! Megértetted?- emelte fel a hangját Louis. Harry gúnyosan felröhögött, majd ránk nézett.
- A barát nőd? Jobbat nem találtál?- fejét fogva röhögött. Louis hirtelen felindulásból orrba vágta.
- Most komolyan ez a csaj fog közénk állni?- kiáltotta Harry, orrnyergét szorítva. Már a sírás határán álltam, valamiért nagyon fájt, hogy megállás nélkül bánt. A kiabálásra viszont a ház többi lakója is felfigyelt és lejött. A három srác értelmetlenül nézte, ahogy Harry fogja az orrát, Louis dühösen áll köztem és Harry között, én pedig Louis mögé próbálok bújni.
- Mi ez az ordítozás?- kérdezte Niall, aki elsőként ocsúdott fel a döbbenetből. Louis figyelmen kívül hagyta a kérdést és legjobb barátja felé fordult.
- Tudod, hogy szeretlek haver, de mindennek van határa. Az pedig, hogy Leyla-t sértegeted, messze túlesik a tűrő képességem határán. - fordított hátat neki, majd nyújtotta a kezét felém, hogy menjünk vissza a szobájába.

*Néhány hét múlva*

Lassan mindenki hozzászokott az új helyzethez, vagyis, hogy Louis velem jár. Még Harry is normálisan viselkedik, amikor Louis halló- és látó távolságon belül van. Amikor nem fenyegeti az a veszély, hogy kap egy jobb horgot, akkor vagy fűz, vagy csesztet valamivel, például, hogy kicsi a mellem, csúnya vagyok, kövér és egyebek. Na persze előszeretettel tesz megjegyzést arra, hogy milyen a szexuális kapcsolatunk, amihez egyébként semmi köze, csak neki nem tűnik fel. Ma pedig miután végeztem a melóval Louis-nál alszom. Tűkön ülve vártam, hogy végre leteljen a munka időm. Még lett volna tíz percem, de amikor minden harmadik másodpercben az órát lestem, a főnököm kiröhögött és mondta, hogy ha nagyon szeretnék, elmehetek hamarabb. Megköszöntem, majd vagy négyszer közöltem vele, hogy ő a legjobb főnök a világon utána pedig kiléptem az utcára és rácsörögtem Louis-ra, mivel mondta, hogy elém jön. Még vártam rá, vettem egy kávét és azt szürcsölgettem. Megláttam a jól ismert kocsit és elmosolyodtam amikor leparkolt előttem.

- Szia szépségem!- nyomott egy csókot ajkaimra.

- Milyen napod volt?- érdeklődtem miközben beszálltam az anyós ülésre.

- Uncsi volt nélküled.- mosolygott. Olyan eszméletlenül édesen tud mosolyogni. 

- Most már itt vagyok, unatkozhatunk együtt.- hajoltam közelebb hozzá egy újabb csókot megkísérelve. Már percek óta smároltunk, amikor kicsit elhúzódott.

- Baby, mit szólnál a hátsó üléshez?- vigyorodott el.

- Csábítóan hangzik, de inkább nálad, ott kisebb a való színűsége, hogy meglát valaki.- simítottam meg arcát a hüvelyk ujjammal. Beleegyezett, majd elindulhattunk hozzá. A szobájában heverészve gondolkoztunk, mit csinálhatnánk. Végül a filmezés mellett döntöttünk. Pakoltunk fel rengeteg kaját és választottunk egy-egy filmet. Én a Sötét Lovagot, ő a Hollót. Mázli, hogy mindkét filmet imádom. Összebújva néztük a filmet, amikor elfogyott az üdítő.

- Hozok még fel.- nyomtam egy puszit az arcára majd lementem a konyhába. Gondolkodtam, hogy milyen ízű üdítőt vigyek, amikor egy jól ismert, rekedtes, mély hang megszólított. 

- Hát hallod, olyan nagy hanggal vagytok, hogy a fürdőben hallottam. A nyögéseitektől zeng az egész ház.- vigyorgott cinikusan a konyha ajtóban ácsorogva, nedves hajjal, egy szál törölközőben. 

- Tudod, van olyan kapcsolat aminek a működéséhez nem kell heti 8 alkalom szex. Lehet, hogy a ti kapcsolatotok nem működött, a miénk nagyon is jól működik- vetettem rá egy lesajnáló pillantást, majd elindultam a lépcső felé, de visszarántott. Nagyon, nagyon közel magához.

- Tényleg? Komolyan így gondolod? Akkor ugye ez sem hiányzik?- ragadta meg a kezem és végighúzta tökéletes felsőtestén. Őszintén, egy kicsit hiányzott, de neki ezt természetesen nem vallhattam be. 

- Hm, lássuk csak... Nem, egyáltalán nem!- füllentettem, majd amilyen gyorsan csak tudtam, elvettem a kezem a mellkasáról és húztam vissza a szobába. Kijelenthetem, sikerült elérnie újra, hogy rosszul érezzem magam és hiányozzon. Louis nagyon helyes és aranyos srác, de én inkább barátságból szeretem őt, mint szerelemből. De ezt hogyan fogom neki megmondani? Valószínűleg sehogy! Amíg ilyen gondolatokkal küzdöttem, Louis telefonja csörögni kezdett. Felvette, majd néhány perc múlva mérgesen tette le. 

- Mennünk kell próbálni. Jössz?- mosolyodott el. Kicsit még mindig rosszul éreztem magam a konyhában történtek miatt. Egyre jobban éreztem, hogy Harry az a srác, aki kell nekem. Louis szólt a többieknek is, hogy készüljenek, én pedig lementem a nappaliba és ott vártam őket. Amikor lejöttek és Louis átkarolt, Harry arcán átfutott valami, amit én bánatnak neveznék. A legjobban az fáj, hogy miattunk volt szomorú. Egyre jobban éreztem, hogy szeretem őt. A kocsiban hátul ültem Niall és Harry között. Nyomkodta egy kicsit a telóját, majd elém nyomta. A jegyzetek voltak megnyitva. Üzenni akart vele. Elvettem a telóját és elolvastam.

- Olyan gyönyörű vagy! Én meg egy hülye...:(- írta. Rápillantottam Niall-re. Az ablakon bámult ki, szóval nem figyelt ránk. Kaptam az alkalmon, biztatóan megszorítottam a kezét és halványan elmosolyodtunk mindketten. Annyira sajnáltam, hogy így elcsesztük ezt az egészet. Talán lett volna esélyünk együtt. Már a sírás fojtogatott mire odaértünk. Mikor Louis átkarolt, rosszabb lett. Óvatosan magam mellé tekintettem, ahol Harry sétált, fájdalmasan összenéztünk. Bent én leültem a színpad előtt egy székre a srácok pedig felmentek a színpadra próbálni. Minden jól ment, egészen az Irresistible-ig. Ott, amikor Harry énekelte a szólóját és mélyen a szemembe nézett, elkezdtek folyni a könnyeim és kiszaladtam. Mire kiértem, addigra már szó szerint sírtam. Valaki megállt mögöttem és maga felé fordított. Ez a valaki nem más, mint Louis volt. 

- Louis, én...- kezdtem, de befejezni nem tudtam.

- Css!- csitított.- Ne magyarázkodj! Figyelj, ez nem szerelem! Mi még mindig csak barátok vagyunk és ez így van jól! Tudom, hogy ő kell!- mosolygott rám biztatóan. Majd' szétvetett az öröm.

- Köszönöm!- ugrottam nyakába még mindig könnyezve. 

- Alap dolog, kislány!- borzolta össze nevetve a hajamat. Nem akartam elhinni, hogy ő is úgy érezte, mint én.  Visszamentünk és én visszaültem a helyemre. Még elénekeltek néhány számot, utána szóltak nekik, hogy kapnak 10-15 perc szünetet. Ekkor felszaladtam a színpadra és odamentem Harry-hez.

- Gyere!- hívtam magammal. 

- Hová?- kérdezett vissza. Meg sem várta a válaszomat, inkább vállat vont és követett. Amint látó távolságon kerültünk nekinyomtam a falnak és megcsókoltam. 

- Na most, van két választásod. Vagy elfogadsz ahogy vagyok és megpróbálunk járni, vagy maradunk barátok. Te döntesz!- mondtam. 

- A tiéd vagyok, édes! Már nagyon rég óta vártam erre!- nézett mélyen a szemembe, majd visszacsókolt.

- Na most, mire elég 15 perc?- kérdeztem, amikor keze lecsúszott a derekamról a fenekemre. Kicsit gondolkodott, majd újra rám nézett.

- Hát, eltölthetjük kellemesen, kettesben az öltözőben.- villantott egy perverz mosolyt. Régebben nem szerettem amikor így nézett, most viszont nagyon tetszett. Talán azért, mert legszívesebben már a konyhában lefeküdtem volna vele. Végül elértünk az öltözőbe, amit magunkra zártunk.

- Sajnos most nem sok idő lesz a romantikára.- mosolygott mikor a kanapéra löktem és lovagoló ülésben ráültem.

- Akkor ne vesztegessük az időnket.- kezdtem felhúzni a pólóját. A lehető legnagyobb tempóban levetkőztettük egymást, hogy spóroljunk az idővel. Végül már csak egy szál bugyi volt rajtam, rajta semmi. Kínzó lassúsággal szabadított meg utolsó ruhadarabomtól.
- Mehet?- nézett mélyen a szemembe. Válaszul megcsókoltam. Lassan hatolt belém, ami nagyon meglepett. Máskor mindig elég durva volt, most pedig annyira gyengéd. Furcsa, mert nem vagyok szűz, mégis egy kicsit fájt. Ahogy belém hatolt, nyakába haraptam, mire kicsit felmordult.Érzékien lassan lökött, olyan jó érzés volt, hogy megmutatta, tud gyengéd is lenni. Egyik kezem puha fürtjei közé csúsztattam, másikkal hátán húzgáltam a körmeimet. Egyre mélyebben tolt, mire néha elég hangosan felnyögtem, ilyenkor erősebben karmoltam a hátát.
- Baby, ennek nyoma marad.- nevetett. Csípőjével körözni kezdett, amivel nekem végem is volt. Szinte sikítva mentem el, majd követett ő is. Pihentünk egy kicsit, majd összekapkodtuk a ruháinkat és felöltöztünk. Ránéztem az órára és felnevettem.
- Mi olyan vicces?- karolt át Harry.
- Pont időben vagyunk!- feleltem, mire elnevette magát és homlokon puszilt. A történet tanulsága, hogy akkor jövünk rá, mi az értékes az életünkben, amikor elveszítettük, de ha van elég erőnk hozzá, visszaszerezhetjük a kincseinket.



Hát, azt hiszem ennyi lenne a történet. Tudom, kicsit gyengén sikerült és a lényeg sem volt annyira meggyőző, de ennek is megvan a maga oka. Azért remélem, tetszett (:
~ Orsa