Diának.: Harry Styles & Rosabella Brown (2.rész)

Ez a sztori ennek a történetnek a folytatása.: Harry Styles & Rosabella Brown 1. rész éééés te ezt a folytatást kapod meg.:) Reméljük tetszik.:)

Harry az ágyban lustálkodik és győztes mosollyal az arcán nézi, ahogy öltözök és káromkodok, mert késésben vagyok.

-A te hibád, Styles!- mordulok rá játékosan. Édes hangján felnevet és védelmezően maga elé teszi a kezeit.

-Szeretlek, este találkozunk!- puszil meg. Szomorúan elhúzódok tőle, és rögtön leesik neki- Mint mondtam, van egy kis elintézni valóm, de nem lesz semmilyen kitérő, viszont nyolcra készülj el, valami rövid ruhába,- nyalja meg ajkát csábosan. Olyan édes így, és most először hiszek neki ezen a téren, majd kíváncsian ugyan, de távozok.

***

Kerülővel megyek hazafelé, mert nem szeretném ha Hazza-nak bűntudata lenne a könnyeimtől. Leparkolok a ház előtt, fejemet a kormánynak döntöm, és csak reménykedni tudok abban, hogy ezt nem fogja elrontani Harry. Ott hagytam a jól fizető, nekem sokat jelentő állást és feladtam, hogy segítsek Harry-nek. Nem sok barátnő tette volna meg ezt, vagy nem sok ember maradt volna mellette még mindig. Még is nagy gombóccal a torkomban kiszállok az autóból, és szememet törölgetve bemegyek. Nem köszönök hangosan, boldogan, ahogy szoktam, csak bebaktatok, leteszem a táskámat, tovább megyek a lépcsőre, ahová szomorúan leülök. Arcomat tenyerembe temetem, és azon gondolkozok miért is, ilyen rossz az élet? Ha valamit ad az élet azt el is veszi, csak máshonnan, máskor. Kaptam egy bizonytalan Harry-t aki alkohol problémákkal küzd és most végre beleegyezett, hogy segítsek neki. Oda az állásomnak, és az életcélomnak. Ez nem holmi Sims, hogy azonnal találsz magadnak új munkát, még ha ez Amerika is. Lépéseket hallok a hátam mögül mire felemelem a fejem, és Harry alakját pillantom meg.

-Kicsim, mi történt?- kérdi szomorúan és felhúz a földről. Erőtlenül nyomom kezébe a felmondási papíromat, amit el is fogadtak. A főnökömmel jó volt a viszonyom, épp’ ezért engedett el, még ha fájó szívvel is. Az a pár kolléga, akit meg ismertem, egy öleléssel búcsúztatott.

-Sajnálom, ígérem igyekezni, fogok!- esküszik. Ölébe kap, és felvisz a lépcsőn, de akkor eltolom magamtól. Értetlenül néz rám, szemeibe mérhetetlen szomorúság lakozik.

-Tegyél le.

-Miért?- érdeklődik, de azért teljesíti kérésemet. Elfordítom a fejem, és a vendégszobába megyek, majd rázárom a kulcsot magam után, pont Harold előtt. Először diszkréten kopogni kezd, majd dörömbölni.

-Rose, engedj be, amíg szépen kérem. Beszéljük meg a dolgokat, hallod?- kiáltja. Újabb zsebkendőt veszek ki zsebemből, és hangosan kifújom az orromat.

-Egyedül szeretnék lenni, hagyj, most békén- válaszolok. Nem mondom, hogy nem esne jól most egy baráti ölelés, vagy megnyugtató szó, de ebben a pillanatban Harry lenne az utolsó, akitől most kérnék vagy elfogadnék ilyesmit. Megszűnik a dörömbölés, de 2 perccel később kulcsok zörgését hallom. Jaj, ne, megtalálta a pótkulcsokat. Tudhattam volna, hogy nem hagyja annyiban a dolgot! Nyílik az ajtó, és be lép rajta, szörnyen dühösen. Kezeimet védelmezően magam elé tartom és még kisebb golyóba fészkelem magam.

-Szóltam többször is, de te nem engedtél be!- szól mérgesen. Nem merek felnézni, mert rettegek, hogy megint bántani fog!  Úgy érzem, már nem csak a munkám elvesztése miatt vagyok szomorú, hanem úgy minden miatt! Az eddig lenyelt dolgok most feltörekszenek, és egy hatalmas vitába fulladnak.

-Nem érdekel! Miért nem tudod fel fogni, hogy magányra vágyom?- állok fel, és felnézek szemeibe. Kb. más fél fejjel magasabb nálam, izmos is, de most az egyszer nem riaszt vissza.

-Rose, vegyél vissza a hangodból- szűri fogai között. Hanyagul megrántom a vállam.

-Nem! Mióta parancsolsz te nekem? Híres és gazdag vagy, de ez csak a látszat. Ide figyelj, vagy befejezed a nagyképű stílusodat és úgy beszélsz velem, mint egy emberrel, akit elvileg szeretsz, vagy vége!- fenyegetem meg. Igazából nem pont a fenyegetni szó a legmegfelelőbb erre, hanem a „végre a sarkamra állok”. Keze ökölbe szorul, testemet a falnak passzírozza, majd már csak azt látom, hogy lendül a keze. Felsikítok és védeni próbálom magam, de fölöslegesnek bizonyul, mert mellém, a falba vert.

-Az én házamba nem beszélhetsz velem, így! Te meg ezt értsd meg!- morogja, és végig szemembe néz. Megszakítom a szemkontaktust és meglököm a kezét, hogy távozni tudjak, de erősen tartja. Megpróbálnék alatta elmenni, de megakadályozza.

-Ez esetben, nem tudom, mit keresek egy idegen lakásán,- felelem durván. Arcomra gúnyos mosoly húzódik, de azonnal lefagy arckifejezése láttán.

-A barátnőm vagy, és itt maradsz, amíg azt nem mondom, hogy mehetsz!- a szavak hallatán, tenyerem talán meggondolatlanul csattan arcán, de meglepődöttségét kihasználva átbújok karja alatt, és futni kezdek. Hallom, hogy észhez tér, és utánam ered, ezért az összes ajtót, becsapom magam után. Az egyiket kulcsra zárom, de tudom, hogy nála van a kulcscsomó így nincs sok időm. A telefonomat és a táskámat kapom fel, amiben minden fontosabb dolog van, majd a garázsba futok. Elég abszurd dolog, hogy a saját barátom elől futok, aki elvileg szeret. Beülök a kocsiba, amit azonnal magamra zárok. A garázs ajtaja csapódik, és kell neki egy perc, amíg kikeresi, hogy melyik autóba szálltam, mivel sötétített ablakok vannak. A garázs nyitót keresem, de a könnyektől alig látok. Harry próbálja kinyitni az ajtót, és közbe folyamatosan beszél hozzám, de nem török meg. Eltűnik egy kis ideig, hogy átgondoljam a dolgokat. Végre valahára megtalálom az áhított kulcsot, és megnyomom a gombot rajta. Nagyon lassan nyílik fel… Ahhoz képest, hogy nem tudná kinyitni az ajtót Harold, ugyan úgy félek. Gyújtást adok, és a gázra taposok, de beáll elém, így muszáj fékeznem. Lehúzom az ablakot, és kikiáltok neki.

-Styles, nem viccelek, menj arrébb!- dühösen benyúl, kikapja a kezemből a távirányítót, és megnyomja a gombot. A garázs ajtó pillanatok alatt bezárul. Persze, ilyenkor gyorsan megy ennek a vacaknak! Nem tudok olyan hirtelen reagálni, mint ő és belülről kinyitja az ajtót. Kétségbeesetten kapok utána, de késő…

-Kiszállsz magadtól, vagy ki kell, hogy rángassalak? Jó lenne, ha igyekeznél, mert elkésünk!- morogja. Felhúzom a szemöldököm, kényelmesen elhelyezkedek, ezzel azt sugallva, hogy innen engem ki nem szed!

-Harry, nem mondom el még egyszer, vagy ember számba veszel, vagy kimegyek azon az ajtón, és nem látsz többet!- teszem fel figyelmeztetően ujjaimat. Belül, a lelkem már darabokba még se előtte akarok szét esni. Arca egyre idegesebb, szemei villámokat szórnak, és kezeit ökölbe szorítja.

-Szállj ki és mindent megbeszélünk az úton, rendben?

-Nem megyek veled sehová, itt maradok!- szólok keményen.

-Ki van fizetve a hely, drága mulatságot űzöl most hallod? - soha nem láttam még ennyire dühösnek.

-Nem érdekel Harry. Utálom amikor ilyen vagy velem. Félek tőled. - kucorodtam össze az ülésben.

Érzelmek kavalkádját véltem felfedezni arcán.

-Rose, ne haragudj. - nyúlt kezemhez de én elhúztam. - Ne félj tőlem! Nem bántalak.

Azt hiszem azzal egy mondattal teljesen megváltoztattam a kedvét, sőt nem hiszem tudom. Nem mozdultam, továbbra is tágra nyílt szemekkel néztem rá, hogy nehogy elsírjam magam.

-Rose! - ismét egy félénk próbálkozást tett kezem felé. Nem toltam el.

Csak állt a kocsi mellett és apró kezemet fogta majd felvezette arcához és végigpuszilta ujjaimat.

-Tudod, hogy nem lennék képes bántani téged csak.... - vett egy mély sóhajt - ne haragudj. Szeretlek.

Szemeiből néhány könnycsepp gördült le. Sírt...soha nem láttam még sírni. A szívem összeszorult. Kiszálltam a kocsiból és megálltam előtte.

-Harry.. - nem hagyta, hogy végig mondjam. Ölébe kapott, hátamat lassan a kocsinak támasztotta majd lágyan megcsókolt. Kezeim, amik vállán pihentek, remegtek.
-Ha el akarsz menni nem tartalak vissza. Megértem. - nyakamhoz hajtotta fejét.
-Nem megyek el. De, ha még egyszer így fogsz velem beszélni, vagy erőszakoskodni fogsz elmegyek Harry. És ezt most komolyan mondom.
Halvány mosoly tűnt fel arcán majd ismét megcsókolt. Kezeimet hajába fúrtam és gyengéden meghúztam fürtjeit. Megmarkolta combomat.
-Mindennél jobban szeretlek. - suttogta, majd letett.
Felmentünk a szobába és lassan elkezdtük lehámozni egymásról a ruhát. Minden újonnan felfedezett területet puszikkal hintettünk be. Ahogy visszaemlékeztem az együttléteinkre egyik sem volt olyan gyengéd és meghitt mint ez. Lassan a hátamra fektetett és a nyakamtól felfelé kezdett csókolgatni, kezei pedig oldalamat simogatták megállás nélkül. Szája egy pillanatra sem hagyta abba kényeztetésemet, majd elért legérzékenyebb pontomhoz. Számat harapdáltam, hátam ívbe feszült és így élveztem a Harry nyújtotta élvezetet. Éreztem, hogy közel a csúcs.
-Harry... - nyöszörögtem, mire Ő feljött arcomhoz. - Akarlak. Téged. - suttogtam két csók között.
Idegtépő lassúsággal tolta magát belém, mire én akaratlanul is végig szántottam körmeimmel a hátán. Lassan mozgott, szenvedélyesen. Néha egy-egy puszit nyomott az arcomra vagy a nyakamra de egyébként végig a szemembe nézett ami még meghittebbé tette az egészet.
-Szeretlek. - suttogta és ismét nyakamba fúrta arcát.
Göndör fürtjei csikizték a bőröm, ezért kissé felkuncogtam és elhúztam onnan a fejét.
Végre nem csak szexről volt szó - ugyanis együttléteink nagy többségét csak a durva szex határozta meg - hanem szeretkeztünk, és ez mindennél jobb volt. Lökései hanyagabbak lettek és egyre jobban markolta mellettem a takarót. Tudtam, hogy már nem sok van hátra. Lábaimat dereka köré fontam így még mélyebbre tudott hatolni fokozva az élvezeteket mindkettőnknél. Éreztem, hogy én is egyre közelebb kerülök a csúcshoz és ezt Haz is észrevehette mert egyre hangosabb sóhajok és nyögések hagyták el a számat. Sosem volt még ilyen de egyszerre jutottunk el mindketten a csúcsra, ami még nagyobb élvezetet nyújtott.
Pihegve feküdtünk egymás karjaiban, mikor megszólalt.
-Rose, te vagy az életem és nem akarlak elveszíteni soha. Én abba belehalnék. Megígérem, hogy megváltozom. Leszokom az alkoholról és soha többé nem leszek veled durva. Szeretlek.

Reméljük tetszik.:)) x
Boci Poci és Jennii*