Kövessetek minket Bloglovinon! :D

2014. január 17., péntek

K Raminak: Lakosztály (Larry) 18+

Első sorban szeretnék elnézést kérni. Ez a sztori életem fő műve (remélem az irónia átjön) ráadásul abszolút tapasztalatlan vagyok, sosem írtam még gruppen-t. És azért is 1000 bocsi, hogy ilyen rövid lett, de mint mondtam, tapasztalatlanságom miatt ennyit tudtam kihozni magamból. Azért remélem elviselhető lett.

A suli beajánlotta a 11. évfolyamot nyári munkára, akarom mondani a leendő 12.-et. Sok helyen kaptunk melót. Én és két legjobb barátom, Harry és Louis a város egyik legnagyobb hoteljében melózhattunk egy hónapot. Egyik nap az utolsó feladatunk egy nászutas lakosztály berendezése volt. Rózsaszirmok az ágyon, pezsgő bekészítve a jakuzzi mellé, a vacsoraasztal megterítése és egyebek. Éppen az utolsó mozzanatokat végeztük, mikor a szolgálati mobilon felcsörögtek, hogy szedjük le a nászutas díszt, mert nincs rá szükség, ugyanis az ara lelépett a vőlegény öccsével. Morogtam egy sort, majd el akartam kezdeni leszedni a díszpárnákat, mikor Harry elkapta a csuklómat.
- Mit művelsz?- kérdezte tök természetesen.
- Azt, amit kértek. Leszedem ezt a sok szutykot!- dühöngtem. 
- Felesleges. Ha egyszer úgysem kell senkinek, miért hagynánk kárba veszni?- villantott egy perverz mosolyt Louis. Jézusom, mit akarnak ezek tőlem? Tiltakozni akartam, mikor Harry mellkasát éreztem a hátamnak nyomódni, puha ajkai pedig a nyakamra tapadtak. Louis elölről támadt és ajkait az enyémekhez nyomta majd lágyan megcsókolt. Mindent elfelejtettem hirtelen. Azt, hogy helytelen, amit teszünk, azt, hogy Louis-nak és nekem is van egy hosszabb távú kapcsolatunk, amit tökéletesen felrúgunk azzal, ha nyomunk egy gruppent a szállodában.
- Várjatok srácok!- nyöszörögtem.- Bezárom az ajtót!- vigyorogtam. Louis szorosan magához rántott és megcsókolt, majd hagyta, hogy kizárjam a külvilágot. Visszaléptem a srácokhoz, akik újra különösen összehangolt munkába kezdtek. Harry kezei felszaladtak a combomon a szoknyám cipzárjához, miközben Louis a felsőmet gombolta ki. Így pillanatokon belül egy szál fehérneműben találtam magam előttük. Elkezdtem őket vetkőztetni, majd rajtuk is csak egy-egy bokszert hagytam. Harry az ágy szélére ült, engem oldalasan az ölébe ültetett és maga felé fordította a fejem, majd lágyan megcsókolt. Louis Haz mellé ült és nyakamat, majd melleimet borította be csókjaival. Harry felvett, így Louis kénytelen volt elhúzódni tőlem. Óvatosan a párnák közé fektetett, majd lassan húzódtak oda hozzám. Olyan érzéki volt ez az egész. Louis csókolt, Harry pedig éppen köldökömbe nyalt bele. A hirtelen akciójára Louis ajkába haraptam, aki egy morgással lerendezett. Hátamhoz nyúlva kipattintotta a melltartómat és levette rólam. Ezzel egy időben Harry lehúzta  a bugyimat és az ágy mellé dobta. Felkúszott hozzám egy csókért, közben térdig lehúztam a bokszerét. Oldalra fordulva Haz teste alatt Louis-ról is lerángattam az utolsó darabot. Még szerencse, hogy bezártuk az ajtót. Nem biztos, hogy jó fényt vetne a sulira, ha a hotel egyik állandó alkalmazottja három tinédzsert találna az egyik legnagyobb lakosztályban, anyaszült meztelenül. Kezem Louis kőkemény férfiasságára csúszott és tempósan verni kezdtem, közben Harry tövig belém hatolt. Szabad kezem a csípőjére raktam, megakadályozva, hogy mozogjon. 
- Mindjárt jobb lesz, ne aggódj!- vette el kezem a csípőjéről és inkább megfogta. Míg várakoztunk, ugyan lassítottam a kezem tempóján, de nem hagytam abba Louis kényeztetését. Harry egy aprót mozdult bennem, én pedig rögtön akaratosan dereka köré fontam a lábamat. Miközben Haz erőteljesen döfködött, oldalra fordítottam a fejem és kicsit élvezetesebbé tettem Louis számára is az együttlétünket. Amennyit tudtam, számba vettem játékszeréből is keményen szopni kezdtem, a maradékot pedig továbbra is kezemmel kényeztettem. Hangos nyögéseinktől zengett az egész lakosztály. 
- Uh, (T/N)!- nyögte Harry, miközben csípője eszeveszett gyorsan mozgott. 
- Ha tudom, hogy ennyire jó vagy...- vetette hátra Louis a fejét. Eléggé önbizalom-gerjesztő mikor két ilyen jó pasi nyög "felettem" Harry erősen megszorította a csípőmet és egy erős döfés közben egy hangos nyögést eleresztve belém élvezett. Ennek hatására Louis is elment. Számba került örömnedvének nagy részét lenyeltem, majd a maradékot ajkaimra kentem a nyelvemmel. Egyik ajkamról Louis, másikról Harry csókolta le. Louis felvett az ágyról és bevitt a fürdőbe, ahol halkan bugyogott a jakuzzi. Belemásztunk egymás után mindhárman. A két srác közt ültem. Kezeim az ölüket simogatták. Harry ajkaimat falta, Louis pedig a melleimet kényeztette. Olyan jól csinálta, hogy többször is Harry szájába nyögtem. Közben azért persze tovább izgattam őket, így már mindketten elég kemények voltak. Louis az ölébe húzott és szinte rögtön belém csúszott. Fejem hátra döntöttem a vállának, miközben ő megemelve a csípőmet mozgott bennem. Harry egyik kezével megfogta az arcom és közelebb húzta magához. Ajkait az enyémeknek préselte, közben keze serényen járt saját férfiasságán. Elhúztam tőle a fejem, mire meglepetten bámult rám.
- Nézni akarlak.- böktem ki egy lágy pírral az arcomon. Önelégült vigyora most mást váltott ki belőlem, mint eddigi barátságunkban bármikor. Valahogy felvillanyozott. Nekem Harry mindig is a bolond haverom volt. Most pedig itt ülök vele és Louis-al, full pucéran egy jakuzziban, Harry karjaiban feszülnek az izmok, ahogy magán segít, Louis pedig éppen engem dönget. Annyira abszurd volt az egész, de mégis élveztem. Louis gyorsított a tempón, Harry pedig egyre gyakrabban nyögött fel, én meg hát ennek a kombinációjától szinte folyamatosan visítottam, mint egy prosti. Louis a nyakamat rágcsálta, én pedig közel húztam Harry-t, hogy megcsókolhassam. Lou fogait a nyakamba mélyesztette, én pedig itt elélveztem. Néhány tolás után követett, majd Harry a saját kezébe ment el. Lecsúsztam Louis öléből, így újra a két srác közt ültem. 
- Erről nem mesélünk senkinek!- mondta lihegve Louis. 
- Támogatom az ötletet!- feleltem Harry-hez bújva. Az említett vigyorogva lepillantott rám, majd ajkait az enyémekhez nyomta. Louis felállt, majd egy törölközővel kivonult. Hallottuk, ahogy motoszkál, majd a lakosztály ajtaja csapódott, ergo felöltözött és lelépett.
- Na és akkor most mi lesz?- kérdezte Harry.
- A barátommal szakítok, ez holdbiztos.- feleltem.
- És akkor lenne nálad esélyem?- faggatott tovább.
- Harry, itt ülök veled egy lakosztályban, amit nem fizettünk ki, meztelenül egy jakuzziban, ha úgy nézzük két menet után. Szerintem ezen nem kellene agyalnod.- kuncogtam halkan. 
- Harmadik menet?- hajolt közelebb, ajkai csókra éheztek. 
- Sohasem fekszem le az első randin.- húztam az agyát.
- Iszunk egy pohár pezsgőt, felöltözünk és rendbe rázzuk a szobát, majd elviszlek magamhoz és főzök neked. Az már 3 randi.- ajánlotta.
- Benne vagyok! A harmadik randin már a barátnődnek könyvelhetsz el!- nyomtam még egy csókot az ajkaira, majd nekiálltunk az eltervezetteknek. Megérte ma bejönni dolgozni!

~Orsa

2014. január 11., szombat

Szexi mostohabátyó (Harry) 18+

Hosszú-hosszú kihagyás után itt vagyok, bár gondolom nem hiányolt senki (titkon azért kicsit remélem, hogy mégis :P) Hoztam nektek egy sztorit, ami lehet, hogy kicsit kemény lett, nem tudom, döntsétek el ti! xx

Szinte hóvihar tombol odakint. Szeretem a telet, de csak decemberben. Akkor megvan a hangulata. Fehér karácsony, szilveszterkor hazamenni részegen, csúszkálva a hóban. De január közepén már a napsütésre vágyom. Így nem csoda, hogy egész hazaúton magamban káromkodtam, amiért tökre összefagytam, ráadásul egyedül jöttem, mert a barátnőim más irányba laknak. Horrorfilm nézés után nem volt jó dolog, ráadásul úgy emlékeztem, hogy otthon is egyedül leszek. Mikor a kapuhoz érve benyomkodtam a zárkódot, örömmel láttam, hogy Harry kocsija itthon van, így nagy valószínűséggel a gazdája is.
- Harry, itthon vagy?- kiáltottam be, miközben a csizmámból bújtam éppen ki.
- Szoba!- kiáltott vissza. Kitekertem a nyakamból a sálat, levettem a kabátomat és besétáltam a szobájába. Az ágyán ült és laptopozott. Lehuppantam mellé és nyomtam egy puszit az arcára.
- Apuék mikor indultak?- érdeklődtem.
- Fogalmam sincs, talán két órája.- felelte.
- Nem mondták mikor jönnek?- kérdezősködtem tovább.
- Egy hétre léptek le.- nézett fel rám a laptopjából először, amióta a szobában vagyok. Mentségére legyen, én sem voltam valami figyelmes, mert fel sem tűnt, hogy egyetlen bokszer takarja tökéletes testét. Na jó, ez így furán hangzik, tekintve, hogy a mostohabátyám, idén 5. éve. 12 voltam, mikor a facér apám randizni kezdett az anyukájával, rá egy évre bejelentették, hogy összeházasodnak, ami nekünk így jó volt, mert végre normális családunk lett. Nekem lett anyám, neki apja, de egymásra valahogy mégsem igazán testvérként tekintettünk, sokkal inkább valahol a barátság és a vonzalom között. Még sohasem történt köztünk semmi, én mégis valahogy érzem a kölcsönös vonzalmat. Mikor készülök valahová és ajkába harapva, dadogva közli, hogy csinos vagyok, az elképesztően édes. Átkarolt majd közölte, hogy jég hideg vagyok.
- Tudom, nagyon hideg van kint!- néztem bele gyönyörű szemeibe.
- Menj, vegyél egy meleg zuhanyt, attól jobb lesz!- tanácsolta, majd homlokon puszilt. Engedelmesen bólintottam, felálltam mellőle és a fürdőszoba felé igyekeztem. Bent megszabadultam a rengeteg rétegnyi ruhámtól, amik ellenére ugyanúgy fáztam, majd beálltam a zuhany alá és elkezdtem magamra engedni a meleg vizet. Az érzésre egy apró nyögés csúszott ki ajkaim közül. Miután rendesen átmelegedtem, szétkentem a testemen a tusfürdőt, majd lemostam magamról. Szárazra töröltem a testem, majd a törölközőt a testem köré csavartam. A szobámban a gardróbból kivettem egy fekete francia bugyit és egy lila csőtopot és felvettem őket. Átsétáltam Harry-hez, aki valami filmet nézett a tv-jén. Mellé feküdtem, ő pedig magához húzott.
- Mit nézünk?- kérdeztem.
- Családi Üzelmek- felelte. Néztem egy ideig, de a gondolataim elvonták a figyelmemet. Ugyan van egy srác, akivel kavarok suliban, de Harry jobban vonz.
- Mit szólnál hozzá, ha veled aludnék?- kérdeztem hirtelen. Egy sokat sejtető vigyor terült el arcán, majd megnyalta az ajkát.
- Benne vagyok!- mondta. Fejem a mellkasán pihentettem. Hirtelen jött, hogy egyik hatalmas tenyerét a fenekemen éreztem. Vörös fejjel néztem rá, ő meg csak tovább vigyorgott. A hátamra fektetett, ő pedig fölém hajolt.
- Harry...- nyöszörögtem, de nem folytathattam, mert ajkai az enyémekre tapadtak. Kezeim csupasz hátára csúsztak, majd mikor megéreztem ujjait a bugyimba, végigkarmoltam rajta, közben hangosan felnyögtem.
- Na ez már tetszik!- dörmögte a fülembe. Ujjai körkörösen mozogtak a csiklómon, miközben falta ajkaimat. Néha-néha, mikor levegőért kapkodtunk, ajkai közé nyögtem. Hirtelen megtörte a csókunkat, majd két ujját belém nyomta és pumpálni kezdett.
- Nézni akarom, ahogy vonaglasz az érintéseimtől!- mondta leszögezve pillantásával. Ez az egy mondata tökéletesen elég volt egy hatalmas nyögéshez.
- Nem helyes, amit teszünk!- nyöszörögtem.
- Abbahagyjam?- kérdezte, gyorsítva ujjai tempóján.
- NE MERÉSZELD! parancsoltam rá.
- Ez az, utasítgass csak, ez tetszik!- nyögte. Ajkamba harapva pillantottam le a bokszerén kitüremkedő dudorára. Nyögéseim hangosodtak és egyre sűrűbben jelentkeztek.
- Most már készen állsz!- állapította meg, majd ujjait kihúzta belőlem. Ajkai közé vette és lehunyt szemekkel, hümmögve szopogatta le róluk a rájuk került nedvességet. Megmosolyogtatott, ahogy hosszú szempillái megremegtek élvezetében. Hanyatt feküdt, jelezve, hogy most én jövök. Nyomtam egy gyors csókot ajkaira, majd lejjebb haladva végignyaltam nyaka ívén, egészen a füle mögötti pontig, oda nyomtam néhány puszit, majd felsőtestét leptem el puszikkal. Óvatosan megharaptam a kulcscsontját, telt ajkait pedig egy jóleső nyögés hagyta el. Hamarosan elértem a vasa aljáig. Ujjaimat végighúztam V vonalán, majd lerángattam róla a bokszerét. Mindig sejtettem, hogy tekintélyes dologgal rendelkezik, de nem gondoltam, hogy ekkora. Oldalra biccentettem a fejem és elnyílt ajkaim közt végighúztam, picit hozzáérintve a nyelvem hegyét. Makkját a számba vettem és keményem megszívtam, közben az arcát néztem. Fejét hátravetette és nyelt egy nagyot. Úgy döntöttem, nem húzom az agyát, így amennyit csak tudtam, bekaptam és tempósan szopni kezdtem. Ujjait a hajamba fonta és ritmusosan mozgatta a fejem, majd mikor felvettem az általa diktált tempót simogatni kezdte a hajam. Kezét elvettem a fejéről, majd maga mellé szorítottam, hogy én irányíthassak. Nyelvemet leszorítottam és igyekeztem nem foglalkozni a cseppet sem kellemes érzéssel, ahogy halad lefelé a torkomon. Mikor már egész szerszáma a számban volt, nyeltem egyet, majd gyorsan visszaengedtem a számba. A nyelés hatására el is élvezett, amit készségesen lenyeltem. Mozdulatlanul feküdt az ágyon, majd mikor magához tért, felült és kifejezéstelen arccal bámult rám.
- Ez elképesztő volt!- nyögte ki. Szégyenlős mosolyra húztam ajkaimat, majd felé hajolva megcsókoltam. Miután elváltak ajkaink, megrázta fejét, mintha csak kusza gondolatait akarná helyre rázni. Újra én kerültem alulra, ő pedig fejét a nyakam hajlatába hajtotta és finoman szívogatni kezdte a bőrömet.
- Mondd el, mit szeretnél!- motyogta a nyakamba.
- Magamban akarom tudni a hatalmas farkadat, érezni, ahogy minden egyes centimet kitöltöd.- nyögtem a fülébe. Már ettől éreztem, hogy combomnak feszül újonnan kemény szerszáma. Felmordult, majd lerángatta a bugyimat, kibújtatott a pólómból is, foggal letépte egy óvszer csomagolását és villámgyorsan felgörgette magának. Nem sokáig szórakozott, szinte rögtön belém hatolt. Csípője eszméletlen tempóban mozgott, én pedig sikítva élveztem minden mozdulatát. Ha éppen nem hátát karmoltam, akkor a vállát rágcsáltam. Lassított tolásain, amik fokozatosan mélyülve sokkal inkább váltak döfésekké, de még mindig élvezetesek voltak. Többért könyörögve emeltem meg a csípőmet, ő pedig tenyereit a medencecsontomra tapasztotta és úgy tolt vissza az ágyra, majd egy helyben tartott, így még intenzívebben érezhettem a mozdulatait.
- Uh, ez az!- nyögte a fülembe. Kezdett sok lenni ez az egész. A csípője, ami az enyémhez koccan, a bennem mozgó férfiassága és ezek a nyögések, plusz az a jól ismerős érzés az alhasamban.
- Harry! Nem bírom!- vinnyogtam.
- Ordítsd a nevem!- parancsolta. Én pedig örömmel teljesítettem, miközben köré élveztem. Ezzel pedig őt is eljuttatva a csúcsig. Lassan kicsusszant belőlem, majd kidobta a használt óvszert és visszabújt az ágyba. Egymás mellett feküdtünk a plafont bámulva.
- Az gáz, hogy én ezt nagyon élveztem?- kérdeztem alig artikulálva.
- Benne lennék egy ismétlésben.- hagyta figyelmen kívül a kérdésemet.
- Akkor...- kezdtem.
- Mostantól a barátnőm vagy, már ha nincs ellenedre.- fordult felém reménykedő mosollyal az arcán. Minden erőmet összeszedve közelebb kúsztam hozzá és megcsókoltam.
- A legnagyobb vágyam teljesült!- mondtam két csók közt.

~Orsa

2014. január 6., hétfő

Mónii Bocz-nak: First. (Niall 18+)

Van egy barátom, Niall Horan. Közel egy éve járunk, de még semmilyen szexuális kapcsolatot nem létesítettünk, mivel tettem egy ígéretet édesanyámnak, hogy 17 éves korom előtt nem veszítem el. Ezt Niall tudomásul vette és a legszebb az egészben, hogy ez semmiféle kihatással sincs a kapcsolatunkra.
Mivel 2 napja betöltöttem azt a bizonyos bűvös 17-et, úgy gondoltam, éppen itt az ideje, hogy tovább lépjek a kapcsolatunkban és eleget tegyek Niall igényeinek is.
Megbeszéltük, hogy ma, mivel nincsenek otthon Niall szülei ezért átmegyek hozzá és megnézünk egy filmet. Persze, Niall-nek sejtése sincs, hogy én mit tervezek a filmezésnek elnevezett program helyére.
Mikor Niallék hatalmas házának ajtaja előtt álltam megigazítottam a hajamat, mély kivágású pólómat és melltartómat is szintén megigazítottam és hármat koppintottam az ajtón, ami szinte rögtön ki is nyílt és velem szemben megjelent az én szőke angyalom.
-Niall! - ugrottam a nyakába.
Szorosan magához ölelt és puszit adott a hajamra.
-Szia hercegnőm - puszilt bele a hajamba.
Még csak most kezdtem érezni, hogy mire is készülök. Ezt akarom, igen, de nem bízom magamban. Pontosabban a saját vonzerőmben.
Mikor Niall elengedett megcsókolt.
-Nagyon szép vagy - mosolygott és végigmért. Tekintete feltűnően megakadt dekoltázsomon és ajkába harapott, de még így is kicsúszott a torkán egy nagyon halk morgás.
-Menjünk be! - mondtam és becsuktam az ajtót.
Megfogtam a kezét és behúztam a szobájába.
-Mauráék már nincsenek itthon? - kérdeztem halkan.
-Nincsenek. Elmentek valami hülye kertipartyba - felelt Niall.
-Akkor miénk a ház - néztem fel rá sokatmondóan.
-Aha - válaszolt ismét.
Leültem az ágyra és magam után húztam. Megcsókoltam és kezemet a tarkóján pihentetve tartottam magamnál ajkait.
Igyekeztem minél lényegre törőbben csókolni, de mivel úgy tűnt, nem vette az adást elkezdtem pólóját lehámozni róla.
-Héé, héé, Móni, mit művelsz? - kérdezte tágra nyílt szemekkel.
-Azt Niall, amit már 2 napja meg kellett volna tennem és hosszú hónapok óta várom, hogy megtehessem - mondtam és ismét megcsókoltam.
Ajkai ezúttal sokkal készségesebben válaszoltak csókomra, mint az előbb.
Óvatosan hátradöntött az ágyon és kissé fölém hajolva csókolt tovább.
-Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? Hiszen éppen csak betöltötted a 17-et... - habozott.
-Teljesen biztos. Eddig is csak anyámék miatt fogtam vissza magamat, de most akarom. Veled - jelentettem ki magabiztosan, mire ismét csókok csattantak el közöttünk.
Ezúttal sikerrel lerángattam Niall zöld pólóját, amit a szoba másik felébe hajítottam el.
Felső teste teljes egészében tárult elém és, mint valami Isteni csoda, olyan látványként érintett engem. Megremegtem egy picikét, majd éreztem, ahogy Niall nagy kezei a pólóm alá csúsznak és a hasamat simogatják.
A hasamban minden egyes izomszövet összehúzódott és ennek hatására picikét felnyögtem. Kezei feljebb csúsztak a vékony anyag alatt és megmarkolták még a melltartóba burkolt melleimet. Egy hangos sóhaj. Ennyi kellett Niallnek, hogy ajkai lágyan nyakamra tapadjanak.
Apró puszikkal hintették be a puha, feszes bőrt, majd egy pillanatra a fogai közé vett egy picit.
Kezemmel a hajába túrtam, majd felemeltem a karomat, hogy levehesse rólam a felsőt.
Meg is tette és ő is, követve az én példámat elhajította a darabot, csak ő a szoba másik felébe. Ezek után szinte egyből benyúlt a hátam alá és egyetlen könnyed mozdulattal kapcsolta ki fehér melltartómat.
Éppen csak lekerült rólam a melltartó, magam elé kaptam a karjaimat és éreztem, hogy az arcom rák vörösre pirul. Szemeimet lesütöttem és nem néztem semerre sem.
-Ne! - kezdte elhúzni kezemet - Ne légy szégyenlős! Tudod, hogy nekem te vagy a leggyönyörűbb a világon - mosolygott rám, én pedig nagyon nehezen, de elhúztam a kezemet a melleimről.
Ajkaival betalálta a mellkasomat és azt kezdte el pillangópuszikkal belepni.
Lábaim ösztönösen a dereka köré szorultak, ezzel összenyomva ágyékainkat, mire Niall belenyögött a mellkasomba.
Éreztem, hogy feszül a nadrágja, de nem tudtam, mit csináljak. Na jó, de tudtam, csak nem mertem tenni semmit.
Végül Niall kezdte el lassanként letolni rólam a nadrágot bugyival együtt.
Én csak arcomat a nyakába temetve hagytam, hogy tegye, amit akar. Furcsán éreztem magam, hiszen eddig Niall maximum fehérneműben látott, de meztelenül még nem. Bizonytalan voltam magammal szemben. Féltem, hogy nem vagyok neki megfelelő.
Egyébként ez a bizonyos félelem mindig is bennem volt. Akárhányszor eljött egy szebb lány mellettünk az utcán. De Niall rá sem nézett. Mindig velem volt elfoglalva, és valóban: ha nem én lennék neki a tökéletes, akkor nem várt volna erre a pillanatra egy évet, akkor most nem velem szeretkezne ennyi idő türelem után.
Végül bátorságot vettem magamon és remegő kezemmel Niall övcsatjához nyúltam és próbáltam kikapcsolni, pár másodperc cseszekedés után sikeresen.
Először csak farmerjét toltam le róla félig, a többit lerúgta magáról. Mikor már csak egy feszülő bokszer takarta férfiasságát száját az enyémre helyezte és nyelvével utat keresett ajkaim között, hogy bejuthasson a számba. A bejutást díjaztam, így picit elnyílt a szám.
Kezei végigsimítottak az oldalamon, aminek hatására minden porcikámat libabőr lepte el. Csípőmön megálltak kezei és ismét a nyakamat csókolgatta.
Aztán lehúzta magáról az utolsó rajta lévő ruhadarabot, én pedig megláttam teljes méretét.
Egy pillanatra megállt bennem az ütő. Komolyan? Ekkora? Ez belém fér? - kérdeztem magamtól elsápadva.
-Niall.. - súgtam félve.
-Nyugodj meg szerelmem, nem lesz semmi baj - puszilta meg a nyakamat.
-Niall, nem vagyok biztos benne, hogy ez... - remegett a hangom.
-Semmi baj! - simított végig lágyan az arcomon. - Még abba hagyhatjuk. Most dönts, mert ez után már nincs visszaút - nézett rám kék szemeivel komolyan.
-Jó! Csináld, de kérlek vigyázz! - karoltam át izmos felkarját.
Ajkát az enyémre tapasztotta és egy lassú és óvatos mozdulattal belém hatolt szerszáma elejével.
Szájába sikoltottam a hirtelen belém hasító fájdalomtól.
-Istenem! - sírtam halkan és a vállába temettem arcomat.
-Ne sírj! Ennél már csak jobb lesz - puszilta le egy-két könnycseppemet.
Én csak hevesen ráztam a fejem és pár perc elteltével egyre gyengébben éreztem az eddig szinte perzselő fájdalmat.
Niall óvatosan kezdett el bennem mozogni.
A légzésem gyors volt a szívem pedig úgy dobogott, olyan sebesen, mint még talán soha sem.
Ahogy teljesen megszűnt a fájdalom és csak egy kis  feszítő érzés maradt ráparancsoltam Niallre.
-Gyorsíts! - ziháltam hangosan és kezeim a hátán voltak.
Niall tette, amit kértem és a csípője gyorsabban mozgott. Mind a ketten egyre hangosabb hangokat adtunk ki.
-Niall, ez valami... kibaszott.... awwwhh!! - itt elsikoltottam magam. - Kibaszott jó - lihegtem nehezen két nyögés között.
-Szeretlek. Kurvára szeretlek! - ujjait a csípőmbe mélyesztette és szavait nehézkesen ejtette.
Válaszolni akartam neki, de nem ment. Helyette csak az alhasamban megjelenő remegő érzés vette át az uralmat a testem fölött.
-Egek! Niall!!!!! - sikítottam a nevét és ahogy a gyönyör teljesen átjárta a testemet. Körmeimet Niall hátán és oldalán húztam végig, mire ő hangosan felnyögött és éreztem, ahogy szerszáma erőteljes rángatózásokba kezd.
-Uuuuh, basszameg! - temette az arcát sűrű hajamba.
Mikor a gyönyör okozta remegés nálam is elmúlt átöleltem Niallt.
-Köszönöm - szólalt meg Niall.
-Mit? - kérdeztem értetlenül.
-A szerelmedet, a bizalmat. És végül azt, hogy én lehettem az az egyetlen férfi, aki először lefekhetett veled - mosolygott.
-Te voltál az első és te leszel az utolsó is - kacsintottam.
-Mint már mondtam; Kurvára szeretlek - nézett lágyan a szemembe.
-Én is nagyon szeretlek - mosolyogtam és megcsókoltam.
Ezzel megpecsételődött az életem egy szakasza, amiben egy olyan esemény szerepel, amelyet sosem felejtek el.

Remélem, tetszett Drága! :3
xxSzikraa.♥*