Kövessetek minket Bloglovinon! :D

2013. július 31., szerda

Megcsalás, vagy nem? *Első Rész* (Louis+Jennifer) 18+

 A szüleim minden évben szerveznek egy nyaralást. Eddig sosem mentem velük, mert nem volt kedvem, de most viszont ahhoz nem volt kedvem, hogy a nagyanyám antik bútorainak por-és öregség szagát érezzem egy teljes héten keresztül. Így hát úgy döntöttem, hogy életemben először megnézem, hogy hová mennek nyaralni anyámék a csipet-csapattal.
Igen, csipet csapattal. Minden évben még egy család jön velünk, így kicsit nagyobb a létszám.
Anya barátnője, Johanna és annak a családja is minden évben elmegy erre a bizonyos nyaralásra.
Állítólag Johanna-nak csak lányai vannak. Egyet kivéve. Van egy tőlem 4 évvel idősebb fia is, Louis. Louis 21 éves én meg csak 17.
Őszintén megvallva a kíváncsiság is vezérelt erre a kis vakációra. Érdekelt, hogy milyen is ez a Louis, ha már anyám és a húgom elmondása szerint helyes. Drága hugicám minden nyaralás után Louisról áradozik. Egy ideig a nyaralások után azt állítja, szerelmes belé, de két-három hét után el is felejti és ez így van minden évben.
Na, de lényeg a lényeg, hogy már igen kíváncsi vagyok erre a srácra.

*3 nap múlva*

Elindultunk este a nyaralásunk helyszínére. A város (pontosabban falu) nevét nem tudtam megjegyezni még mindig, mert olyan egy nyomorult neve van.
Amikor megállt a kocsink egy kis tanyaház előtt, azt hittem, sokkot kapok.
-Mondjátok, hogy nem ide jöttünk! - könyörögtem nyavalygó hangon.
-Pedig de kicsim - nevette el magát anyám és bevágta maga mögött a kocsi ajtaját.
-Jézus atya úr istenem, te szent Szűz Mária, segíts! - csúszott ki a számon egy kisebb imádság.
-Jennifer! - korholt anyám, mikor meghallotta és rosszallóan nézett rám.
-Oh, Johanna-ék már itt vannak! - tapsolt a húgom Densie. - Oh, Louis jövök már! - motyogta az orra alatt és gonosz vigyorral indult be a házba.

* este *

Ahogy megismertem Tomlinsonékat, meg is kedveltem őket.
Johanna-t már ismertem, mert gyakran járt át hozzánk, de a többieket nem.
Louis egy idióta, aki mindenből poént csinál és valamiért az tűnt fel, hogy miközben a teraszon ücsörögve beszélgettünk Louisnak időnként mély dekoltázsú ruhám alatt feszülő melleimre tévedt a szeme.
Próbáltam takarni magam úgy, hogy ne legyen feltűnő, de nem sikerült.
-Densie, alszol ma velünk? - kérdezték Louis húgai az én húgomat.
Densie mosolyogva rábólintott a dologra.
Na várjunk csak. Densie az ikrekkel alszik Louis helyén, pedig mellettem kellene. Kitúrja Louist a helyéről, ami egyenlő azzal, hogy Louisnak velem kell aludnia, vagy a nappaliban húzódó kegyetlenül kényelmetlen fotelek egyikében. Basszus. És francia ágy van a szobámban, ami az egyetlen szoba a földszinten...

*később*

-Na jó, én lelépek aludni. Jó éjt! - mondtam és felálltam, majd bevonszoltam magam a szobába.
Éppen ledobtam magamról a ruhámat, belépett Louis.
-Basszus! Öltözök! - kiáltottam rá.
-Engem nem zavar - vigyorgott és levetődött az ágyra.
-Engem viszont igen - fortyogtam és felkaptam a pizsamámat a kezembe és elvonultam a fürdőbe.
Mikor visszaértem megdöbbenve láttam, hogy Louis a takaró alatt éppen... ööö... könnyít a szexuális vágyain, közben csukott szemmel, összeszorított szájjal halkan próbált zihálni.
Annyira beindított. Az az érzés, ami akkor átjárt teljesen ismeretlen volt.
Kicsit hangosabban csuktam be az ajtót, mire a srác szemei kipattantak és az arcára perverz vigyor ült.
-Bocsánat, hogy megzavarlak, abban az igen fontos tevékenységedben - hebegtem kicsit zavartan, mégis dacosan.
-Segíthetnél is, ahelyett, hogy csak ott állsz és bámulsz - kacsintott.
Én az ajkamba haraptam. Iszonyatosan felizgatott. De van barátom! Nem tehetem meg ezt vele!
Eggyel közelebb léptem az ágyhoz, de megtorpantam.
Nem Jennifer! Nem lehetsz ilyen hülye! - ordítottam magammal gondolatban.
A vállamon ülő kisördög viszont nagyon is azt sugallta, hogy oda kell mennem hozzá és tennem a dolgom.
Sajnos a kisördög győzött. kaján vigyorral az arcomon léptem oda Louis elé. a csípőjére ültem és letámadtam ajkait. úgy csókoltam meg, mint még soha senkit. Olyan szenvedéllyel... Még a saját barátomat sem csókoltam meg még így. Még magamat is megleptem, Louis pedig egyenesen lefagyott. Meglepettsége ellenére igen készségesen csókolt vissza.
Nagy keze a pólóm alá vándorolt és a hátamat simogatta. Mikor az ajkaiba haraptam leesett neki, hogy azt akarom, hogy leszedje rólam a textilt.
Nem is le szedte, hanem le tépte rólam. Elég nagyot néztem, amikor a felsőm szétszaggatva landolt a padlón.
-Az volt a kedvenc pizsamám - nevettem el magam.
-Lefogadom, hogy még minimum két olyan felső van a bőröndödben - lihegte a nyakamba.
Elkezdte csókolgatni a nyakamat. Ahol ajka hozzám ért olyan érzésem volt, mintha a bőröm égési sérüléseket szenvedett volna.
Hátra vetettem a fejemet és hagytam, hogy Louis tegye a dolgát. A nyakam tövénél lévő kis gödröcskét kezdte puszikkal elhalmozni, majd mielőtt tovább haladt volna hozzá érintette a nyelvét, amitől egy halk nyögés futott ki a számon.
Egy hirtelen mozdulattal Louis a hátamra gördített és fölém kerekedett.
Végig csókolva a hasamat és a melleimet lejjebb haladt. Lerántotta rólam a parányi rövid nadrágot, amit északára felvettem, így már csak egy bugyi volt rajtam. Egy valami zavart. Rajta csak póló van. Pontosabban rajta még van póló! A felsője vállát húztam felfelé, Louis pedig engedelmesen kibújt a kék anyagból.
Mikor megláttam azt a testet. Kockás hasa éppen olyan megvilágításban volt, hogy nincs olyan nő a földön, aki ne kapott volna tőle szívbajt.
Egy rossz fiús pillantást vetett rám fel Louis és eltűnt a lábaim közt. Már csak azt éreztem, hogy forró nyelve a csiklómnak nyomódik és végig húzódik rajta. Egy halk nyekkenés csúszott ki a torkomon.
Amikor egy ujja a bejáratomnál kezdett körözni, csak akkor jutott valami nagyon fontos az eszembe.
-Louis! - állítottam le gyorsan.
Kérdően felnézett rám.
-Én... én még szűz vagyok - nyögtem ki zavartan és lesütöttem a szemem.
Louis fel kúszott hozzám és a szemembe nézett.
-Ígérem, hogy vigyázok rád! Azt nem mondom, hogy nem fog fájni, de megpróbálok minél óvatosabb lenni. Jó? - mondta, miközben a homlokát az enyémnek döntötte.
Én csak bizonytalanul bólintottam, de elgondolkoztam. A barátommal közel egy hónapja vagyunk együtt és nem feküdtünk még le és megcsalom őt egy másik sráccal, akit alig ismerek és le is fekszem vele. De megfordult a fejemben, hogy ez most így megcsalás, vagy nem?
A gondolatomból az riasztott fel, hogy Louis nyelvét ismét megéreztem odalent. Ujját lassan, türelmesen nyomta fel nekem. Ez még tűrhető volt. Sőt, nem is nagyon éreztem, bár azért furcsa érzés volt.
Fogaival lágyan meghúzta a csiklómat és óvatosan még egy ujja csatlakozott. Egy már jobban fájt.
A szemeimet össze szorítottam, az ajkamba haraptam és próbáltam nem sikítani. Helyette inkább a lepedőt markoltam egyre erősebben.
-Louis! - ziháltam halkan.
-Abba hagyjam? - nézett fel kicsit aggódva.
-Térjünk a lényegre, ne szórakozz kérlek! - könyörögtem.
Louis sóhajtott és fölém kerekedett. Ajkát az enyémre nyomta és nyelve bejutást kért a számba, amit megkapott.
A csókcsata után Louis a szemembe nézett.
-Biztos, hogy ezt szeretnéd? - kérdezett.
-Igen. Teljesen biztos, csak csináld már! - siettettem. Azért siettettem, mert attól féltem, hogy váratlanul meggondolom magam.
Lou bepozicionálta magát a combjaim közé és lassan fokozatosan hatolt belém.
A szemeim kikerekedtek, a számat eltátottam, és a lélegzetem el akadt a fájdalomtól.
-Basszameg! - csak ennyi tudtam nagyon halkan kinyögni, majd összeszorítottam a szememet, amiből kiszökött egy könnycsepp.
Louis a hüvelyk ujjával törölte le.
-Mindjárt jobb lesz! - suttogta lihegve.
Még beljebb tolta magát, én pedig egyre közelebb voltam ahhoz, hogy teli torokból elkezdjek visítani.
Amikor teljesen bennem volt meg állt. Hagyta, hogy megszokjam, ami nem volt könnyű tekintve, hogy bár még nem volt dolgom így fiúval, de valahogy sejtettem, hogy nem szokványos mérettel rendelkezik.
Két perc múlva lassacskán szűnni kezdett a fájdalom.
Kicsit megkarmoltam Louis hátát jelezve, hogy folytathatja.
Lassan elkezdte magát ki és be járatni bennem. A nemrég még szűnni nem akarónak tűnő fájdalom most egyre gyorsabban változott földöntúli élvezetté.
Louis tempója is egyre hevesebb lett és végül annyira feszülten és erősen tolt, hogy még az ágy is mozogni kezdett alattunk. A nyögések felszínre kívánkoztak a torkomból, de erősen igyekeztem, hogy ne eresszem ki teljes hangerővel őket, mert akkor tuti meghallaná valaki. Vagy mindenki.
Egy idő után az alhasamban ismeretlen érzés kezdett uralkodni, a hátam ívbe feszült és, ha lehetséges a szívem is gyorsabban vert.
Egy ösztön azt súgta, hogy most fogok elmenni.
-Hmm... Louis én.. - próbáltam halkan nyögni és figyelmeztetni.
-Karmolj a hátamba, ha elmész! - utasított és még erősebbeket, de lomhábbakat tolt rajtam.
Érezte, hogy ne bírom tovább, kész, vége. Kezemet Louis hátára tettem, és abban a pillanatban, ahogy elélveztem, végighúztam a körmeimet a hátán és csukott szájjal kis híján sikítottam egyet.
Louis, mintha a karmolásom lett volna neki a végső löket, egy férfias nyögés kíséretében élvezett belém. Az, hogy éreztem az örömnedvét magamban szétáradni, valahogy még lehetetlenebbé és földöntúlibbá tette az orgazmusom pillanatát.
Levegő után kapkodva feküdtünk egymás mellett.
-Louis.... köszönöm - fordultam felé.
-Mit? - nézett értetlenül.
-Ezt a csodálatos első alkalmat - pislogtam.
-Mi lenne, ha nem ez lenne az első és egyben utolsó? Még van itt egy hetünk Baby - húzódott félmosolyra a szája.
-Meglátjuk - vigyorogtam, majd hozzá bújtam és Louis illatának felhőjében elaludtam....

Hamarosan folytatjuk. 

Remélem mindenkinek tetszett. :) Legyetek szívesek írjatok kommenteket, hogy szerintetek megérné-e új részt írnom ehhez és hogy mennyire nyerte el e tetszéseteket az alap sztori. 
Puszii: xxSzikraa.♥

14 megjegyzés:

  1. megérné! ez nagyon jó lett!! :) siess a következôvel ..;)

    VálaszTörlés
  2. persze, hogy legyen ebből új rész! :) *-*

    VálaszTörlés
  3. gyorsan hozd az új részt!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  4. szerintem megérné legyen kövi:)<3

    VálaszTörlés
  5. Ilyen sztorikhoz nem szoktam kommentelni de folytasd nekem tetszk!!!! ;)

    VálaszTörlés
  6. siess a kövivel már nagyon várom

    VálaszTörlés
  7. Szerintem legyen kövi. Nagyon jó lett.

    VálaszTörlés
  8. Nagyon király lett!!!! Kibaszottul siess a kövivel!!!! :-D

    VálaszTörlés
  9. Szia :)
    nagyon jó lett. :P
    Ugye a kövibe beleteszed h mi lett a csaj barátjával? :D
    puszi♥

    VálaszTörlés
  10. Nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyonnagyon de nagyon jo lett! Legyen kovi resze!

    VálaszTörlés
  11. isten, ez baromi jó. siess a folytatással...:D

    VálaszTörlés
  12. Eszméletlenül jó :)).. Kövit <3

    VálaszTörlés